Egyszeregy

Több pozitívat hallottam erről a könyvről, mint negatívat, így a borító ellenére is bizalmat szavaztam neki.

Vörös pöttyös könyv, bár kicsit kilóg a sorból. Talán rubin pöttyöt kellett volna kapnia, tekintve hogy a szereplők főiskolások és tartalmaz néhány fülledtebb jelenetet.

A borító épp ezért, bármennyire is viszolygok az ilyen ránézésre cukrosan nyálas képektől, illik hozzá. Romantikus, kissé ragacsos történetet ígér és az olvasó pont ezt kapja 334 oldalon.

Fülszöveg:

"Egy lány, aki úgy gondolja, a bizalmat megtörik, az ígéreteket megszegik és a hűség csak illúzió. Egy fiú, aki úgy hiszi, az igazság relatív, a hazugság elkendőzi a kibírhatatlan fájdalmat és a bűntudat örök. A fiú figyelte a lányt, de nem ismerte őt. Aztán egy váratlan összecsapás jóvoltából a megmentőjévé vált… Tagadhatatlan vonzerő hatott közöttük. Ám a múlt, amelyen a fiú kemény munkával igyekezett felülkerekedni, és a jövő, amelybe a lány őszinte hitét vetette, azzal fenyegetett, hogy elszakítja őket egymástól. Csak együtt vehették föl a harcot a fájdalom és a bűntudat ellen; csak együtt nézhettek szembe az igazsággal, és találhattak rá a szerelem nem várt erejére. Vajon a találkozásuk megerősíti őket hitükben, vagy megcáfol mindent?"

A tipikusan semmitmondó, nagy szerelem ígéretét elhintő fülszöveg is rendben van, bár talán ha legalább utalást tett volna a konfliktushelyzetre, több olvasót vonzana.

Ez ugyanis pont olyan könyv, amilyennek tűnik. Romantikus, szokványosan vattacukor, cseppet klisés, ám néha próbál komoly lenni és motyog valamit, amit jóindulattal mondanivalónak lehet titulálni.

Kisebb spoilerek nélkül nem tudnék többet írni róla, így aki kényes az apró részletek elárulására, óvatosan olvasson tovább. 

Muszáj elárulnom a fő konfliktushelyzetet, mert ez mindennek az alapja és amúgy sem nagy meglepetés, hiszen ezzel indít a könyv. Szóval a főhőslányt megpróbálja egyik ismerőse megerőszakolni, de egy vonzó idegen közbelép, a többit meg már ki lehet találni. (A cselekmény nagyrészt kiszámítható.)

A könyv negyede után Jacqueline-t elkönyveltem tipikusan ostoba női főszereplőnek. Erre az adott okot, hogy a fent említett eset után nem rohant egyenesen a rendőrségre. Próbálta vállrándítással elintézni a dolgot és képes volt utána még egy levegőt szívni a delikvens férfinak nem nevezhető görénnyel. Normális az ilyen? Szerintem nem. Csakhogy aztán haladt tovább a cselekmény, fokozódtak a gondok és végre szikra gyúlt a hölgy agyában és rájött, a néma áldozat szerep nem kifizetődő. 

Szóval fejlődött a csaj és ennek köszönhetően a könyvben volt egy kis üzenet, méghozzá minden nőnek, hogy az erőszakot bizony nem szabad eltűrni. Beszélni kell róla és feljelenteni az ilyen piszkokat és az sem árt, ha tudjuk, hogyan kell intim testtájon rúgni őket.

Viszont mielőtt úgy tűnne, hogy ez egy komolyabb hangvételű könyv kemény mondanivalóval körbejárva az erőszak kérdését, rá kell mutatnom, hogy kamaszkönyv. Mert főiskolás szereplők ide vagy oda, önvédelem meg amoda, a történet nyolcvan százaléka Jacqueline szerelmi élete körül forog.

Itt kell megemlítenem a férfi főhőst, aki meglehetősen tipikus, hiszen ő a jószívű rosszfiú, akinek ráadásul még sebzett is a tetovált lelke és minden kritériumnak megfelel az álompasi szerepre. (Na, jó, egy jó pontot tőlem is kapott, amiért macskát tartott...) Ő az intelligensebb fél, de a szerelem ostoba közhely ellenére is csinált néhány olyan dolgot, amivel saját magát hozta kellemetlen helyzetbe, így ő sem indulhat az okos férfifőhős díjért.

A kapcsolatuk persze a szokványos sémát követi, bár Jacqueline követ el néhány butaságot (haverkodik az exével és nyomozót játszik), vagyis elég hamar egymásba esnek aztán jöhet a tipi-tapi.

Nem rajongok a szerelem első látásra dolgokért, itt pedig eléggé ez a helyzet. Mibe zúg bele a hölgy? Az úr tetovált bicepszébe és itt vége is a mesének. A könyv végéig ugyanis nem is beszélgetnek, csak stírölik egymást, aztán jöhet az etyepetye, a kommunikáció meg elég sms-ben is... Nekem ez bizony kevés volt, hogy elhiggyem, micsoda nagy szerelem van közöttük.

Meg kell még említenem az etyepetye részeket. Tizenhatos a korhatár és vörös a pötty, így kicsit sokalltam a pettinget. Mármint az első csókból rögvest komoly előjáték kerekedett, és bár a konkrét ágyjelenet nem lett részletezve, volt néhány kevésbé szemérmes jelenet. Tudom, manapság szex nélkül nem is könyv a könyv, de megerőltető lett volna, ha a hosszan leírt tipi-tapi helyett néhány sornyi monológot vetett volna papírra?

Az írónő stílusa szintén a kategóriának megfelelő. Kevés leírás, sok szleng és rengeteg romantikus gondolat a kötelező meleg karakterről nem is beszélve. Néha ugyan próbált kicsit több lenne, mikor Jacqueline visszaemlékezett erre vagy arra, de nem jutott tovább az olvasmányos tinikönyv kategórián. (Valószínűleg előző olvasmányom választékos nyelvezete miatt éreztem túlságosan puritánnak.)

Összességében tehát szokványos romantikus történet picike mondanivalóval. Meg nem bántam, hogy elolvastam, de nem is hagyott bennem maradandó nyomot.

Azoknak ajánlom, akiknek a borító és a fülszöveg alapján megtetszik, nem hiszem, hogy csalódást okozna. Tényleg pont azt kapja az ember, amit ezek alapján elvárhat.

Kiegészítés:

Valaki magyarázza el nekem, miért jó egy történetet két könyvben, két szemszögben megírni? Biztos én vagyok korlátolt, hogy semmi értelmet nem látok ugyanannak a cselekménynek a más nézőpontból való megismétlésében.

Tammara Webber ugyanis megírta a könyv "folytatását" Törékeny címmel. Ebben az olvasó megkapja Lucas nézőpontját az eseményekről. Oké, néhány visszaemlékezéssel kiegészítve, de akkor is ugyanaz a sztori...

Nekem egyszeregy bőven elég volt.