Rintaró és a könyvek útvesztője

Könyvekről szóló könyv cicával japán szerzőtől, nekem nem is kellett több, hogy el akarjam olvasni.

Picike kötet, csupán 206 oldal, de kifejezetten igényes kiadás kemény kötéssel és nagyon cuki borítóval. A cica ugyan nem pontosan úgy néz ki, mint a történetben, de ez teljesen mellékes.

Fülszöveg:

"Rintaró ​csak egy átlagos gimnazista, aki utál iskolába járni, sok időt tölt a gondolataiba merülve, és kissé nehezen ért szót a többi emberrel. Egy különleges képessége mégis van: senki sem ismeri úgy a könyveket, ahogyan ő. Nagyapja üzlete, a Nacuki Antikvárium igazi kincsesbánya, ahol elfeledett regények, régi klasszikusok és valódi ritkaságok sorakoznak az ódon könyvespolcokon. Nagyapó őszintén hitt abban, hogy a könyveknek hatalmas ereje van, és képesek jobbá tenni az emberiséget, és bár vevőköre sosem volt túl népes, sokan osztoztak a meggyőződésében. Egy nap azonban az öregúr meghal, Rintarónak pedig el kell hagynia szeretett antikváriumát, hogy a nagynénjéhez költözzön. A szomorú előkészületek közepette váratlan látogató toppan be hozzá: egy nagyszájú, sőt egyenesen pimasz macska, aki azért jött, hogy magával vigye Rintarót egy titkokkal és veszélyekkel teli utazásra, amelynek tétje nem kevesebb, mint a könyvek megmentése a végső kihalástól."

Úgy kezdtem bele, hogy nincsenek magas elvárásaim, csak egy könnyed és kedves történetre vágyom. Aztán rá kellett jönnöm, hogy mégis voltak elvárásaim, és ezeket sajnos nem teljesítette.

Az alaptörténet aranyos, a felütés érdekes és még a karakterek is érdekesnek tűntek egy ideig. Aztán történt valami, pontosabban az, hogy nem igazán történt semmi, és az egész könyv megrekedt a felszínességen.

Rövid könyv, vagyis gyorsan kellett benne minden változásnak megtörténnie legyen szó a főhős jellemfejlődéséről vagy a könyvek iránti szemléletről. Mégsem a terjedelem miatt nem sikerült ezt kibontani, hanem a szerző hibájából. Ez a történet nincs jól felépítve. Van egy jó ötlet, de nem kezd vele különösebben semmit. Feldob egy témát, kicsit csámcsog rajta, aztán keres egy másikat, mint egy figyelemzavaros kiskutya. A tanmesék ettől nagyon egyszerűek, nincs bennük semmi új vagy érdekes, és a lezárásuk kissé szájbarágós, mert már jönnie is kell a következőnek. Nagyon kidolgozatlannak éreztem ezt a könyvet.

A karaktereket két tulajdonsággal le lehet írni a történet elején és sajnos a végén is. Pedig a lényeg itt a főhős jellemfejlődése volna, de ebből azon kívül, hogy a szerző hangsúlyozza, mennyit változott a fiú egy másik szereplő szerint, semmi sem érzékelhető. Ugyanolyan hallgatag és tutyimutyi maradt, mint volt. A főhős és a problémái pedig épp olyan súlytalanok, mint a könyvekről szóló tanmesék.

Kidolgozatlan szereplő sajnos nehezen kerül közel az olvasóhoz, nekem konkrétan senkit sem sikerült megkedvelnem, még a macskát sem. Pedig ő volt az egyetlen karakter, akinek írt a szerző szöveget. A párbeszédek ugyanis nagyon suták, semmi lényegi vagy fontos nem hangzik el a szereplők között, csak általánosságok vagy esetenként közhelyek. Illetve a fordító szóhasználata helyenként megkérdőjelezhető volt. Például a művelt, középkorú férfiként beszélő macska száját egyszer elhagyja ez a szó: aszongya. Az ilyen esetek teljesen kizökkentettek az olvasási élményből.

Na, de térjünk csak vissza azokra a tanmesékre, vagyis útvesztőkre, ahogy ebben a könyvben hivatkoznak rá. Az, hogy mindegyik eset egy valós probléma túlzásokba eső megjelenítése, teljesen rendben van, viszont míg a probléma kifejtése meglehetősen tág, a megoldás rémesen egyszerű. A hallgatag főhős megszólal, általában a nagyapját idézve, és már meg is oldódott a dolog. Ettől pedig az olvasó nem lesz se jobb, se több, mert a könyv nem mond neki semmi újat. Sőt, ahol mondhatna, mert az utolsó útvesztő témája a legérdekesebb, elüti egy közhellyel, és egy kissé szirupos megoldással le is zárja az egész történetet.

Összességében tehát kissé csalódtam ebben a könyvben. Kedves ötlet, de sajnos nincs rendesen kidolgozva. Ha valaki az olvasás értékéről és a könyvek szeretetéről szeretne kézbe venni egy kötetet, ne ezt válassza, mert nem fog mondani neki se érdekeset, se újat. Viszont kezdő olvasók, akik még csak most ismerkednek a könyvek szeretetével, nyugodtan kezdjenek bele, mert könnyed, tanmeseszerű. Macskakedvelők előnyben.