2015. május 6., szerda

Elidegenítve

Habár a sci-fi egyáltalán nem az én műfajom (tisztelet a kivételnek: Ray Bradbury), megtetszett a borító, ezért űrlények ide vagy oda, rögtön az olvasnivalókhoz csaptam ezt a könyvet. Van valami a színvilágban, illetve összhatásban, ami  az ábrándos tekintetű kamaszok ellenére is tetszik.
Mindössze 360 oldal, a Maxim Kiadótól már megszokott nagyobb betűmérettel, így gyorsan végig lehet lapozni.
Külsőségekre tehát nincs panaszom, az elgépelésekre azonban akad. Ejnye!
Fülszöveg:
" Két évvel ezelőtt derült fény egy másik bolygó létezésére, melyen az emberekhez hasonló lények élnek, a L'eihrek. Bár kinézetükben szinte azonosak az emberi fajjal, de technológiájukban, felfogásukban, és az élethez való hozzáállásukban teljesen különböznek. Egy jóval fejlettebb fajt képviselnek, és céljuk a Földön élő emberekkel való barátságos kapcsolat kiépítése.
Cara, a 17 éves diáklány az egyik legkiválóbb tanulója a midtowni középiskolának, amikor egy nap Ferguson igazgató behívja az irodájába. Nem mindennapi hírt közöl a lánnyal: Carát választották ki a L'eihrek arra, hogy egyik cserediákjukat fogadja otthonába egy teljes évre.
Carának egy éve van rá, hogy megismerje Aelyxt, és vendégül lássa, majd ő maga is egy évet fog tölteni Aelyx otthonában. De nem egyszerű a helyzet, mivel az emberek kétkedve fogadják a más bolygóról érkező idegeneket. Carára nagy nyomás nehezedik, mert barátai is egyre bizalmatlanabbak Aelyxszel szemben. És ahogy az emberek és a L'eihrek kapcsolata egyre inkább kezd meginogni, úgy fűzik egyre szorosabb szálak a lányt Aelyxhez. Úgy tűnik, a két nép közötti összecsapás elkerülhetetlen. Vajon milyen szerep jut Carának és Aelyxnek ebben a kiélezett helyzetben? Elég erős a szerelmük, hogy átvészeljék a megpróbáltatásokat, vagy örökre el kell engedniük egymást?"
Tudom, tudom, eléggé cukrosan hangzik, de meglepő módon nem az. Az elején még tartottam tőle, hogy klisétengert kapok és mire befejezem, rózsaszín vattapamacsokat fogok felköhögni, azonban kellemesen csalódtam.
Persze senki se várjon tőle világmegváltó gondolatokat, mert ez egy romantikus történet fénysebességgel fűszerezve és nem is akar többnek látszani. Csupán szórakoztatni akar és megpiszkálni néhány aktuális problémát, hogy a szerelem megoldhassa őket. A jól bevált szokásoktól tehát nem szakad el, de látok benne bőven fantáziát.
Egyrészt elég erőteljesen jelen van a társadalomkritika és ezt mindig értékelem. Még akkor is, ha úgy van beállítva, hogy a Föld és az emberiség bizony sáros és a végítélet felé táncol. Azonban szerencsére nem ilyen egyoldalú a dolog. Habár a L'eihrek fejlettebbek - no meg ezen felbuzdulva önteltebbek is -, ránézésre nem sokban különböznek a homo sapiens sapienstől és ők is sárosak. Bizony, itt mindenki sáros és nincs jó illetve rossz oldal. Hol ilyen, hol olyan problémákkal küzdenek, mert ahogy Aelyx megjegyezte, nincs tökéletes világ, az csak utópia.
Tetszett tehát a két kultúra összeütköztetése, főleg hogy az írónő hétköznapi apróságokon ugrasztotta össze őket, mint egy kis lábujj vagy egy falat csokoládé. A szaporodás mikéntjének kiemelt kérdésköre pedig telitalálatnak bizonyult. Alap dolog, kamasz főszereplőkkel megkerülhetetlen is és sok konfliktust képes generálni, vagyis remek húzás.
Azonban nem tetszett a L'eihrek szóhasználata. Egyrészt az indokolatlan idegennyelvű kifejezések inkább zavaróak voltak, mint egzotikusak, másrészt pedig a nyelvzseni főhős igazán lehetett volna választékos, ahelyett hogy leragadt a természetfilmek párzási időszakról szóló narrációs szintjénél.
A karakterek rendben voltak, a főhősöket könnyű megkedvelni, főleg a váltakozó nézőpontok miatt és a mellékszereplők is rendben lévő figurák. Örültem, hogy Erik és Tori nem a papírforma szerint viselkedett és Cara családja igazán szórakoztató. A románc is szépen alakult, az írónő hagyott időt a kibontakozásra és erre az éles különbségek mellett szükség is volt.
Melissa Landers stílusára sem eshet panasz. A hangvétele könnyed, fiatalosan modern és finoman humoros. Nem próbálta túlságosan komolyan venni magát, de nem is viccelt el mindent, így megmaradt az egyensúly és a szöveg gördülékenyen szórakoztató lett.
Muszáj megemlítenem a kötet végét. Habár ez egy romantikus történet és inkább a társadalmi problémákon van a hangsúly, a végére elvárt volt egy kis akció. Ez az akció pedig remekül sikerült, mert itt is megtartotta a mértékletességet, bár nem is okozott nagy meglepetéseket.
Még egy dolgot meg kell jegyeznem, Cara blogbejegyzéseit. Már a könyv elején felbukkannak ezek a bejegyzéstöredékek, a szöveg színesítésén kívül viszont nincs sok szerepük. (Pedig még a címhez is kapcsolódnak.) Ezt a kis pluszt ezért kihasználatlannak éreztem, igaz, az oldalszámból adódóan nem is volt hozzá elég kapacitás.
Összességében tehát egy könnyed romantikus történet galaxisok között egy csipetnyi társadalomkritikával fűszerezve. Délutáni kikapcsolódásnak teljesen rendben van.
Azoknak ajánlom, akik valami romantikusra vágynak, de már unják a hétköznapi tinirománcot és a vámpír, vérfarkas, sellősrác és egyéb fantasztikus elemeket és valami újra vágynak. Sci-fi rajongók viszont óvatosan vegyék kézbe, mert itt az űr és technológia csupán a díszlet.

Kiegészítés:
A könyvnek természetesen van folytatása. A második kötet, Invaded idén jelent meg, így a magyar fordításra még valószínűleg várni kell. Harmadik részről nincsenek információim. (Tervet sem találtam róla az írónő honlapján, így feltételezhetően két kötettel megelégszik.) Viszont akad egy kiegészítő, rövid történet a két rész között Until Midnight címmel.
Szeretném elolvasni a folytatást is, mert érdekel, mi lesz a szereplők sorsa és hát, annak is szép a borítója... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése