The Reckoning - A leszámolás

Újabb trilógiának értem a végére. 

Ezúttal Kelley Armstrong Sötét erő trilógiájáról van szó. Természetesen most is olvastam az előzményeket, így aki még ezt nem tette meg, az most váltson egy másik bejegyzésre, mivel az első két kötetre nézve spoileres lehet.

Az első rész (A szellemidéző) nagyon tetszett. Rejtélyes, kísértetes történetnek indult a sorozat, ami közel áll a szívemhez. Ráadásul a főszereplővel könnyen azonosultam. Aztán jött a második rész (Az ébredés) és megcsappant kicsit lelkesedésem. Mégis úgy éreztem, a végére akarok járni ennek a történetnek, ezért beszereztem a befejező kötetet is. Most meg nem tudom eldönteni, mit gondoljak az egészről, de talán a bejegyzés végére összeszedem magam.

Szóval ez a kötet külsőségeiben tökéletesen passzol az előzményekhez. Ismét gyönyörű a borító, szépen mutat a polcon, és a vastagsága is kellemes a 300 feletti oldalszámával. Ráadásul, ami a szerkesztését illeti, már alig akadtak benne elgépelési hibák, vagyis a Könyvmolyképző munkájára nem lehet panasz. 

Fülszöveg:

"A tizenöt éves Chloé Saunders hétköznapi életet szeretne élni. Nem adatik meg neki. Chloé ugyanis genetikai módosítás áldozata, olyan nekromanta, aki akarata ellenére képes felébreszteni a holtakat. Chloé, és hasonszőrű, különleges „tehetséggel” megáldott (vagy inkább elátkozott?) társai az életüket mentik a pokoli szervezettől, amelyik létrehozta őket.
És, ha mindez nem elég, Chloé gyengéd érzései a testvérpár – Simon, a kedves varázsló, és bátyja, Derek, az annyira nem kedves vérfarkas – iránt összezavarják a fejét. Ráadásul az a szörnyű gyanúja, hogy szíve mindinkább a vérfarkas felé hajlik…"

Fülszöveg is tetszetős, nem árul el semmi fontosat.

Voltak elvárásaim a könyvvel szemben, mikor belekezdtem, ám nem hiszem  hogy túlságosan nagyok lettek volna. Szerettem volna, ha fény derül az összes rejtélyre, ha folyamatosan pörög a cselekmény és a végére lezárja a konfliktushelyzetet. Oké, még az is motoszkált a fejemben, hogy Chloé és Derek találjon egymásra. Tényleg nem kértem sokat, ugye?

Ezekből mégsem teljesült minden. Elég lassan indultak be a dolgok és egyedül a szerelmi szál bontakozott következetesen és folyamatosan.

Ez a könyv az első rész lassan mozgó cselekményét sűrítette a második kérdéseivel, ami nekem kevés volt. Kevés, mert felmerült még több kérdés az ellenséggel kapcsolatban, míg válasz nem nagyon akadt. Hiába szerettem, mikor felbukkant egy-egy szellem, vagy Chloé életet lehelt néhány hullába, illetve mikor Derek képessége kibontakozott, a többi rész lapos volt. Lapos, mert lényegében nem sok dolog történt.

A srácok ebben is szaladgálnak jobbra, majd balra, terveket szövögetnek és nem bíznak a felnőttekben, megjegyzem joggal. A felnőttek pedig továbbra is szánalmasan ostobák.

Egy titkos társaság, ami genetikai módosításokra is képes, hogy lehet annyira gyengeelméjű, hogy lebecsüljön egy csapat természetfeletti erővel feltuningolt kamaszt? Szánalmas banda, zombihadsereget vagy játékos kedvű démonokat a nyakukra, attól majd talán észhez térnek....

És itt van a legnagyobb problémám ezzel a sorozattal. A misztikum és a tudomány vegyítése eléggé veszélyes terület, nehéz megtalálni a határt és jól összevegyíteni a szinte szemben álló dolgokat. A képességek, legalábbis a nekromancia, egész jól kibontakozott, bár több varázslást és magyarázatot elvártam volna. Azonban az érem tudományos oldala alul maradt, mert az orvosok és tudósok a már szidott ostoba bandához tartoztak, így pedig nem szolgáltak semmiféle magyarázattal. Magyarázatokból pedig van hiány bőven.

A könyv végére sajnos az olvasó nem lett sokkal okosabb, mert egy titkos társaság gonosz ügyleteire félig ugyan fény derült, ám lett mellé még kettő ilyen szekta. Na, meg ott vannak a vérfarkasok, akikről meg csak annyit lehet tudni, hogy külön csoportot alkotnak valahol.  

Jók a rejtélyek, jó ha szerteágaznak a titkok, de nem egy befejező és lezáró kötetben. (Akkor sem, ha az írónő folytatást akar, de erről később.) Itt lezárni kellene, elvarrni a szálakat, megoldani a problémákat, nem még több kérdőjelet kelteni az olvasó agyában.

A vége pedig bőven hagyott kétségeket maga után. Kissé elnyújtott, főleg Chloé és a démon közös ügylete, bár kifejezetten kedveltem ezt a démont. Ami pedig az utolsó oldalakat illeti, lezár egy kalandot és sejtet vagy egy tucat újabbat, tehát nem fejez be teljesen semmit. 

A szereplők azonban szimpatikusak, Chloé kezdi levetkőzni naivságát, Derek lágyul picit, Simon továbbra is aranyos, míg Tori egy igazi színfolt. A színfolt anyukáját pedig állandó jelleggel kedvem lett volna fejbe vágni egy sírkővel. Tényleg bosszantóan gonosz egy szipirtyó. 

Derek és Chloé kapcsolatának alakulása tetszett, olyan kis megfontoltan aranyosak voltak együtt. Nagy piros pont az írónőnek, amiért nem élezte ki a dolgot sablonos szerelmi háromszögre.

Összességében tehát tetszett is, meg nem is. Szórakoztató, leköti az olvasót, de nem teljesít minden elvárást. Számomra egy befejező kötethez kevés volt. 

Ettől függetlenül ajánlom mindenkinek, akinek az előző két rész tetszett. Nem szabad magas elvárásokkal nekivágni és akkor nem lesz gond.

Határozottan jól mutatnak a polcomon

Kiegészítés:

Már a második részről szóló bejegyzésem végén említettem, hogy az írónő még egy trilógiát szövöget ebben a világban, ami lazán kapcsolódik ehhez a sorozathoz. Ott azt is írtam, hogy csak a harmadik rész függvényében nyilatkozom róla.

Nos, most hogy ezt a trilógiát végigolvastam, kijelenthetem, ennyi nekem elég volt. Kelley Armstong stílusa és történetvezetése nem nyűgözött le, hogy egy újabb sorozatba belevágjak a tollából. Vannak nála sokkal jobb írók, így inkább azoknak szentelem figyelmemet. Ettől függetlenül nem bánom, hogy megvettem és elolvastam a Sötét erő trilógiát és majd ha kísértetekre és zombikra vágyon, örömmel emelem le a polcomról.