A borító mutatós, és bár 400 lapjával meglehetősen vaskos olvasmánynak tűnik, a látszat csal. Egyrészt sok benne az illusztráció (és ez egy nagyon jó dolog), másrészt nagy betűtípus és szellős sorok jellemzik, így gyorsan lehet vele haladni.
Fülszöveg:
"A Titánokkal vívott háborúban porrá lett földön Yuko hírhedt törvényen kívüli. Az elárvult lányt már csak szíve haragja élteti. Konok kitartással űzi Corbent, a gyűlölt zsoldosvezért, hogy elégtételt vegyen élete megnyomorítóján. Útja során nem várt társaságba botlik nővére egykori kedvese személyében. Vajk, az életunt kalandor egyetlen célja, hogy felderítse szerelme halálának körülményeit. Az elkövető nyomai a rettegett zsoldossereghez vezetnek.
Yuko és Vajk kényszerű szövetséget kötnek, hogy kézre kerítsék Corbent, a rájuk leselkedő veszélyek mellett azonban saját démonaikkal is meg kell küzdeniük. Hiába a kettejük között kibontakozó érzelmi kötelék, ha a zsoldosvezéren való elégtételt más módon képzelik el. Vajon sikerül felülkerekedniük önös érdekeiken egymás javára?"
Kezdjük azzal, ami nagyon tetszett ebben a könyvben, az illusztrációkkal. Megyeri Manó szuper munkát végzett nem csupán a borítóval, hanem a lapokon feltűnő kisebb-nagyobb képekkel. Egyrészt remekül passzoltak a szövegbe, másrészt egységes hangulatot adtak a történetnek, harmadrészt egyszerűen jó volt nézni őket. Ritkán olvasok illusztrált kötetet, és meg kellett állapítanom, hogy ez hiba, mert nagyon feldobta az olvasási élményemet.
A képek mellett tetszett a könyv kreatív műfaji vegyítése. A cím is sugallja, hogy ez egy western csak épp keleten, valamilyen apokalipszis után játszódik, akadnak benne modern dolgok, mégis marad a ló, poros táj, klasszikus kocsmák vonalon és még egy kis fantasztikumot sem szégyellt belevinni. Ezt a kreativitást pedig tudom értékelni, még úgy is, hogy távol áll a tökéletestől.
Úgy érzem a könyv a "sokat akar a szarka" emlegetett csapdájába esett. Rengeteg dologba belekapott, és most nem csupán a műfajok széles skálájára gondolok, aztán nem igazán tudott velük mit kezdeni. Nézzük a legalapvetőbb problémát:
Ez egy ifjúsági kötet, amit a történet egyszerűsége, a karakterek kissé sarkított jelleme és a suta románc mind alátámaszt. Csakhogy ifjúsági kötethez képest meglehetősen véres, csak úgy hullanak benne az emberek, végtagok és még a nemi erőszak is fel-felüti a fejét. Van a háttérben egy politikai szál, ami ugyan nincs kifejtve (erről majd később), de nem épp tizenévesek ízlésvilágának íródott. Szóval úgy éreztem, a könyv nem igazán tudja eldönteni, ifjúsági kötet akar lenni, vagy annál azért egy kicsivel komolyabb. Ez pedig érződött a cselekmény hangulatán. Hiába voltak könnyedségre utaló jelek - mint a katanával hadonászó lány fenyegetés közben cukorkát csenő képe -, nem volt ez egy vicces könyv. A szereplők mindegyike bosszútól, dühtől vezérelt vagy épp egy nagy terven munkálkodó negatív figura, a közös jellemzőjük pedig az, hogy átgázolnak mindenen és mindenkin lehetőleg lövöldözve. Ja, és mindegyiknek van valami sötét titok a múltjában, és sajnos sosem viccelnek. Ezt a borús légkört ugyanis csak a humor tudta volna oldani, ám sajnos az hiánycikk ebben a kötetben.
Szorosan kapcsolódik az ifjúsági vagy nem ifjúsági kérdéshez a háttérvilág problematikája. Ahogy már írtam, tudom értékelni a kreativitást, és látom is ebben a könyvben, ám kihasználatlan maradt. Tele van elejtett utalásokkal a korábbi apokalipszisre, egy ideig western út széli babsütögetéssel és töltős fegyverekkel, aztán jönnek a dzsipek, helikopterek, kevlárok, automata légvédelmi ágyúk, na meg a harci dinórobot. (Hupsz, ez spoiler volt, de az olvasó inkább készüljön fel rá, mert nagyot fog nézni sok-sok kérdőjellel a feje körül, mikor felbukkan. Engem konkrétan páros lábbal rúgott ki a történetből.) Ráadásul semmi sincs megmagyarázva, se a politikai erőviszonyok (van a főköcsög vezér, vannak a lázadók, van valami szekta, de hogy ki kivel van, az rejtély), se a vírus, ami elvileg az apokalipszist előidézte valamikor, se a misztikus hangok, se az, hogy minek hadonászik valaki karddal, mikor gépfegyvere is lehet, és utóbbi egyébként honnan a fenéből van, ha a lakosság lóval jár és visszapillantó tükröt használ borotválkozásra. Úgyhogy renget itt a tisztázatlan kérdés, és a szöveg nem segíti ezek megértését.
Mély levegő, jön a legnagyobb problémám a könyvvel, a szöveg. Ez a könyv az író első munkája, és ez bizony nagyon is észrevehető. Nehezen vettem fel a könyv ritmusát, mert az első ötven oldalon iszonyatosan idegesítettek a rövid tőmondatok és a kissé szájbarágó stílus. Darabosnak éreztem, és nem láttam benne az egyensúlyt. Ott volt leírás, ahol nem igazán igényelte volna a helyzet, míg ott nem volt, ahol mondjuk segített volna az események elképzelésében. A távolságok és az idő nem érződött a történetben, a két főhős belső gondolatai pedig annyira hasonlítottak, hogy néha nem tudtam eldönteni, kinek a belső monológját is olvasom. Gyakorlatilag az egész könyv egy nagy, kissé kusza akciójelent volt helyenként szép illusztrációkkal lágyítva.
Apropó akció egy dolgot nem lehet felróni a könyvnek, hogy unalmas volna. Állandóan pörög a cselekmény, egyik csata jön a másik után, és ez azért továbblendíti az olvasót a tőmondatok zavarán.
Összességében tehát ez egy nagyon kreatív ötlet kiforratlan kivitelezése. A történet, a szereplők és a megfogalmazás nem igazán tetszettek, ám a felvetés jó, az illusztrációk pedig szuperek. Azoknak ajánlom, akik kifejezetten kedvelik a műfajok keveredését, főleg, ha szeretik a westernt. Ha viszont valaki kényes a háttér kidolgozottságára és a gördülékeny sorokra, óvatosan vegye kézbe.
A történet egyébként nem ér véget ezzel a könyvvel, van folytatása Titkok útvesztője címmel, ami 2020-ban jelent meg, és nem tartom kizártnak, hogy valamikor lesz egy harmadik kötet is. Egyelőre nálam nincs tervben az elolvasása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése