2013. február 7., csütörtök

Where rainbows end

Ez a könyves bejegyzésem kicsit eltér a többitől, mivel angol nyelven olvastam. 
Már egy ideje kacérkodtam a gondolattal, hogy angol nyelvű könyvet vegyek a kezembe, mivel rám fér a gyakorlás. Sajnos nyelvtudásom megkopott, ahogy visszaredukálódott az angol cikkek olvasására, illetve a turisták útbaigazítására. Ez pedig bosszantó, így kölcsönkértem Ribizly barátomtól a bejegyzésnek is címet adó könyvet.
Cecelia Ahern meglehetősen népszerű írónő és hazánkban is akad jó néhány rajongója. Több könyve megjelent magyar fordításban is, köztük a most tárgyalt kötet, Ahol a szivárvány véget ér címmel. (Szóval akinek esetleg felkeltem a könyv iránt az érdeklődését, ám nem tud angolul, az is megismerkedhet vele.)
Nekem nagyon tetszik a mellékelt borító, talán a legjobbnak is mondhatom mind közül, mivel több kiadást is megélt. Igazi csajos könyvnek tűnik és részben annak is mondható.
Meglehetősen vastag darab közel 600 oldalával, bár az utolsó lapokon az írónő másik könyvének ajánlója is helyet kapott.
No, de nem csupán a nyelv volt eltérő az általam megszokottól, hanem a kivitelezés is.
Ez a könyv egy levélregény. Már régóta szerettem volna belekóstolni ebbe a műfajba, valahogy mégis kimaradt. Ezt most sikerült pótolnom és elnyerte tetszésemet, így máskor is bátran nyúlok hasonló felépítésű könyvek után.
Fülszöveg:
"Since childhood, Rosie and Alex have stuck by each other through thick and thin. But they're suddenly separated when Alex and his family move from Dublin to America.
Their magical connection remains but can their friendship survive the years and miles?
Misunderstandings, circumstances and sheer bad luck have kept them apart – until now. But will they gamble everything – including their friendship – on true love? And what twists and surprises does fate have in store for them this time…?"
Fordítás, hogy érthető legyen, mit hordok össze a következő sorokban:
"Gyerekkoruk óta Rosie és Alex ott voltak egymásnak jóban-rosszban. De hirtelen szétváltak, mikor Alex és a családja Dublinból Amerikába költözött. 
Mágikus kapcsolatuk megmaradt, de túlélheti-e a barátság az éveket és mérföldeket? 
Félreértések, a körülmények és a puszta balszerencse szétválasztotta őket - egészen mostanáig. De kockára tesznek-e mindent - beleértve a barátságukat - az igaz szerelemért?  És milyen fordulatokat és meglepetéseket hoz számukra a sors ezúttal...?"
Ahogy már írtam, ez egy levélregény. A könyv gyakorlatilag elektronikus és hagyományos levelekből, képeslapokból, chat-beszélgetésekből, sms-ekből, újságcikkekből és egyéb dokumentumokból áll. 
A főszereplő Rosie, így elsősorban az ő életét lehet nyomon követni, ám akad bőven információ nem csak Alexről, hanem a családjukról és a barátaikról. 
A fülszöveg alapján romantikus szerelmi történetnek tűnik, ám szerintem inkább családregény, mivel életutat mutat be és nem csupán két ember kapcsolatát. Nekem nem a romantika tűnt hangsúlyosnak, ám aki erre vágyik, megtalálja benne.
A nyelvezet könnyű, alig volt néhány szó, amit nem értettem és azokat is könnyen ki lehetett következtetni a szövegkörnyezet alapján. Ezzel nem az angoltudásomat akarom fényezni, bár hazudnék, ha azt mondanám, nem tett jót az egomnak, hogy ilyen könnyen és gyorsan tudtam olvasni. Levelek, beszélgetések vannak benne, míg folyó szöveg leírásokkal és kicsit választékosabb kifejezésekkel csupán az epilógusban szerepel. Megjegyzem, az is teljesen jól olvasható. Szóval, aki kedvet érez angol könyvek iránt, az nyugodtan vágjon bele. Nyelvvizsga előtt is jó lehet a szövegértés vagy fordítás gyakorlásának. 
A forma tehát tetszett, a nyelvezet könnyed, a sztori meg, nos, nem épp az én műfajom.
Szórakoztató, érdekes, néhol kiszámítható, máshol fordulatos. Gyakran mosolyogtam és kétszer fel is kacagtam, volt ahol elszomorított, ám a legtöbbször feldühített. Rájöttem, miért olvasok szívesebben fantasy könyveket, mert az jobban elrugaszkodik a valóságtól és nekem pont erre van szükségem.
Minden mozzanat, gondolat és tett, ami szerepel a könyvben, a való életből lett merítve. A szereplők nagyon hitelesen élők, a gondok az életet idézik, amivel nem is lenne baj, ha szeretném ezeket a dolgokat. Én azonban falra mászom az egymás mellett elbeszélő, titkolózó, megfelelő pillanatra váró és saját maguk által alkotott problémákban vergődő személyektől. Néhány mondat, amivel ki lehet nálam ütni a biztosítékot, csak hogy érthető legyek: "Nem hiszem, hogy ez a megfelelő pillanat." "Majd elmondom." "Jobb neki, ha nem tudja." Nem, nem és nem! Ha valamit el akarsz mondani, tedd meg, különben úgy jársz, mint a rajzfilmfigurák fő gonoszai, akik órákig fecsegnek arról, hogyan fogják megölni a főhőst, akit épp elkaptak, amíg a szerencse meg nem fordul és a hős hátsón nem billenti őket a monológ végén. 
Persze az élet nem egyszerű, mindig van valami, ami közbejön, a félreértések szaporodnak, mint a vándorpatkány, semmi sem úgy alakul, ahogy előre eltervezi az ember, ám ezen nem segít az ilyen határozatlan viselkedés. 
Olvasás közben épp ezért esett meg velem elég sűrűn, hogy dühösen becsuktam a könyvet és hagytam kicsit pihenni, mielőtt megfojtottam volna gondolatban a főszereplőket. A végére úgy éreztem, nem érdemlik meg egymást és cseppet sem romantikusak. 
Az éremnek természetesen most is van másik oldala. Leszámítva az engem dühítő részeket, nagyon jól mutatja be, milyen is az élet. Rosie az elején egy kislány, míg a végén egy érett nő, aki már várja, mikor lehet nagymama. Tetszett, hogy a sok nehézség ellenére is mindig talpra állt, ahogy a szerelmi életét leszámítva viszonyult a dolgokhoz. Persze nyafogott bőven, ám a helyében én is ezt tettem volna. Közben azonban megerősödött, felnőtt a feladatokhoz és egy igazán jó ember, barát és anya vált belőle.
Sok volt a könyvben a véletlen, fel-fel bukkant egy-egy szereplő, hogy megkavarja a dolgokat, vagyis az élet gyakran közbeszólt, ahogy azt a valóságban már megszokhatta az olvasó. Ezek a dolgok pedig hiteles ízt adtak mindennek, így egy percig sem merülhet fel a kétség, hogy a valóságban nem történhet meg.
A szereplők szépen felépítettek, nekem legjobban Rosie és Katie tetszett, mivel ők változtak a legtöbbet. Jó volt nézni, ahogy formálódott a személyiségük, de kedveltem a többieket is.
Összességében nem rossz könyv, nem bántam meg, hogy elolvastam és meghozta a kedvemet az angol olvasmányok és a levélregények iránt. 
Romantikus, családregények kedvelőinek, illetve a valós életből merítő történeteket preferálóknak meleg szívvel ajánlom. Továbbá minden angol nyelvű könyv gondolatával kacérkodónak, érdemes belevágni.

Kedvenc idézetek:
"Life is hard – so what? It's hard for everyone, isn't it? Anyone who says it's easy is a liar. / Az élet nehéz - na és? Mindenkinek nehéz, nem igaz? Aki azt mondja könnyű, az hazug." 
"The best way to get over a man, is to get under another. / A legjobb módja, hogy túljuss egy férfin, ha egy másik alá kerülsz."
A könyvről ez a dal jutott az eszembe ezzel a csodálatos videóval. Annyira szép! 

Rövidke eszmefuttatás:
A könyv miatt kicsit eltöprengtem, mennyire lehetne összerakni életem mozzanatait levelekből, chat-beszélgetésekből, rövid üzenetekből. Hát, meg lehetne próbálni és biztos érdekes dolgok sülnének ki belőle. Például, mikor Pucca-val rövid üzentekben nyafogunk a tananyag fölött, vagy áradozunk a kedvenceinkről, mikor F. barátommal "pletykálkodunk", amiből mindig az lesz, hogy megállapítjuk, barlanglakók vagyunk és semmit sem hallottunk. No, meg ott van az a tömérdek rövid üzenet, amiben megvitatom kivel, mikor és hol találkozom. Ezek alapján pedig bizonyára pont olyan lánynak tűnnék, mint bárki más. 
Jó eltöprengeni, ám én úgy gondolom, több kell ahhoz, hogy mindent össze lehessen rakni és megismerni az illetőt. Könyvalapnak azonban tökéletes, ha az író szabadjára engedi fantáziáját.
Élőszóban úgyis több a vicces mondat, ezért is gyűjtöttük az aranyköpéseket gimiben a falra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése