Nemes teremtmények

A cím és a borító épp elég hatást gyakorolt rám, hogy el akarjam olvasni ezt a könyvet. Annyira szép kötet!

Nem hosszú olvasmány, mindössze 220 oldal, ám egy lelkileg megterhelő, igaz történetet mesél el, így nem lehet gyorsan haladni vele. Pontosabban lehet, mert az elejét eléggé faltam, csak az ember számoljon a következményekkel, hogy nem lesz jó a kedve.

Fülszöveg:

"1980 májusában Dél-Koreában a diktatúra ellen tüntetnek a diákok. A hatalom válaszul bejelenti a szükségállapotot, kivezényli a hadsereget, és a katonák meggyilkolnak több száz fiatalt. A diákok, köztük tizennégy-tizenöt éves gimnazisták gyűjtik össze a harcokban elesett társaik holttestét, hogy azonosíthassák és eltemethessék őket. Ebből a tragédiából bomlik ki az áldozatok és a gyászoló túlélők története. Meg egy diktátor vezette rezsimé."

Ennek a könyvnek nem a cselekménye az érdekes, hanem a felépítése és a történetmesélés módja.

A váltott szemszögű fejezetekben van egy közös vonás, az E/2-es megfogalmazás, ami nem épp szokványos. Az olvasó végig megszólítva érzi magát, amitől egyszerre kerül közelebb a történethez, és érzi kicsit elveszettnek magát. A szerző dél-koreai, a történet dél-koreai, a szereplők dél-koreaiak, így egy magyar olvasónak (még akkor is, ha egyébként nem áll távol tőle az ázsiai irodalom, esetleg olvasott már koreai szerzőtől is), bele kell rázódnia a könyvbe. Azt ugyanis beazonosítani, hogy ki kicsoda, sőt, fiú-e vagy lány, nem mindig könnyű, és ez néhány olvasót zavarhat. Azonban, ha továbblép a kezdeti elveszettségen, rá fog jönni mindenre, és egy különleges olvasási élményt kap. Ha pedig valakinek mankóra lenne szüksége, akkor lapozzon hátra a fordító, Kiss Marcell utószavához, aki egyébként remek munkát végzett a szöveggel.

Nem egy könnyed olvasmány, inkább gondolkodós könyv. Az időbeli ugrások, visszaemlékezés foszlányok és az egyes szereplők kapcsolathálója megköveteli a figyelmet. Ehhez hozzájön még a cseppet sem könnyed téma, és annak naturalista megjelenítése.

Itt szeretném kiemelni, hogy nagyon sok a könyvben az erőszak (mindenféle formában), nagyon sok benne a halál, a gyilkosság aktusától a holttestek bomlásáig, így nem érzékeny lelkületű olvasóknak íródott. Félreértés ne essék, nincs ebben a brutális megfogalmazásban semmi öncélú, a szerző csupán érzékletesen és kendőzetlenül meséli el az elmesélhetetlent. Ettől még megterhelő, helyenként sokkoló és mélységesen szomorú ez a könyv.

A szerző utószava kifejezetten szerves része ennek a kötetnek. Az író és a téma kapcsolata ugyanis nem pusztán érdekes adalék, hanem egy remek példa is arra, milyen mű születik, ha a szerző kifejezetten empatikusan közelít meg egy szörnyű esemény leírását. Nekem legalábbis nagyon tetszett, hogy az áldozatokra és túlélőkre helyezte a hangsúlyt. Az elkövetők mellékszereplőkként vannak csupán jelen, és ez így van rendjén, mert itt a véráldozat az, ami emlékezést érdemel.

A könyv üzenete nem csupán Dél-Korea történelme szempontjából érdekes, hanem sajnos az egész világra nézve kifejezetten aktuális is. Egyrészt rossz belegondolni, épphogy 40 éve ilyen véres esemény megtörténhetett, ha pedig hozzátesszük, hogy a jelenünkben is zajlanak hasonló küzdelmek civilek és fegyveres katonák között, akkor rájövünk, hogy még mindig nem vagyunk elég nemes teremtmények. Pedig lehetnénk jobbak, és valahol ez a könyv is azt sugallja. Mert minden szenvedés, halál és szörnyűség ellenére a kötetben bemutatott karakterek bizony jók. Nem tökéletesek, de emberiek és van bennük valami abból a nemességből, amelyet ez a könyv hirdet.

Összességében tehát ez egy megterhelő, ám fontos olvasmány. Nagyon örülök, hogy elolvastam, és bátran ajánlom mindenkinek, aki szívesen kézbe venne egy igaz történeten alapuló, szépen felépített irodalmi alkotást. Aki viszont nehezen viseli az erőszakot, legyen óvatos vele. Kizárólag nagykorúaknak javaslom.

Zárszónak kedvenc idézetem a könyvből:

"Miért kell elénekelni a himnuszt azoknak, akiket a saját országuk katonái öltek meg?"