2011. február 28., hétfő

Farsang


Nem írtam már egy jó ideje és most is lenne fontosabb dolgom, de már annyira hiányzott, hogy muszáj legalább egy kicsit gépelnem. Talán ez helyrebillenti a hangulatomat, ami néhány napja elég borongós.
Egyszerűen küzdök mindennel. Azzal, hogy reggel felkeljek, vagy épp hogy este el tudjak aludni. Valahogy nem érzek magamban elég erőt. Legszívesebben csak vegetálnék és néznék ki a fejemből, ahol káosz uralkodik. Nem tudom, mi van velem... De talán az írás, hogy látom a fejemben összeállt gondolatokat a monitoron, segít túllendülni ezen.
Február vége van, vagyis farsang. Általános iskolás koromban alig vártam ezt az időszakot. Még elég hideg van, mégis érezni a tavasz közelségét és be lehet öltözni mindenfélének. Ez nálam az éppen aktuális hóbortot jelentette. Igaz, sosem voltam átlagos, még óvodásnak sem. A korombeli lányok mind hercegnők szerettek volna lenni, én meg pókember. A habos-babos ruhába öltözött lányok és a talpig feketében feszítő Zorrónak öltözött fiúk között rendesen kitűntem piros-kék pókember jelmezemben. Az volt talán a legjobb választásom.
Bár már nem vagyok gyerek, mégis szeretek beöltözni. Olyan jó néha álarcot venni és eltérni a megszokottól. Felvenni egy szerepet, ami talán nem is áll olyan távol tőled, inkább csak szunnyad legbelül. Habár a szörnyparti le lett fújva, mégis beöltözhettem egy estére. Piciny városkám egyetlen jó helye farsangi bulit rendezett. Igazából, szokásos retróparti volt, ám a jelmezeseknek nem volt beugró. Ingyen bulizhatok, ráadásul beöltözve, mi kell még? Hát elmentem.
A képen is látszik, remélem egyértelműen, hogy boszorkánynak öltöztem. A jelmez adott volt (kalapot nagymamám készítette még vidám ballagásomra, amikor szintén boszorkány voltam, míg a ruhám egy pókhálómintás fekete estélyiféle, amit úgy kaptam), csupán a sminket kellett megoldanom. Korábban már említettem, hogy nekem elég egy leheletnyi fekete szemceruza és máris kész vámpír vagyok. Hát most vastagon kihúztam a szemem a fekete rúzs kíséreteként, elég hatásosan ijesztő lettem. Egyik barátom meg is kérdezte: "És mit kentél az arcodra, hogy ilyen fehér lettél?" mire én: "Semmit, ez az alapszínem." Ehhez hozzájött még a bakancs-csizmám és a szokásos fekete-narancssárga körömlakkom. Elég jól sikerült a mű, mivel az utcán majdnem a frászt hoztam egy járókelőre. Talán kicsit morcos voltam, mert gyalogolni kényszerültem.
A buli nekem lapos volt, bár elég jól indult. Csatlakoztam a társasághoz és erősítettem a sötét oldalt a zombik, vámpír és Holló mellett. Rajtunk kívül alig öltöztek be, vagy csak mi voltunk túl feltűnőek talpig feketében és vérben... Az este így jól indult, főleg mivel a témánál maradva belsőségekről, leszakadt végtagokról és egyéb nyalánkságokról folyt a téma, míg a zene fel nem csendült. Retró ide, retró oda, ez most nem volt túl jó. Fáradt is voltam, morcos is, (már a hétvégén ilyen rossz volt a hangulatom) így hamar leléptem. Aztán szembesültem a "miért nem sminkelem magam" listám második pontjával: rohadt nehéz levakarni a sminket. Ráadásul az emberlányának hajnali kettőkor nincs elég ébersége a szemgolyók módszeres kínzásához, így félig sminkben aludtam, mert úgyis lekopik magától...
Jövőre Anita Blake leszek, ezt már most eldöntöttem, persze csak akkor, ha lesz ilyen buli. Hazafelé döntöttem el, míg volt időm gondolkozni. Ez van, ha az emberlánya a város végén lakik. Egyedül sétálgatni néha még jó is, főleg a csípős hajnali hidegben, kitisztítja a fejet. Sajnos ismét ráférne gondolataimra egy nagytakarítás. Önbecsülésem megint a béka feneke alatt van és újra ugrok az apró megjegyzésekre. Jó lenne valóban gonosz boszorkánynak lenni, hogy ha hisztis vagyok, kedvemre átkozhassam a népet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése