Zafírkék

Ezúton is köszönöm Kristennek, hogy kölcsönadta ezt a remek könyvet! :)

Időtlen szerelem trilógia második kötete, így az első résszel (Rubinvörös) ajánlott kezdeni az olvasást.

A borító ismét csodálatosra sikerült. Ezúttal kék lett, újra megfelelve a címadó drágakőnek és a vízköpők sem maradtak le róla. Ráadásul a főszereplők ábrázolása is passzol az éppen aktuális viszonyukhoz.

Ennyi elég is lesz bevezetőnek, jöhet a lényeg.

Fülszöveg:

"Friss szerelmesként a múltba utazni – ez talán nem a legjobb ötlet.
A tizenhat éves újdonsült időutazó, Gwendolyn legalábbis így gondolja.
Neki és Gideonnak ugyanis épp elég a gondjuk anélkül is.
Például meg kell menteniük a világot. Vagy meg kell tanulniuk menüettet táncolni.
(Egyik sem igazán egyszerű!)
Amikor ráadásul Gideon nagyon titokzatosan kezd viselkedni, Gwendolyn számára világossá válik, hogy mihamarabb át kell vennie az irányítást a saját hormonjai felett. Különben semmi nem lesz az időtlen szerelemből!"

A történet ott folytatódik, ahol az első rész végződött, vagyis egy gyóntatószékben...

Mivel a fülszöveg tökéletesen semmitmondó, ahogy azt kell, így én sem mennék bele a cselekménybe. Csak annyit mondhatok, hogy folytatódnak az időutazások, bonyolódnak a kapcsolatok és egyre több a titok.

Kerstin Gier stílusa még mindig könnyed, olvastatja magát és tele van jó időben elsütött poénokkal. Nagyon szerettem Gwen apró megjegyzéseit, amitől a hétköznapi dolgok is különlegessé váltak.

Az időutazás még mindig szépen van megoldva, következetes, többnyire világos is, ám egyre több a homályos folt. Itt már össze-vissza ugrándoznak az időben és akár saját magukkal is összefuthatnak, ha nem figyelnek. (Amúgy, ha megtörténne, sem lenne nagyobb gond, semmi ősrobbanás, atombomba vagy dögvész.) Szóval az olvasó jobban teszi, ha figyel és résen van, hogy össze tudja rakni az időugró banda történelmét. Ehhez szerencsére sok az utalás, ami segít, ha esetleg valaki leragadna a romantikus jeleneteknél.

Apropó romantika. A Rubinvörösnél megjegyeztem, hogy tartottam a nyáltengertől, ami alaptalannak bizonyult és ezt a jó szokását kéken is megőrizte. 

A főszereplők románca igazán tetszetősen alakul. Sok veszekedéssel, félreértéssel, ugyanakkor egyre több csókkal és öleléssel. Már tényleg kezd kialakulni köztük egy kapcsolat, ami persze csak tovább bonyolítja az időutazó küldetést és a többi szereplőhöz fűződő kapcsolatukat. Gideon és Gwendolyn tehát továbbra is aranyos pár, akiknek lehet szurkolni, összeillenek. (Nekik szól a fenti dal, no meg Kanapé kuzinnak...)

Ha már szereplőkről van szó, meg kell említenem két új karaktert.

Xemerius egyszerűen zseniális. Eredeti figura a macskaszerű (gyíkfarkú és denevérszárnyú) kis vízköpő, aki imádja a kutyákat, macskákat és mindig tudja, mikor van szénakazal is a dologban. Minden megjegyzésén jót derültem, gyakran hangosan kuncogva. Kedvencem lett. 

Raphael azonban nem nyerte el a szimpátiámat, igaz nem is szerepelt sokat. Mikor képbe került, kicsit felesleges szépfiúnak éreztem, de aztán átgondoltam a dolgot és elhatároztam, nem leszek ennyire előítéletes már megint. Adok a fiúnak egy esélyt, hogy bebizonyítsa, tud ő többet is, ahogy a kötet utolsó lapjaira aktivizálta magát. Ráadásul reményeim szerint közelebb is visz majd Gideon életéhez.

A többi szereplő már ismerős volt, ám egy újabb jó pont a könyvnek, hogy ők is változtak. Mr. George egyre szimpatikusabb, no meg az inas is, a nagypapáról nem is beszélve. Ugyanakkor Charlotte mérlege a negatív irányba billent a gyerekes viselkedése miatt és a gróf is egyre bosszantóbban gonosz egy alak. Nagyon szeretném már leleplezni, milyen hálót szövöget a háttérben.

Leslie még mindig az egyik legkedvesebb a szívemnek, hiszen továbbra is kiáll Gwen mellett és igazán jó tanácsokat osztogat. A rejtvényfejtő tudása előtt pedig le a kalappal és a nyitottsága is megérdemel egy tapsot. Xemeriusszal tökéletes segítőcsapatot alkotnak.

Gwendolyn továbbra is igazi lány és igazi élő személyiség. Még mindig teljességgel kedvelem.

Gideon de Villiers

No és akkor beszéljünk kicsit Gideonról.

Szintén megőrizte az első kötetben elfoglalt szerepét, sőt talán még javított is rajta. Tetszett, hogy összetett személyisége egyre jobban kezd kibontakozni. Tetszett, hogy hibázik és tetszett, mikor összezavarodott, szóval ő is igazi, élő karakter és én az ilyen fiúkat szeretem. (No meg a cuki német színészt, aki visszaadja nekünk a stílusát széles vásznon is.) Kap egy piros pontot, amiért Linkin Parkot hallgat (muzsika a bejegyzés alján) és egy másikat, amiért kezdi kinyitni a szemét és talán önálló akcióba is kezd majd.

Ez a kötet is keretbe van foglalva a prológus és az epilógus által. Épp ezen részekből lehet a legtöbb hátsó információt leszűrni és tökéletesen össze is varrják az idősíkok miatt kissé szétcsúszó eseményeket.

A kötet végén pedig van egy számkód, amit megfejtve igazi nyomozónak érezheti magát az olvasó. Sajnos a kódot nem fordították le, vagyis a német szöveghez illeszkedik, ám aki kíváncsi és rákeres (Google a barátod), megtalálhatja a magyar megfelelőjét is. Illetve ha valaki nem tudná önerőből megfejteni, az eredmény is elérhető. (Bár könnyen kikövetkeztethető mindenféle spekuláció nélkül.)

Meg kell még jegyeznem, hogy ebben a részben is vannak rövid naplóbejegyzések, versek és jóslatok a fejezetek elején, amik szintén hasznosak is lehetnek, no meg szórakoztatóak is.

Összességében tehát tökéletes folytatása lett ennek a nagyszerű sorozatnak. Nehéz letenni és a vége kész kínzás. Ismét a legizgalmasabb résznél maradt abba...

Ajánlom mindenkinek, aki olvasta az első részt, aki pedig még nem tette, sürgősen pótolja.

Kiegészítés:

Ahogy a bejegyzés elején is írtam, trilógiáról van szó, tehát már csupán egyetlen kötet van hátra, a Smaragdzöld. Legutóbbi információim szerint december 10-re ígérte a Könyvmolyképző Kiadó. (Már tologatják a megjelenést egy ideje.) Mindenképp el fogom olvasni.

A film pedig (igen készül a film is, erről írtam már kicsit a Rubinvörösnél, illetve fogok majd még részletesen beszámolni róla egy külön mozifilmes bejegyzésben) 2013 elejére várható, ha jók az információim, március környékén. Azt azonban még mindig nem lehet tudni, adják-e majd a magyar mozikban is. Nagyon remélem, hogy igen, mert széles vásznon is meg akarom csodálni Gideont.

Ebben a részben a humoros megjegyzések szövegkörnyezetükben ütnek igazán, mégis találtam egyet, ami önmagában is megállja a helyét. 

Gideon és az ő "kicsi" egoja, mikor Gwendolyn a zongoratudását dicséri:

"Hihetetlenül jól csináltad! Van egyáltalán valami, amihez nem értesz? – Te jó ég, úgy beszéltem, mint egy rajongó. 

 – Nincs! Hidd csak nyugodtan, hogy félisten vagyok!"