A boszorka fénye

Ezt a bejegyzésemet egy nagyon érdekes könyvnek szentelem.
Megfogott. Nem igazán tudom, hogyan, vagy miért, de megfogott. Talán, ha szavakba öntöm azt a sok gondolatot, ami ezzel kapcsolatban kavarog a fejemben, ezen rejtély végére is járhatok.
Tehát a Bíborhajú sorozat első kötete, A boszorka fénye.
Az első és legfontosabb információ, amit erről a könyvről tudni kell, az a szerző. Benina ugyanis egy magyar írónő. Ez is jól bizonyítja, hogy nem kell messze mennünk jó könyvekért, teremnek azok piciny hazánkban is, csak meg kell őket találni.
Egyik korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy vadászom a hazai írók munkáira. Nos, ez egy igazán hasznos, zsákmánnyal teli vadászat volt. Mielőtt azonban belemerülnék a könyv mélyebb boncolgatásába, hoztam fülszöveget is:

"Claire White nem mindennapi tinédzser. Claire White boszorka, méghozzá az Utolsók egyike, azaz tiszta vérű, akikből már alig néhány él a világon, hiszen e varázslattal bíró teremtésekkel a boszorkányüldözők parancsára kegyetlen lények, a zsoldosok sorra végeznek. A tizennyolc éves Claire, akinek a szülei kiskorában meghaltak, nehezen fogadja el másságát. Egyszerű, átlagos fiatal lány szeretne lenni. Gideont, öreg mentorát és jó barátját menekülés közben a szeme láttára öli meg az egyik legkönyörtelenebb zsoldos, és a lány élete ezzel örökre megváltozik. A mély gyászt, a magányt és a depressziót egy baljóslatú, titokzatos srác felbukkanása töri meg."

Igen, ez egy romantikus, misztikus történet. Biztos szokatlan tőlem, mert nem rajongok különösebben az elég nagy piaccal rendelkező tini love sztorik iránt. Mégis, ez egy igazán jó könyv. Romantikus, de nem csöpög. Na, jó, talán a vége felé egy picikét cukorszirupos, mégis megfogott. Most meg itt töröm a buksim, hogy miért.

Sorra veszem a pozitívumokat:
- magyar szerző (Ez számomra a legnyomósabb érv.)
- boszorkányok a főszerepben (Végre egy kis újítás a fantasy palettán.)
- egyszerű, mégis izgalmas történet (Egyesek klisésnek nevezik, de már nem igazán lehet újat alkotni a nap alatt. Viszont egy agyonrágott alaptörténetet is lehet úgy megírni, hogy az új és egyedi legyen.)
- mondanivaló (Ó, igen, ebben az is van.)
- dögös főszereplő pasi (Szinte alapkövetelmény az ifjúsági könyveknél. Kellan megüti a mércét, de még mindig Jace Vörös Pöttyös szívszerelmem.)

Akkor részletezem is kicsit.
Az alaptörténet tényleg nem túl egyedi. Adott a lány titkokkal és kalanddal teli élete, ehhez hozzájön sok új ismerős, egy főellenség és az elmaradhatatlan első szerelem. Ismerős, nem? Mégis, az ilyen egyszerű alaphelyzetből szép felemelkedni.
A boszorkányság és az a világ, amit az írónő felépített, nagyon tetszetős. A mágia fontos, de nem viszi el a történetet, épp csak egy csipetnyi van belőle, amennyi kell. Kell, hogy legyen kaland, izgalom és fennmaradjon az olvasó kíváncsisága. Megjegyzem a varászigék, amik a kötet hátulján külön is megtalálhatók, a latin nyelv újabb csodái.
A szereplők szépen felépítettek. Mindegyiknek megvan a maga szerepe és nem esnek ki ebből. Ráadásul, igazán szimpatikus egy banda. Lehet velük nevetni, vagy épp sírni. Utóbbi főleg a főszereplőre vonatkozik. Megkedveltem őket, főleg David, Lin és Cameron és Jorja nyerte el a szimpátiámat. (Tudom, tudom ez a fél szereplőgárda, de nem bírok választani.) Kellan más lapra tartozik, róla később.
A nevek első ránézésre, "na ne" hatást váltottak ki belőlem. De a beszélő nevekkel én általában így vagyok. Elég egyértelmű a White és Black vezetéknevek szerepe. És igen, hiába magyar a szerző, angol nevek vannak benne, ami nem is baj. Az olvasók kezébe olyan ritkán kerül magyar könyv, hogy már teljesen elszoktak a hazai nevektől. Épp ezért könnyebben veszi be az elangolosodott gyomruk a Davidet, mint a Dávidot. Ez pedig tény.
Sok érdekes és egyedi dolog került bele a történetbe. Ilyen a színváltó haj (enyhe Bibliai beütéssel), a démonok definíciója és a zsoldosok, illetve házi kedvenceik. Ezek feldobják és értéket adnak.
A történet menete amúgy a lassú, megfontolt kategóriába tartozik. Semmit sem siet el az írónő, amit én nagyra értékelek. A vége természetesen a legizgalmasabb, mégis az volt a számomra legkevésbé tetszetős rész. Ez van, pörgős könyvekhez vagyok szokva, így a lagymatag csatajeleneteket nehezen viselem.
Ami a főszereplőt illeti, Claire szimpatikus, irigylem a gyönyörű, hosszú haját, bírom, hogy rendesen tanult az érettségire, de rühellem a hisztijeit. Mégis, ezek a hisztik teszik őt valóságossá. Egy igazi lány. Pont annyit nyavalyog, amennyit az átlag nőneműek szoktak. Ráadásul, ő adja a mondanivalót is.
Igazán szép üzenet az alacsony önbecsülésű és magányos egyéneknek, hogy csak hinni kell és minden lehetséges. És plusz pontok a részemről A kis herceg idézetekért.
A szerelmi szálról, csak annyit mondhatok, hogy tipikus. Nekem nem jön be a szerelem első látásra, két nap után meghalok érted életérzés. Számomra ez nem ilyen egyszerű, mert ilyen csak a mesékben van, azok közül is csak a lányos tündérmesékben. De megemésztettem, mert egészen a könyv végéig nem vált nyáltengerré a dolog. Ez is csak a "don't touch" szitu miatt volt. De ha az ember elfogadta a nagy szerelmet, már nem olyan vészes a nem rózsaszín lelkületű egyéneknek, mint én.
És itt most rátérek Kellan karakterére. Szimpatikus fiatalember a maga kissé ellentmondásos stílusában. Én az elején csipetnyivel sötétebb lélekre számítottam a részéről, csak hogy passzoljon a dolog a megjelenésével, amire a női olvasóknak igazán nem lehet panasza. Mégis, Claire többet vívódik és ettől nekem cseppet ellentmondásos lett. Hiszen szinte beharangozzák a kettős énjét, ő mégis mindig ugyanúgy viselkedik, egyetlen jelenetet leszámítva, amikor "igazi férfi" (legalábbis szerintem). A végére pedig a cukorszirup elnyeli széles mellkasáig. Ezért meg sem közelíti Jace szintjét a szememben. De még fejlődhet, ahogy Kartik is fejlődött. Szóval Kellan még nem elveszett ügy. Sőt, nagy piros pont a neve mellé és elismerő hátba veregetés az írónőnek egy igazán jó húzásért, amivel még a túlcsorduló romantikus megnyilvánulásai ellenére is levett a lábamról. Kellan ugyanis suttog. Nem emeli fel a hangját, csak halkan duruzsol. A hölgy olvasók pedig igazán élénk fantáziájukra hagyatkozva, szinte hallják a helyes fiú mély és halk hangját a fülükben. Ettől válik Kellan egyedivé.
Ami a kötet felépítését illeti, csinos, vaskos darab. Hosszú, élvezetes fejezetekkel, amin átjön az írónő könnyed stílusa. Semmi felesleges ömlengés, és semmi tőmondat. Néha előfordultak aprócska gépelési hibák, hiányzó gondolatjelek, de nem annyira sok, mint A szellemidézőben, ha pedig a vastagságát nézzük, elenyésző.
A könyv végi függelék igazán tetszetős és hasznos a varázsigetárral együtt. Csupán az utolsó oldalakkal volt problémám. Ez azonban a kiadói marketing hibája a szememben. Én ugyanis teljesen feleslegesnek érzem a könyvvégi olvasói véleményeknek keresztelt, szájbarágós dicséretáradatot. Aki véleményt akar egy könyvről, az megkérdez más olvasókat, vagy böngész a blogokon. Nem kell pazarolni a papírt ilyen értelmetlen dolgokra. Szerintem, a reklámnak máshol van a helye.
Összegezve még mindig nem tudom, mitől tartom nagyon jó könyvnek. Talán az írónő miatt, vagy mert valahol a szarkasztikus, realista szívem mélyén én is végtelenül romantikus vagyok, esetleg mert kedvelem a boszikat. Egyszerűen megfogott olyannyira, hogy be akarok szerezni egy saját példányt belőle (könyvtári könyvben olvastam) és izgatottan várom a folytatást.
Azoknak ajánlanám, akik magyar szerző tollából szeretnének olvasni, kedvelik a misztikus dolgokat, esetleg vonzódnak a boszikhoz és van bennük némi romantikus hajlam.

Végezetül hoztam egy interjút az írónővel: megtekinthető ITT.