Szívcsapás

Ezt a könyvet elsősorban a rubin pötty miatt vettem kézbe. Most először olvastam ugyanis a Könyvmolyképző Kiadó Rubin pöttyös válogatásából.

Ez a pötty fiatal felnőtteknek szóló könyveket jelöl, vagyis kissé idősebbek a szereplők, mint a vörös pöttyel ellátottak, ahol az életkor 16 körül mozog. 

Lake valóban 18 éves, ám ettől és a nagyobb mennyiségű drámai csavartól eltekintve számomra pont olyan olvasási élményt nyújtott, mint a vörösek.

A borító nem rossz. Tetszik a bárszék és a reflektor, a pillangóról nem is beszélve és mindig értékelem, ha a modellek arca homályba vész, de a színvilág nekem túlságosan rózsaszín. Eléggé lányregény hatása van, ami nem is áll messze a valóságtól.

Vékonyka, alig 300 oldalas és a lapok egy részét versek foglalják el, így gyorsan végig lehet lapozni.

Fülszöveg:

"Apja váratlan halála után a 18 éves Layken lesz édesanyja és öccse legnagyobb támasza. Bár kívülről erősnek tűnik, valójában teljesen reményvesztetté válik.
Ekkor lép életébe egy fiatalember, aki mindent megváltoztat. Az ország másik végébe költöző Layken megismerkedik új szomszédjával, a huszonegy éves, jóképű Will-lel, aki szenvedélyesen rajong a slam költészet iránt. A fiatalok hamar egymásra találnak, és a lányban újra feléled a remény.
Csakhogy egy megdöbbentő felfedezés már az első csodálatos randevú után kettejük közé áll. Ettől fogva minden találkozás fájdalmassá válik számukra. Meg kell találniuk az egyensúlyt az egymás iránt táplált érzelmek és az őket szétszakítani akaró erők között."

Ez a könyv bizony pont annyi, amennyit a borító sugall, egy könnyed kis limonádé.

Az írónő megpróbált belecsempészni egy kis komolyságot, ami egyértelműen látszik a szereplők Disney rajzfilmekbe illő családi helyzetén, de nem igazán sikerült. Sőt, talán picikét át is lendítette a lábát a kerítés másik oldalára ezzel a sok családi drámával, én mégis könnyed, romantikus olvasmánynak találtam.

Minden fejezet elején egy rövid részlet olvasható egy zenekar, The Avett Brothers dalaiból, akiknek valószínűleg nem csupán a főszereplők rajongói, hanem a szerző is. (Bejegyzés végén linkelek tőlük egy dalt kóstolónak.) Mindig ötletesnek találom a zenei utalásokat, így most is értékeltem, bár ez a stílus nem az én világom és bevallom, néha átugrottam ezeket a dalszövegrészleteket.

A könyvben nagy hangsúlya van a verseknek, pontosabban a slam poetry-nek, ami az USA-ban nagy népszerűségnek örvend. Épp ezért több vers szerepel a szövegben, akad köztük kifejezetten hosszú is. Nem vagyok nagy versrajongó és ha vers, akkor a klasszikusokat részesítem előnyben, így ez a vonal sem fogott meg igazán. A vastagon kiemelt szavak a versekben pedig kifejezetten zavartak. Magam is el tudom dönteni, mi a hangsúlyos, köszönöm. 

Természetesen ezek a szövegek előadásra íródtak, nekem mégis inkább lelki monológoknak tűntek, mint költészetnek. Eredeti nyelven valószínűleg szebben hangzanak, de így bennem semmit sem mozgattak meg.

A cselekményről nem tudok írni anélkül, hogy el ne árulnám a konfliktushelyzet forrását, így innentől spoiler veszély, úgy tessék továbbolvasni.

Ahogy a fülszöveg is említi, van valami, ami szinte azonnal akadályt gördít a bimbózó románc elé, méghozzá a tény, hogy Will tanár és Layken pont felvette az óráját. 

A tanár-diák románc sosem hozott lázba. Tudom, izgalmas tilosban járni, de ezek a kapcsolatok (mint a munkahelyi kapcsolatok is) nem véletlenül számítanak tabunak és legyen már az embernek annyi esze és önuralma, hogy ezt felismerje. Itt a helyzet azonban picikét komplikáltabb, mert előbb jön a szerelem és aztán a tanár-diák felállás, így teljesen megértettem a szereplők gondját. Azt viszont nem bírtam felfogni, hogy nem jöttek rá a legegyszerűbb megoldásra, amivel megspóroltak volna sok nyűglődést és büntetlenül romantikázhattak volna tovább.

Lake a könyv elején megjegyzi, mennyivel nagyobb ez a város, mint a régi otthona és hogy több az iskola is. Mindezek ellenére egyszer sem fordult meg a fejében, hogy átiratkozzon egy másik gimibe... Cseppet kiakadtam, hogy a helyzet teljesen egyértelmű, csak a főhősök vakok hozzá és inkább tovább bonyolítják az életüket...

Spoiler vége!

A történet könnyedén kiszámítható, ez azonban nem rontja el, inkább otthonossá teszi, hiszen limonádéról van szó limonádéba illő elemekkel.

A szereplők kedvelhetők, bár Lake néhol nekem sok volt, Will meg néha túlságosan hozza a hősszerelmes formát. A mellékszereplők azonban egyértelműen főnyeremények Eddie-vel és a srácokkal az élen. Kel és Caulder sokat javított a szórakoztatósági mércén. Haláliak a srácok, nekem is építhetnének halott hóembert.

Összességében tehát egy lányos délutáni olvasmány, jó stílusban kedvelhető szereplőkkel. Nem bántam meg, hogy elolvastam. 

Azoknak ajánlom, akik kifejezetten limonádé olvasmányra vágynak. Ha az ember eltekint a konfliktushelyzet ostobaságától és nem vár el túl sokat, élvezni fogja.

Kiegészítés:

Bár a történet lezárt, még ha egy kissé gyorsan összecsapott is a vége, és az utószó felteszi rá a pontot, van folytatása. Colleen Hoover továbbírta Lake és Will szerelmi életét, ami Visszavonuló címen elérhető magyarul is. Mivel ebben a kapcsolatuk újabb kátyúba fut és ezt eléggé erőltetettnek érzem, úgy gondolom, jobban járok, ha megmaradok ennél az egy kötetnél. A folytatás valószínűleg megkeserítené a cukros ízt, amit most érzek.

Ráadásul van harmadik könyv is This Girl címmel, ami kifejezetten túlzásnak és nagyon-nagyon erőltetettnek tűnik. Magyar megjelenéséről nincsenek információim, de engem speciel nem is izgat.