2013. február 4., hétfő

Smaragdzöld

Mindig vegyes érzelmeim vannak, mikor egy sorozat végére érek. Egyrészt boldog vagyok, mert megtudom, mi a történet vége, mi lesz a szereplőkkel és fény derül minden titokra. Másrészt szomorú vagyok, mert nincs tovább, hiába olvasnám szívesen még hosszú-hosszú oldalakon a kalandokat. Ráadásul mindig van bennem egy csipetnyi félelem is, mert nem könnyű lezárni egy történetet és ez nem biztos, hogy úgy történik, ahogy azt az olvasó szeretné. Azonban én úgy hiszem, az író szíve joga úgy befejezni, ahogy ő jónak látja és nem tartom jó ötletnek, mikor rajongói nyomásra változtat ezen.
Csak néhány órája fejeztem be az Időtlen szerelem trilógiát, (Így, a sorozat végére megbarátkoztam ezzel az alcímmel.) úgyhogy még friss az élmény és még nem vettem igazán búcsút ettől az időutazó világtól. Azonban, mivel mohó könyvmoly vagyok, van belőle saját példányom a polcomon, így nem is kell örök búcsút vennem Gwendolyntól és Gideontól, leemelhetem a polcról, amikor csak akarom.
Egyszerűen imádom ezeket a borítókat, kicsit giccsesek, mégis annyira szépek és kifejezők. Tetszik ez a visszafogott zöld árnyalat. Természetesen a betűk is passzolnak hozzá, ahogy a Rubinvörösben pirosak, a Zafírkékben kékek, itt zölden olvastatják magukat. Szeretem az ilyen megoldásokat, különlegessé teszik a könyvet. (Amúgy a Shiver és folytatásai szintén színes betűket kaptak. Úgy tűnik, ez valami jel a számomra kedves könyvekre.)
Négy és félszáz oldalával meglehetősen vastag kötet, mégis egy nap alatt el lehet olvasni, én legalábbis ennyi idő alatt faltam be.
Aki még nem olvasta a trilógia első két kötetét, ám szándékában áll, itt hagyja abba az olvasást. Bár nem akarok spoilereket írni, megeshet.
Fülszöveg:
"Mit tesz az, akinek összetörték a szívét? Úgy van. Telefonál a legjobb barátnőjével, csokoládét majszol és hetekig dagonyázik a boldogtalanságban. Csak az a bökkenő, hogy az akarata ellenére időutazóvá vált Gwendolynnak egészen más dolgokra kell tartalékolnia az energiáit: például a túlélésre. Mert azok a szálak, amelyeket a kétes hírű Saint Germain gróf még a múltban illesztett egymáshoz, immár a jelenben is veszélyes hálóvá szövődtek.
Ahhoz, hogy felfedjék a titkot, Gideonnak és Gwendolynnak nem elég eltáncolni egy menüettet a 17. század egyik legpompásabb bálján, hanem hanyatt-homlok kell belevetniük magukat a kalandokba bármelyik évről is legyen szó…"
A történet ezúttal is pontosan ott folytatódik, ahol az előző rész véget ért. Szép lassan csordogálva halad a maga útján és közben egyre több kisebb-nagyobb titokra derít fényt, majd a végén egy nagy fináléban kiteljesedik.
Szerintem a Zafírkék volt a legpörgősebb kötet, talán a Rubinvörös a legaranyosabb ez pedig a legmeglepőbb. Okozott néhány meglepetést a végén, pedig egész addig sikerült mindent kikövetkeztetnem és néha Gwendolyn előtt jártam néhány lépéssel.
A szereplők továbbra is szimpatikusak voltak, vagy épp utálatosak, ha a negatív karaktereket nézzük. 
Gwen bár nyafogott rendesen, cseppet sem volt idegesítő. Egy fiatal szerelmes lány tényleg ennyit nyafog, nincs ebben semmi meglepő. Igaz, volt néhány helyzet, ahol kedvem lett volna ráparancsolni, hogy szedje össze magát és arra figyeljen, mit mond Gideon, de csak a száját nézze azon agyalva, mi lenne, ha most megcsókolná. Ezt azonban ismerve Gideon vonzó tulajdonságait el lehet nézni neki.
Szívemnek kedves Gideon sajnálatomra kicsit kevés szerepet kapott. Természetesen meg volt ennek is a maga oka, hiszen Gwen szemszögéből haladnak az események és a könyv első felén fasírtban volt a szóban forgó csinos úriemberrel. Mikor azonban felbukkant, hozta a formáját, bár néha rá is ráripakodtam volna, hogy kapja össze magát és ne félmondatokban kommunikáljon, hanem nyögje ki kerek perec mi jár a fejében.
A főszereplő páros mégis továbbra is aranyosnak és szerethetőnek bizonyult és engem, ellentétben a "gardedémonnal" cseppet sem zavart, mikor enyelegtek. 
Leslie még mindig tökéletes barátnő és nagy piros pont neki, amiért nem olvadt első pillanattól Rafael karjaiba, aki mellesleg szintén szerethető szereplő.
Gwen családja (itt az anyukájára és kistestvéreire gondolok, no meg Maddy nénire) továbbra is tüneményes volt, míg a többi rokont néha szívem szerint lecsaptam volna egy antik órával, csak stílusosan. Utóbbi vonatkozik a fafejű őrzőkre is, a grófot pedig inkább nem minősítem... 
Szándékosan a végére hagytam Xemeriust, aki egyértelműen vitte a történetet. Imádtam minden egyes szót, ami elhagyta szellemszá... ó, bocsánat, vagyis démonszáját. Mindenbe beleütötte az orrát, mindent és mindenkit kritizált és ezzel feldobta a laposabb részeket. Bocs, Gideon be ebben a részben lepipált a vízköpő.
Hoztam róla egy aranyos képet, amit még véletlenül találtam és annyira illik hozzá.
Német nyelvvel harcban állóknak:
"Xemerius: Hamarosan nem lesz több "Team Edward", hanem "Team Xemerius"! 
Gwendolyn: ... nem kellene több vámpír-románcot olvasnod..."
Nagyon bírom!
Cselekményről nem írok, hiszen nem akarom elrontani a meglepetés örömét, azonban nem tudom megállni, hogy ne nyilvánítsak véleményt a végéről.
Gier elvarrt minden szálat, helyére került minden apróság, ami az időutazásokkal járt, aminek nagyon örültem. A végre pedig nagy finálét rendezett jó néhány csavarral.
Általában mindig rájövök, ki a hunyó, itt viszont meglepett a dolog, talán mert szinte már mindenkit meggyanúsítottam, aki lélegzett, ezért nagy piros pont jár az írónőnek. Ráadásnak még két dologban meg tudott lepni, a holló igazi hatalmával, illetve az epilógus utolsó néhány mondatával. Ezek pedig szerintem passzoltak a történetbe. Megoldottak mindent és megválaszolták az esetelegesen felmerülő kérdéseket.
Szóval szerintem nagyon jó befejezés volt, nekem határozottan tetszett. Bohókás, romantikus, aranyos történet a hozzáillő befejezéssel, mi kell még?
Összességében tehát nekem nagyon tetszett. Az egyik kedvencem lett ez a trilógia, örülök, hogy a polcomon van és bármikor újraolvashatom.
Ajánlom mindenkinek  akinek az előző két rész tetszett, nem fog csalódni benne. Azoknak, pedig akik még nem olvasták az előzményeket, csak annyit mondhatok, hajrá, mert a Team Xemerius népes csapata új tagokat vár. 

Drágaszáááágaim!
Hát nem csodálatosak ezek a borítók?
Kiegészítésnek ezúttal csak egy Green Day számot hoztam, mivel ez Gideon csengőhanga. A Linkin Park jobban tetszett, de ez is passzol hozzá.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése