Nem szoktam külsőségek alapján ítélni, de ez a borító rettentően megfogott. Egyszerű, hangulatos és szép, amelyhez a cím tökéletesen passzol. Tehát már puszta esztétikai szempontból is örömmel vettem kézbe, majd letéve boldogan konstatáltam, hogy ez a mutatós külső teljes összhangban van a belsővel.
430 oldalával a vastagsága is kellemes.
Fülszöveg:
"Theodore Finchet elbűvöli az elmúlás. Már több módját is kipróbálta, hogy véget vessen az életének. Ám a világ jó és szép dolgai, legyenek azok bármilyen kicsik, minden egyes alkalommal megakadályozták ebben. Violet Markey úgy él, hogy csak a jövőbe néz, számolja a napokat az érettségiig, és azt tervezi, hogy elhagyja a várost, ahol minden a nővére halálára emlékezteti. Egy hihetetlen véletlen megváltoztatja mindkettőjük életét. Amikor Finch és Violet az óratorony párkányán találkozik, még nem tudják, ki menti meg a másikat. Aztán egy iskolai projekten azt a feladatot kapják, hogy fedezzék fel saját államukban a „természet csodáit”, de Finch és Violet közösen egy sokkal fontosabb utazásra indulnak… Finch Violet mellett önmagára talál, és a lány megismeri néha kicsit furcsa, de vicces, nyitott, jókedvű oldalát. A fiú pedig eléri Violetnél, hogy már ne számolja a napokat az utazásig, és készen álljon egy új életre. De ahogy Violet világa egyre inkább kinyílik, Finché úgy zsugorodik."
Bizonyára bennem is van valami pszichés programhiba, mert cseppet sem kedvelem az öngyilkosság témáját boncolgató könyveket, mégis újra és újra kezembe kerül egy. Az ok azonban nagyon egyszerű: eddig még egyetlen ilyen témájú könyv sem nyerte el a tetszésemet, ám a pozitív hozzáállást képviselve reménykedem, hogy ez változni fog. Nos, azt hiszem, most értem el ehhez a változáshoz.
Első ránézésre ez a kötet is olyan mint a többi. Világfájdalmas kamaszok, akiknek fáj még a lét is, mert a gimiben farkastörvények uralkodnak és a bálkirálynő csúnyán nézett rájuk. Csipet akciócska nyakon öntve egy nagy adag hormonnal, hogy kész legyen a szükséges ifjúsági koktél hatalmas szerelemmel meg a többivel. Én legalábbis előítéletesen erre számítottam és reménykedtem, hogy legalább szórakoztatóan lesz tálalva az újabb sablonturmix. Szerencsémre pozitívan csalódtam.
Ez a könyv meglepően intelligens. Okosan kezeli a szereplőket, az alaphelyzetet - ami azért egészséges mértékben a jól bevált sablonokra is építkezik - és az olvasóit. Nem akar szájba rágni, nem akarja megmondani a tutit, csak elmesél egy hiteles történetet és ezzel teszi a legjobbat.
Említett sablonok ide vagy oda, ez a történet valósághű. Egyetlen percig sem éreztem azt, hogy valamit eltúlzott az írónő, vagy többnek akar látszani egy ifjúsági regénynél, mert a Jupiter-Plútó gravitációs hatás ellenére is két lábbal áll a földön.
Violet gyásza és belső küzdelme megrendült világával teljesen átérezhető. A viselkedése érthető és logikus, míg a személyisége kedvelhető. A könyv végére pedig egy erős női karakter lett, akikről mindig szívesen olvasok.
Finch már egy komplikáltabb figura. Őt picit nehezebb megérteni, mert több empatikus gondolat és előítéletmentesség szükséges hozzá, ugyanakkor sokkal könnyebb megkedvelni. A szórakozott különc stílusa ellenére nagyon emberi, ettől pedig minden esendősége valahol értelmet nyer.
A kötet a két főhős nézőpontjainak váltakozásából áll össze, így hol az egyik, hol a másik kerül picit közelebb az olvasó szívéhez. Igaz, az én szívem végig a fiú felé húzott.
Maga a cselekmény nem pörög, legfeljebb kocog kicsit, nehogy az olvasó ellustuljon. A lényeg ugyanis nem az eseményeken vagy a meglátogatott helyszíneken van, hanem a karaktereken, pontosabban a lelkükben. Aki tehát akciót vár, várja máshol, mert ez egy lélektani könyv, annak viszont nagyon jó.
Mindez azonban nem lett volna elég ahhoz, hogy meggyőzzön, létezik olyan öngyilkosságról szóló könyv, amit nem dobnék át a szobán, ha nem lett volna ebben is hiteles. Jennifer Niven finoman, de határozottan nyúlt ehhez a rendkívül nehéz témához. Nem foglalt állást, csak mutatott néhány szempontot, méghozzá néhány valóságosat, amitől az olvasó közelebb kerülhetett a témához. Többnyire Finch szemszögén át, így egy kis sötét humorral átitatva sokkal befogadhatóbban.
A post it-et a fal tetejére azonban nem a visszatérő elmélkedés a halálról tette fel, hanem a könyv lezárása. Nekem nagyon tetszett, hogy itt is valósághűen hiteles maradt.
Összességében tehát nem csak kívülről tetszett ez a könyv, hanem belülről is. Jó volt végre okosan megírt könyvet olvasni az öngyilkosságról.
Azoknak ajánlom, akik kifejezetten ebben a témában keresnek olvasnivalót, illetve mindenkinek, aki szépen felépített lélektani könyvre vágyik.
Kedvcsináló idézetek:
"Azért mert meghaltak, még nem kell teljesen megszűnniük létezni. Ahogy nekünk se…"
"Arra jövök rá, hogy nem az számít, mit hozol el magaddal, hanem, hogy mit hagysz ott magadból."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése