2013. április 28., vasárnap

A mamutvadászok

A Föld Gyermekei sorozat harmadik kötete, az előző részeket követve, ismét gyönyörű borítót kapott. Annyira szép minden egyszerűségével és élénk színével, hogy nem bírok betelni vele. Tökéletesen mutatnak a polcomon.
Ez a könyv két kötetben jelent meg, mivel több mint 1000 oldal. Csupán egyetlen függeléket tartalmaz, az írónő köszönetnyilvánítását, ami igazán érdekes a kíváncsi olvasók szempontjából. Itt ugyanis Auel megköszöni minden antropológus, régész és más szakember munkáját, akik segítettek neki a hiteles őskori környezet felvázolásában. Valamint meg is jegyzi, hogy bár igyekezett a történeti tényekre alapozni, ez a regény teljes egészében fikció. 
Nekem nagyon szimpatikus, hogy ennyi kutatómunkát és utazást vállalt a könyv kedvéért, és hogy valóban beleásta magát az őskorról szóló ismeretekbe. A tudása pedig már az első részben, A Barlangi Medve népe, jól észrevehető volt. 
Bevallom kissé félve álltam neki ennek a kötetnek, mivel a második rész, A lovak völgye okozott némi csalódást. Ám éppen emiatt, máshogy kezeltem A mamutvadászokat. Nem azt vártam tőle, amit az első, imádott kötet nyújtott, hanem próbáltam elvárások nélkül olvasni, ami sokat segített.
Mielőtt azonban kifejteném, mi tetszett benne és mi nem, jöjjön a fülszöveg, ami enyhén spoileres, úgy tessék olvasni:
"A nagyszabású őskori regényfolyam, A Föld Gyermekei harmadik kötetében folytatódik Ayla és Jondalar vándorlása. Útnak indulnak a Lovak Völgyéből, és a következő tél elől a mamutojok földjén találnak menedéket. A hosszú hónapok alatt egyre közelebb kerülnek a mamutvadász nép tagjaihoz, akiket eddig csak a Többiek névvel illettek. A mamutojokat olyannyira elbűvöli Ayla javasasszonyi tudománya, vadásztehetsége és varázslatos tűzgyújtó technikája, illetve Jondalar kőfaragó szakértelme, hogy maguk közé fogadják a vendégeket.
Ám a fagyos tél során Aylában ellenállhatatlan vonzalom ébred Ranec, a mamutoj csontfaragó mester iránt, Jondalar lelkét pedig gyötrő féltékenység emészti. Mire kitavaszodik a félreértések és ki nem mondott szavak egyre mélyebb szakadékot vetnek a két fiatal közé.
Vajon mit hoz a tavaszi nagyszabású mamutvadászat és a Nyári Gyűlés? Kit választ végül Ayla? Az elragadó Ranecet és új családtagjait, a mamutojokat, vagy tovább vándorolva követi Jondalart az ismeretlen messzeségbe?"
Nem szeretem a szerelmi háromszögeket, mivel szinte minden könyvben felbukkannak és táncolnak, amúgy hajókötél vastagságú idegeimen. Egyszerűen meguntam őket és belefáradtam a sok szerelmi civódásba. Éppen ezért kedvetlenített el a fülszöveg által beígért háromszög, mégis azt kell mondanom, nem ez volt az a mozzanat, ami kiverte nálam a biztosítékot.
Mivel meglehetősen vegyes érzelmeim vannak ezzel a résszel kapcsolatban, inkább pontokba gyűjtöm az érem két oldalát.

Kezdem azokkal, amik tetszettek:
- Tetszett Ayla igyekezete, hogy beilleszkedjen új környezetébe. Nekem még mindig szimpatikus és minden botlását elnézem, mert ettől emberi és ezek azok az apróságok, amik formálják személyiségét. Igaz, kicsit sok, hogy mindent "ő talál fel", ám ez még nem zavaró.
- Az állat-ember kapcsolatok még mindig lenyűgöztek. A mamutojok lassan kialakult kötődése a lovak iránt pedig szívmelengető volt.
- A mamutoj tábor bemutatása, a sok-sok apró információ életmódjukból visszaidézte az első könyv varázsát.
- Az Oroszlán Tábor lakóinak személyiségei meglehetősen változatosak voltak és érdeklődéssel figyeltem kapcsolataik alakulását. A szocializálódás alapjait fektették le, amik egy mai, modern ember számára is hasznosak. Kár, hogy néhányan időnként elfeledkeznek róluk...
- Tetszett a lassan változó véleményük a "laposfejűekről" és ahogy egyre jobban megértették a másik fajt.
- Jó volt olvasni a Nyári Gyűlésről, bár ez számomra túl rövidnek bizonyult a könyv terjedelméhez mérve.
- És végre kicsivel több volt a hiedelemvilágból, a vallásból és úgy általában őseink gondolkodásmódjából. Bár ezt sem vitte túlzásba az írónő, amit kicsit sajnálok.

Szóval meglehetősen sok dolog volt, ami elnyerte szimpátiámat, amit élvezettel olvastam, ám akadt legalább ennyi olyan motívum, ami nem tetszett:
- Jondalar önmarcangolása az őrületbe kergetett. Már A lovak völgyében felvillantotta, milyen az, amikor szenved, ám itt mindezt tetőzte, sőt kész felhőkarcolót épített rá. Felnőtt, értelmes férfi, aki bejárta az általa ismert világot, erre hisztizik, nyafog, úgy viselkedik néha, mint aki se nem hall, se nem lát és csak magát ostorozza némán a buta gondolatai miatt. Kiábrándító.
- Jondalar és Ayla kommunikációjának teljes hiánya. Őseink a könyv tanulsága szerint ugyanazokat a párkapcsolati baklövéseket követték el, mint a mai emberek nagy többsége. Ahelyett, hogy megbeszélnék a problémákat, vagy legalább elmondnák, mit éreznek, inkább homokba dugják a fejüket, kerülik egymást és várják, hogy a probléma magától megoldódjon. 
- A szerelmi szál túlságosan erőteljes volta. Itt értem azt, hogy 1000 oldalból 700 a párkapcsolati mizéria és az első kötetben négy, a másodikban pedig három ágyjelenet szerepel, amik vagy teljesen felesleges töltelékepizódok, vagy túlságosan elnyújtottak nagyon is részletes leírásokkal. Illetve ezek a jelenetek nekem néhol elég modernnek tűntek, bár senki sem tudja, mennyire voltak lepedőakrobaták elődeink. 
- Ranec és a harmadik fél feltűnése, ami csak még több szerelmi perpatvart eredményezett. A könyv végén sajnáltam a csontfaragót.
- A könyv befejezése, ami a hosszú (nekem túlságosan is elnyújtott) cselekményhez mérten elég kurtán és gyorsan lett elintézve. Mintha az írónő akkor kapott volna észbe, hogy "Hupsz, már ezer oldal felett járok, be kellene fejezni, mielőtt a kiadóm teljesen kiakad.

A felsoroltak mellett még az erős ellenszenv a Neander-völgyiek iránt is negatív érzéseket keltett bennem, ám ez nem tekinthető a könyv hibájának, sőt. Érdekes volt a két faj összeütközéséről olvasni, még akkor is, ha elméleti síkon maradt. Azért remélem, a későbbiekben feltűnik még egy-két törzstag. Itt ugyanis még nem ért véget ez az őskori történet, hanem további három kötetben folytatódik majd. (A következő rész az Átkelés a rónaságon címet fogja viselni.)
Összességében tehát tetszett is, meg nem is. Tetszett, mert még mindig szeretem Auel hiteles stílusát és továbbra is kedvelem Aylát. Nem tetszett viszont, hogy egy szokványos szerelmi történet lett belőle, amit már elnyújtottnak éreztem.
Ettől függetlenül ajánlom azoknak, akik az első két részt olvasták, hátha ők több pozitívumot találnak benne. Aki pedig még nem ismerkedett meg ezzel a sorozattal, az vágjon bele A Barlangi Medve népébe, az a kötet zseniális és megéri elolvasni.

Kiegészítés:
Ulpius-ház őszre ígéri a következő részt. A cím (Átkelés a rónaságon) és a borító, ami ismét szép zöld lesz, ám egy árnyalattal világosabb, mint A lovak völgye, egy bölénnyel az elején már megvan, fülszöveg azonban még nincs. 
Mivel a kiadó mostanában elmerült a pornóponyva tengerében, nem állítom biztosra hogy tartják a határidőt és oldalszám hiányában még azt sem lehet tudni, milyen áron dobják majd piacra. (A mamutvadászoknak a dupla kötet miatt volt csillagászati ára.) Én egyelőre kivárok és majd a fülszöveg ismerete után döntök az esetleges beszerzésről. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése