2011. február 7., hétfő

A jáde átka


Február van, vége a vizsgaidőszaknak és van egy teljes hetem regenerálódni, mielőtt megkezdődik a következő félév. Ez pedig azt jelenti, hogy végre van időm bármire, amit szeretnék. Neki is láttam a karácsonykor beszerzett könyveimnek.

A jáde átka című kötettel kezdtem. Azért ezzel, mert maga a könyv elég vékony, kis helyen is elférő darab, így tökéletesen megfelelt utazáshoz. Vonaton és az egyetemen olvastam ki, mikor épp nem volt jobb dolgom, csak ülni és várni.
De mielőtt belemerülnék a könyvről alkotott véleményem ecsetelgetésébe, hoztam egy ismertetőt:
"Mei az első független nyomozónő Kínában. Egy napon beállít hozzá Csen bácsi, hogy egy igen kényes üggyel bízza meg: a Han-dinasztia korából származó értékes jáde-pecsétet kéne felkutatnia, amelyet a vörösgárdisták által elpusztított múzeumból tulajdonítottak el. Mei beleveti magát a nyomozásba, amely Peking lepusztult játékbarlangjain, olcsó kifőzdéin, a Tiltott Város ragyogásán át vezet, felelevenítve Kína egy sötét és kegyetlen korszakát, amelyben választani kellett: ölni vagy halni, szeretni vagy életben maradni."

Az ismertetőhöz még hozzátartozik az írónőről szóló rövid szöveg, ami a hátsó belső borítón olvasható:
"Diane Wei Liang a kortárs kínai irodalom új csillaga. A kínai diáklázadás résztvevőjeként szemtanúja volt a Tienanmen téri vérengzésnek, ezért el kellett hagynia otthonát. Világnyelveken megjelenő regényei eleddig hazájában cenzúrázott, „puskaporos témákat” dolgoznak fel, miközben a modern kínai nő ideálját leplezetlenül tárják elénk."

Véletlenül bukkantam rá erre a könyvre. Épp kedvenc könyvesboltomban nézelődtem és gyűjtöttem be a karácsonyi ajándékokat, mikor találomra levettem ezt a kötetet. Megtetszett a borító és miután elolvastam a rövid leírását és elégedetten nyugtáztam, hogy igen olcsón adják, bekerült kosaramba a többi mellé.
Eddig csak japán írók műveit olvastam és már nagyon hiányzott a távol-kelet íze. Egész más hangulata van egy kínai, vagy épp egy japán író könyvének. Olyan fűszeres, bódítóan más, mint amit európai szerzőktől megszokhattunk.
Az ismertető alapján egy mozgalmas krimire számítottam csodás keleti helyeken. E helyett azonban kaptam csodás keletet, kóstolót a kínaiak gondolkodásába és lapos, már szinte unalmas cselekményt. Őszintén szólva, kicsit csalódtam ebben a könyvben. Mégsem bántam meg, hogy elolvastam és rájöttem, hogy még több keleti könyvet szeretnék olvasni.
Úgy vettem észre, hogy mi európaiak jól elvagyunk a megszokott kis világunkban még olvasás terén is. Elvárjuk, hogy könnyen elképzelhető európai nagyvárosokban, vagy amerikai államokban játszódó helyszínt, egyszerűen kiolvasható neveket és gondolkodásunknak megfelelő viselkedést kapjunk irodalmi téren. Ez pedig nagy hiba. Számomra a könyvek lényege épp az, hogy a fantáziámra hatnak. Elképzeltetnek velem olyan dolgokat, amikre még álmomban sem gondoltam. És most nem fantasyról beszélek, hanem a mindenféle természetfelettit mellőző darabokról.
Ennek a kötetnek pedig épp ez a varázsa. Még nem hagytam el a kontinenst és eddig csak filmekből ismerkedtem Kína kultúrájával. Most viszont első kézből tapasztalhattam meg, milyen körülmények között élnek ott az emberek. Hogyan szólítják meg egymást, mit esznek ebédre, naponta hányszor teáznak és mit gondolnak a politikáról.
Fura, hogy a könyv elején teljesen azonosulni tudtam Mei-el. Szinte magamat láttam benne, azonban ahogy haladt a cselekmény, elidegenültem tőle. A végére már egy apró párhuzamot sem tudtam húzni közte és köztem.
A főszereplő életének szeletei nagy hangsúllyal bírnak, sőt talán túlságosan is naggyal, mivel kissé visszaszorítják a cselekményt. Mégsem ezért okozott csalódást. Igaz, én Anita Blake-féle nyomozósdihoz vagyok szokva, vagyis pontos gyilkossági helyszínleíráshoz, veszélyes helyzetekhez és nem ebben a könyvben szereplő kérdezősködéshez. Mégsem ez zavart, hiszen a lassú nyomozásnak is van előnye. Az apránként haladó cselekmény is szórakoztató, ha minden részletesen ki van fejtve. És itt van számomra a könyv nagy hiányossága, a kifejtetlenség.
Az első néhány fejezethez képest, ahol mindent pontosan leír az írónő, a végét egyszerűen összecsapja. Nem fejezi be. Én pedig utálom a "gondold tovább magad, mi lett ezután" szitut. Amint befejeztem a könyvet, mérges lettem. Még mindig nem értem, miért jó az, ha egyszerűen lezáratlanul hagyjuk a történetet. Nem kell nekem tíz évvel később játszódó epilógus, csak azt nyögje már be a végén, hogy főhősünk a nagy lelki dilemmában hogyan dönt. Erre ugyanis csupán homályos utalás van. Számomra egyszerűen nincs vége a könyvnek. Még egy jó kis csattanó sem következett be, csak függőben hagyott kismillió kérdést. Élénk a fantáziám, na de ennyire ne hagyatkozzunk már a saját fejünkre...
Összességében ez a könyv egy egyszer olvasható darab. Azoknak ajánlom, akik belekóstolnának egy kicsit Kína világába, történelmi irányultságúak (mivel nagy hangsúly van a Kínában lejátszódó történelmi eseményeken) és szeretik a lezáratlan befejezést.


Helyzetjelentés:
Egyhetes pihenésem alatt, olyan sok dolgot szeretnék megcsinálni és olyan kevés hozzá a lelkesedésem. Egyszerűen el vagyok lustulva, ami nagyon nem jó. De legalább nem alszom délig és ha lassan is, de haladok a dolgaimmal. Iszonyatosan ráérős a munkatempóm...
A fenti képen látható a karácsonyi könyvtermés. A következő kiszemelt A Halállista.
Pólót festek és ezzel aztán tényleg borzasztóan lassan haladok. Csak természetes fénynél tudok vele dolgozni, így időben korlátolt vagyok, lelkesedésben meg hiányos. Napi egy rúna megrajzolása gyászosan lassú munkatempó, de már így is félig kész vagyok vele.
Össze kellene pakolnom a fiókjaimban, ehhez viszont egyáltalán nincs kedvem. Elég rendetlen vagyok és tudom, hogy a káosz maga lakik fiókjaimban és arra vár, hogy kiszabaduljon...
De valahogy úgy érzem, ha már egyszer itthon vagyok és a saját magam által kreált feladatokon kívül, hivatalosan semmi dolgom, akkor éljek a pillanatnak és tegyem akkor és azt, ami épp jólesik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése