Csodabogár

Még mindig nagyon kedvelem Sarah Andersen munkáit, így mikor megtudtam, hogy jön tőle a negyedik képregény, azonnal meg is rendeltem.

A borítón ezúttal a sárga szín dominál, és az utolsó oldalon van néhány ajándék matrica. Ezek épp olyan cukik, hogy szinte vétek felhasználni őket, szóval jól meg kell fontolni a nagy kérdést: Ragasztani vagy nem ragasztani?

Ezúttal is 112 oldalas lett a kötet hozva a megszokott terjedelmet.

Fülszöveg:

"Random pózok! Furcsa hangok! Kattanj és függj rá megszállottan a legfrissebb őrületre! Egyébként is, kit érdekel a való világ, amikor akár egész álló nap helyszínelős krimisorozatokról és természetfölötti lényekről cseveghetsz?

Csatlakozz Sarah-hoz és a kisállataihoz ebben a kötetben, ahol a felnőtté válás tipikus problémáitól egészen a démonidézésig juthattok. Csodabogárként csodaszép az élet."

Első ránézésre ez a kötet is épp olyan, mint az előző három. Tele van humoros, kedves képkockákkal, amelyekkel az olvasó azonosulni tud. Gyorsan be is lehet falni a könyvet. Csakhogy, mikor befejeztem az egyébként kacarászva lapozását, és minden cicás képkockát odadugtam San Diego orra alá, hatalmába kerített egy kis hiányérzet. Úgy éreztem, valami hiányzik, ami az előző részekben megvolt, meghatározni, hogy mi is ez a dolog azonban nem olyan egyszerű. Szóval most gondolatok és érzések következnek, hátha a bejegyzés végére tisztázom magammal, mi az, amit hiányoltam.

Az első dolog, ami eszembe jut, az az egyes képkockák ismerőssége. Talán nem kellene a művésznőt minden lehetséges internetes felületen követnem... Csakhogy emlékszem rá, hogy a Macskapásztorban is volt néhány oldal, amit korábban már láttam, és ez nem rontotta az olvasási élményt.

Azt sem gondolnám, hogy ne éreznék ugyanolyan hasonlóságot a lerajzolt helyzetekkel. Főleg, hogy már nálam is figyel egy fekete macska, ahogy a mellékelt kép is mutatja. Szóval ezúttal is megvolt a rácsodálkozás, hogy jé, ez rólam szól. Azonban akadt bőven olyan oldal, ahol ez elmaradt, mert minden furcsaságom ellénére, azért misztikus lény nem vagyok. (Pedig a karácsonyfák iránti lelkesedésem rezonált a molyember örömével...)

Élmény szempontjából tehát megkaptam, amit vártam, így hiányérzetem máshol, a kritikus énem jegyzeteiben keresendő tovább.

Míg a korábbi köteteknél egyértelmű volt a téma, vagy épp témák, amelyek köré szerveződött az adott könyv, ezt a részt most nem éreztem ilyen alaposan átgondoltnak. Volt itt minden a már említett lényektől, a macskatartás és művészlét kihívásain át a karanténig. Azt pedig, hogy a főhős egy csodabogár nem éreztem összetartó erőnek, hiszen ezt már eddig is tudta minden olvasó. Nekem tehát nem teljesen állt össze, hogy miért épp ezek a képsorok és miért ebben a sorrendben kerültek bele ebbe a kötetbe. Ráadásul ezt az összeszedetlenséget éreztem abban is, hogy hiányoztak a szerző megjegyzései. Semmi háttérinfó, semmi kiegészítés, csak a képsorok, amelyek bár önmagukban is teljes egészek, kötet formájában azonban többet is adhattak volna.

Összességében tehát tetszett ez a kötet is, jól szórakoztam a képsorokon, ám a többi részhez képest kicsit összeszedetlennek, amolyan csodabogárnak éreztem ezt a könyvet. Nem tudom, hogy ez mennyire volt szándékos, ám bennem, visszatérő olvasóban egy kis hiányt keltett.

Ettől függetlenül bátran ajánlom a könyvet mindenkinek, aki kedveli a művész munkáit. Aki pedig még nem ismerné, sürgősen pótolja, akár ezzel a kötettel is, mert kezdő olvasmánynak még jobb élmény lehet.

A teljes Maus

Sokáig gondolkodtam azon, hogy írjak-e erről a könyvről, mert egyszerre olvastam őszinte kíváncsiságtól és szakmai szempontoktól vezérelve. Aztán végül arra jutottam, hiába az egyik legismertebb képregény, sosem árt néhány újabb ajánlás.

" A Maus eredetileg folytatásokban jelent meg az általa alapított Raw magazinban. Bár munkásságát a képregényes közösség már jóval előbb elismerte, a neve azután vált világszerte ismertté, hogy a Maus 1992-ben – a képregény-irodalomban elsőként – Pulitzer-díjat kapott. Az eredetileg két kötetben, majd gyűjteményes formában is megjelent művet azóta több mint 30 nyelvre fordították le."

Ez a kötet tehát a teljes képregényt tartalmazza. Kifejezetten igényes kiadás, ránézésre egy nagyobb méretű könyv. Könnyű lapozni, így nem kell a kötet gerincét próbára tennie az olvasónak, ha a szélső képkockák érdeklik.

Nagyon tetszett, hogy az eredeti tagolást megtartották, így két kötetre és azon belül is fejezetekre oszlik az elő- és utószóval kiegészülve.

Fülszöveg:

"„Ezek nem emberek!” Ha ez a gyűlölettel átitatott mondat egy állam ideológiájává válik, az minden esetben világméretű tragédiához vezet. A náci Németországban a goebbelsi propaganda elhitette az emberekkel, hogy bizonyos embertársaik alsóbbrendűek, akiket el kell pusztítani.
E szörnyűséges, egész Európát érintő történelmi bűntett áldozatainak állít emléket Art Spiegelman Pulitzer-díjas képregénye, a Maus. A szereplők antropomorf állatok: egérfejű zsidók, macskafejű németek és kutyafejű amerikaiak. Az ő sorsukon keresztül ismerjük meg a holokauszt megrázó eseményeit és következményeit.
A történet gerincét Spiegelman lengyel származású apjának magnószalagra rögzített visszaemlékezései alkotják, így a Maus fikciós, önéletrajzi és dokumentumkötet egyben. Műfajteremtő, egyetemes érvényű irodalmi alkotás egy szégyenletes korszakról, mely nem merülhet feledésbe."

Igen, ez egy holokauszt témájú képregény, igen, ez egy Pulitzer-díjas alkotás, és igen, egerek a főszereplői. Ha ezt mindenki megemésztette, és túllépett a képregények iránti esetleges előítéletein, akkor folytathatjuk.

A történet lényegi része a szerző édesapjának története, ez adja a kötet velejét, ám nem merül ki ennyiben a dolog. Spiegelman meglehetősen közvetlen stílust használt a képregény rajzolásakor. Egyrészt nagyon személyes dolgokról kifejezetten mélyen ír, másrészt nem próbálja szépíteni sem az eseményeket, sem az édesapja természetét, sem a saját viselkedését. Harmadrészt pedig a könyvben helyet kapott az alkotói folyamat, annak minden mély pontjával együtt. Mindettől pedig ez egy nagyon személyes hangvételű, őszinte alkotás.

A képregény a '80-as évek végén, '90-es évek elején rajzolódott, így az akkori képregényes megoldásokat követi. Hagyományos fekete és fehér képkockákra épül. A látványvilág sötét, ami passzol a témához. Helyenként kissé elnagyoltnak tűnhet, ám akadnak benne gyönyörűen kidolgozott kockák is, és tökéletesen kifejező. A korszellem tehát érezhető rajta, ám olvasói szempontból kortalan élményt nyújt.

Nekem nagyon tetszett a már említett megoldás, hogy az olvasó egyszerre követheti nyomon a képregény készítésének nem épp könnyű folyamatát és a múltbéli eseményeket. Ettől nem csak közvetlenebb a könyv, hanem egy kellemesen váltakozó olvasási élményt is nyújt. 

A múlt komor, sötét és témájából adódóan nagyon erőszakos. (Ha valaki esetleg úgy gondolná, rajzolt egerekkel elmesélve a népirtás kevésbé megrázó, nagyot téved. Ez a téma minden formában sokkoló.) Helyenként azért akadnak benne könnyedebb részek a valóság abszurditásából és a főhős habitusából adódóan, de összességében akkor is egy komolyabb és komorabb olvasási élményt ad. Ezzel szemben a kötet jelene, vagyis az alkotási folyamat, az interjú elkészítésének elmesélése kifejezetten humoros. A szerző nem finomkodott se magával, se a családjával, így a szereplők néhol saját maguk karikatúrájának tűnnek, amit itt-ott ki a mond a szerző. Ezek a részek tehát megtörik a sötét múltat, adnak némi mosolyogni valót, ami könnyedebb olvasási élményt ad.

A két idősáv folyamatos váltakozása kellemes tempót követ, így minden mélypont után van egy kis felemelkedés, ami fogyaszthatóbbá teszi a történetet.

Összességében ez egy rendkívül kreatív alkotás. Egyszerre személyes, alapos, ismeretterjesztő és bátor, mert lássuk be vagány dolog rajzolt állatok szempontjából ábrázolni egy felkavaró témát. 

Tetszett, bátran tudom ajánlani a képregények kedvelőinek és minden képregények iránt szkeptikusan tekintő olvasónak egyaránt. Aki pedig holokauszt témában keres egy sablonmentes, hiteles alkotást, az megtalálta. Ez egy különleges képregény. A rajzolt egerek pedig ne tévesszenek meg senkit, gyerekek kezébe ez a könyv nem való, csak felnőtteknek javaslom.

Repeta

Képregényhez volt kedvem, és ezt a kötetet találtam a könyvtárban, amiről egyébként kifejezetten jó kritikákat hallottam.

A védőborító érdekes, mivel ez egy nagyobb méretű, kemény kötéses könyv, amit nem teljesen fed a védőborító. (A mellékelt képen a piros rész a védőborító, a kék pedig a kemény kötés, ami felül kilóg.) Érdekes nyomdai megoldás, de egyébként igényes darab 328 színes lapjával.

Fülszöveg:

"Katie ​sínen van: tehetséges fiatal konyhafőnökként már jól menő éttermet visz, és éppen a következő, még jobb hely nyitásán dolgozik. De az új éttermen mintha átok ülne, és Katie élete lassacskán romba dől.
De jó lenne ilyenkor egy második esély! Vagy több?
Katie szerencséjére egyik éjjel megjelenik egy rejtélyes lány, egyszerű utasításokkal, hogy miként is kezdheti újra a dolgokat:
1. Jegyezd fel a hibád
2. Egyél meg egy gombát
3. Feküdj le aludni
4. Kelj fel új emberként
Ennyi az egész! A rossz dolgok meg sem történtek, és Katie megpróbálhat szembemenni a jövővel, és helyrehozni, ami félrecsúszott.
Azonban egy nagy fióknyi varázsgomba birtokában ellenállhatatlan kísértést érez, hogy az életét ne csak jobbá, hanem egyenesen tökéletessé tegye. Csak hát ezt nem lenne szabad. Katie pedig hiába lázadozik a szabályok ellen, azok megsértése beláthatatlan következményekkel jár…"

 Olvastam már a szerzőtől, így stílusban tudtam, mire számíthatok, mégis meglepett kicsit. Na, nem a grafika, mert az meglehetősen jellegzetes, egyszerű, de letisztult és helyenként nagyon hangulatos. Hanem maga a történet lepett meg.

Valószínűleg azért, mert többen dicsérték, kicsit magasak voltak az elvárásaim. Képregényekben általában azt szoktam kapni, amit várok, vagy ha a történet gyengébb is, a grafika kárpótol érte. Csakhogy most a cselekménnyel akadt néhány olyan problémám, amelyen nem tudtam maradéktalanul átlépni.

Az alapötlet kreatív, tetszett a házi szellem és varázsgomba kombinációja, és értem, mit akart velük kifejezni a szerző, de nem tetszett ennek megvalósítása. A történet ugyanis eléggé darabos. Sokat szeretett volna a szerző belezsúfolni, de ez csak egy kötet, vagyis nem elég a terjedelem egy alaposabb kifejtésre. Talán, ha minden egyes "változat" (aki olvasta, tudja itt mire gondolok) kapott volna egy képregény füzetkét, jobban átéreztem volna. Így viszont volt, hogy egy vagy legfeljebb két oldalra lett beleszuszakolva a módosítás, ami nekem kevés volt. Kevés, hogy átérezzem az új szituációt, kevés, hogy értsem, miért akar a főhős már megint azonnal változtatni valami látszólag apróságon.

Sajnos a karaktereket is ugyanilyen kifejtetlennek éreztem. A főhősön kívül egyedül Hazel volt több egyszerű díszletnél, a többiek olyanok voltak, mint a statiszták egy filmben, szükség van rájuk, de nem sok vizet zavarnak. A szerelmi szál pedig maga volt a káosz. Max karaktere volt a legkevésbé kidolgozva, pedig elvileg ő volt a nagy szerelem. Csakhogy sokkal jobban értettem Katie és Andrew kapcsolatát, mint azt, ami Max felé húzta. Ráadásul az egyre furcsább módosításokkal egyre távolabb és távolabb kerültek egymástól, így reméltem, hogy egy szép elengedés lesz a végkifejlet. Nos, tévedtem.

A történet lezárása számomra felemás. A mágikus szál szépen el lett varrva, kedves volt és kellemes. Viszont, ami Katie életvezetését illeti, sután gyorsan lett furcsán boldogan befejezve. A narráció és főhős párbeszédeit pedig nem tudom eldönteni, hogy szórakoztatónak vagy idegesítőnek találtam. Talán egyszerre mindkettő.

Összességében tehát nem igazán értem, miért lett ez a képregény ennyire népszerű. Nem volt rossz, de kiemelkedően jónak sem mondanám. Számomra közepes élményt nyújtott. Tetszett a grafika, de a történetvezetés már nem annyira.

Azoknak ajánlom, akik egy igényes, színes képregényt szeretnének forgatni és nem zavarja őket, ha kissé elnagyolt a történet. Aki viszont részletesebb kifejtésekre vágyik, keressen egy többkötetes képregényt.

Szerelmes pillanatok

Már a megjelenésekor felfigyeltem erre a könyvre. Szeretem a képregényeket és az internet bugyraiban már találkoztam a szerző néhány képkockájával, ezért nagyon örültem, mikor észrevettem a könyvtár egyik polcán.
Igazi zsebkönyv megjelenésű, cuki borítóval, kemény kötéssel, tökéletes, hogy az ember elfoglalja magát a tömegközlekedésen. Én legalábbis munkába menet és hazafelé olvastam a metrón. Csupán 160 oldal, elég gyorsan be lehet falni.
Fülszöveg:

"Ami spontán, alkalmi firkálgatásnak indult, az igazi szenzációvá vált, amikor a barátja felrakta Catana Chetwynd rajzait az internetre. Most a Catana Comics képregényei olvasók millióit érintik meg édes humorukkal, amivel könnyű azonosulni. A Szerelmes pillanatok pontosan az, amire a címe utal: egy kapcsolat legjobb pillanatai."

Ez a képregény valóban párkapcsolati dolgokról szól. Ahogy a fülszöveg is hirdeti, a művésznő az első képsorokkal a szerelmét lepte meg, mikor papírra vitte romantikus pillanataikat. A könyv ezért elsősorban párkapcsolatban élők számára érdekes.

ami ránk is igaz...

Ezek a pillanatok teljesen hétköznapiak, mégis sokan magukra ismernek bennük. Az előszóban a szerző meg is jegyzi, hogy nem gondolta volna, hogy a hétköznapi mosolyforrásaik ilyen sok embernek lehetnek ismerősek. A képkockák ugyanis rengeteg visszajelzést kaptak, nagyon sokan írták meg neki, hogy az ő kapcsolatukban is ugyanezen szituációk játszódnak le. Ezen felbuzdulva egy egész csomag jelölőcetlivel álltam neki az olvasásnak.
Nem kellett sokáig várnom, hogy olyan jelenetet olvashassak, ami velem is megesett már, majd egyre több és több hasonlót találtam lapozás közben. A kötet végére így elég színesek lettek a lapok (lásd a fenti képen) és alig vártam, hogy San Diego orra alá dughassam a könyvet, ezzel a felkiáltással:
"Olvasd el a bejelölt lapokat, mert ez rólunk szól!"

alvási szokások

A legnagyobb bája ennek a könyvek épp ez, hogy mindenki magára ismer benne. A legtöbb képkocka egyszerű, hétköznapi dolgokról szól, mint például az alvás. Nem tűnnek különösebben érdekesnek, ám amikor épp az a jelenség köszön vissza ránk a lapokról, amit naponta átélünk, az ember önkéntelenül is elmosolyodik.
A könyv másik nagy pozitívuma a szórakoztatósága. A párkapcsolati dolgok együtt járnak a női és a férfi gondolkodás különbségeivel, ami szintén hétköznapi és természetes, mégis újra és újra kacagásra késztet. Én nagyon sok olyan dolgot találtam, ami igaz az én gondolkodásmódomra és igaz San Diego gondolkodására. Ráadásul, mikor helyes rajzolt figurákon keresztül látom a különbségek összevetését, mindig jót nevetek.

különbségek

No, persze nem minden oldalon ismertem magunkra, mert nálunk például nincs olyan nagy szintkülönbség, hogy két lépcsőfokkal feljebb kelljen állnom egy kényelmes csókhoz, ám ezek a részek is szórakoztatóak voltak. A hangsúly ugyanis mindig a hétköznapi romantikán van és ezzel minden lapot kedvessé és aranyossá varázsol, akár igaz az olvasóra, akár nem.
Összességében tehát ez egy kedvesen romantikus és kifejezetten vidám képregény.
Nekem nagyon tetszett, tudom ajánlani. Az ajánlás persze elsősorban azoknak szól, akik párkapcsolatban élnek, hátha magukra ismernek egy-egy oldalon.
Zárásnak még két kedvenc képsorom:

Tipikus Ő

Tipikus Én

Macskapásztor

Nagyon kedvelem Sarah Andersen munkáit. Habár igazán egyszerű rajzokról van szó, annyira szórakoztatóak, hogy muszáj volt még egy kötetet beszereznem belőlük. (A Puha boldog puffancs már egy ideje a polcomon csücsül, ráadásul dedikáltatva.)
Így, mikor megtudtam, hogy megjelenik a 3. kötet, ráadásul lila, ráadásul cicás, rögtön elő is rendeltem, hogy a Könyvfesztiválon megkaparinthassam.
A borító tehát nagyon tetszik és vastagságra is hozza a megszokott formát 112 lapjával.
Fülszöveg:

"Nem is olyan egyszerű az élet világhírű művészként! Rémisztő határidők, műkajás dobozok halmai a villogó monitor alatt és a kisállatok örökké gyarapodó hordája… ööö, mindegy – igazából ez mindennapos.

Sarah Andersen képregényeinek és rajzokkal ellátott személyes jegyzeteinek harmadik gyűjteményes kötete a korábbiakra jellemző szellemességgel és eleganciával nyújt túlélési tanácsokat a modern élet őrületéhez: a korán kelő emberek elkerülésén át az internetes trollok elleni védekezésig, egészen a nagytakarítás életre elenyésző hatást gyakorló haszontalanságáig. Ha minden kötél szakad és összeomlik körülötted a világ, készíts egy forrócsokit, számold a napokat halloweenig és öleld meg a remény bundás-bolyhos szimbólumát!"

Ez a kötet ismét tele van szórakoztató képkockákkal és mindennapi kalandokkal.
Egyrészt megvannak benne a szokásos vicces történetek  - amelyekhez az olvasó már az első kötetben hozzászokott és rögtön meg is kedvelte őket - egy introvertált, fiatal nő hétköznapjaiból. Másrészt pedig a könyv végére újra előkerült egy összefüggő gondolatmenet, ezúttal a művész életformáról.
Na, és hogy miért pont ezt a címet kapta, azt rögtön az elején ki is fejti egy fogalommagyarázattal:

MACSKAPÁSZTOR:
„Az, aki hiábavalóan próbálkozik valami irányítására, ami természetétől fogva irányíthatatlan."

Ez persze nem csupán a helyes kis szőrmókokra igaz, hanem az élet más, nehezen irányítható pillanataira is. Nem meglepő hát, hogy rengeteg oldalon magamra ismertem. Egy idő után el is kezdtem megjelölni ezeket az oldalakat. Ahogy a mellékelt képen is látszik, nem kevés oldal kapott ilyen színes jelölést....

színes cetlik, ahol:
"Ez én vagyok!"

A könyv tehát ismét nekem szólt.
Tegnap pont kérdezte tőlem valaki, hogy mi lehet egy ilyen képregényes kötet üzenete és azt feleltem:
"Mutatja, hogy nem vagy egyedül. Más is tud ilyen különc módon ügyetlenkedni."
Én legalábbis ettől gondolom úgy, hogy ez egy remek kötet, tele pozitív üzenettel és tényleg nem érzem tőle magamat olyan elszigetelten különcnek.
Cseppet sem bántam meg, hogy átlapoztam. Remekül szórakoztam közben, jókat kuncogtam a képeken és tényleg újra és újra magamra ismertem.
Ráadásul a kötet végén a tanácsadás fiatal művészeknek különösen tetszett. Jó volt megismerni a képkockák mögötti munkát és annak kihívásait, illetve belepillantani, hogyan is indult a művésznő karriere. No, de ami nekem a legszimpatikusabb volt, az az egészséges kritikai hozzáállása az internethez és a művészethez, illetve az a töretlen pozitív biztatás, amelyet minden lap aljára odabiggyesztett, még a lángokkal lerajzolt apokalipszis közepén is.
Szóval csak ajánlani tudom, annak aki az előző köteteket már olvasta és annak is, aki még nem találkozott a művésznő munkáival. Érdemes megismerkedni vele.
Ízelítő a könyvből:

"a macska és a kutya formái"

Egy könyvmoly naplójából XVII.

Pár hete találtam egy kvízt és bár nem szoktam ilyeneket töltögetni, elkapott a kíváncsiság, így végigmentem a kérdéseken, hogy megtudjam, olvasmányaim alapján hány éves vagyok.

Bírom ezeket az alternatív életkorokat, mert azt eddig is tudtam, hogy lélekben 5 éves vagyok, míg ránézésre 17, de azt nem nem gondoltam volna, hogy könyvek szempontjából nyugdíjas.

Mondjuk a kérdések nem mindegyikével értettem egyet, mert volt olyan, ahol csupa általam nem kedvelt könyv közül kellett kiválasztani egyet azzal a jelszóval, hogy szeretem. Semmi középút. Semmi "mindet utálom" lehetőség és ez eléggé behatárolja a kvíz sikerességét.

Egyébként valószínűleg azért ezt az eredményt kaptam, mert olvasok klasszikusokat is és nem a túlreklámozott romantikus könyveket ikszelgettem, ha volt más alternatíva.

No, de nem keresek mentségeket, hanem vállalom, könyvmolyként bizony öreg vagyok.

Ha már életkor, tegnap különlegessé tehettem az egyik születésnapi ajándékomat. Igen, ez azt jelenti, hogy dedikáláson jártam, rögtön el is mesélem, milyen volt.

Sarah Andersen dedikálás

Ha valaki esetleg nem ismerné, Sarah Andersen amerikai illusztrátor, aki a kócos, csíkos pulóveres fekete-fehér figurájával gyakorlatilag meghódította az internetet. Karaktere és annak történetei annyira népszerűvé váltak, hogy munkáit könyv formátumban is kiadták.

néhány képkocka a tollából

Fumax Kiadónak köszönhetően eddigi két kötete meg is jelent magyarul, így a magyar olvasó is meggyőződhet róla, hogy Felnőni valóban kiábrándító.

Mikor megtudtam, hogy a kiadó meghívta Budapestre, nagyon izgatott voltam. Aztán azt is megtudtam, hogy pont a szülinapom környékén érkezik, így nem is kellett töprengenem, milyen ajándékot szeretnék. Szóval anyukám megbízásából megvettem magamnak második könyvét és bevéstem a naptáramba az első dedikáltatási lehetőséget.

Persze, előtte muszáj volt végiglapoznom, így már egy átpörgetett kötettel érkeztem meg tegnap délután a Nyugatihoz. A program három órakor kezdődött, ám mivel dolgoztam csak később, öt óra körül értem oda. Helyszínül a többemeletes Alexandra könyvesház szolgált és a sor érkezésemkor az épület előtt kígyózott. Beálltam hát a végére és vártam türelmesen.

Nem ez volt életem első ilyen eseménye, így tudtam, mire számíthatok. Ennek megfelelően volt nálam innivaló és kényelmes cipőben mentem. Plusz rádumáltam San Diegót, hogy kísérjen el és szórakoztasson, míg várakozom. Hát, a végére, mire sorra kerültem, pont oda is ért.

A szervezők szakaszosan engedték be az embereket, így nem is látszott a sor vége és tévesen az a hír terjedt, hogy az írónő a 4. emeleten van. Nos, korábban valóban ott volt, míg a beszélgetés zajlott, ám utána leköltözött az első emeletre, így "csak" addig állt a sor.

zsákmány

Nem mondom, hogy gyorsan haladtunk, ám azon kedves embereknek hála, akik kifelé jövet elmondták, mire lehet bent számítani, nyugodt hangulatban telt a várakozás. 

Sarah mindenkinek rajzolt az aláírás mellé és közben lehetett hűtőmágnest is venni. 

Aztán úgy egy óra várakozás után, mikor épp csak elértem az épület bejáratát, a szervezők ajándékot kezdtek osztogatni, ezzel is kitartásra buzdítva a leghátsókat. Egy füzet és egy képregénykötet közül lehetett választani. Nem volt kérdés, hogy a Tarot Café mellett döntöttem. El is kezdtem olvasgatni, ezzel is telt az idő. Aztán San Diego is befutott és még egy laza tizenöt percnyi várakozás után, sorra is kerültem.

dedikált könyvecském

A művésznő igazán mosolygós volt, nekem is rajzolt az aláírás mellé és ugyanilyen mosolygósan tűrte, hogy rázúdítottam, tegnap volt a szülinapom, illetve örömmel fogadta a pandás gumicukrot, amivel ezen apropó miatt megleptem.

Közben San Diego szerzett nekem hűtőmágnest, aztán már mentünk is haza vacsorázni, mert közben hét óra lett és besötétedett.

Szóval igazán jó élmény volt, de azért sajnálom picit, hogy a beszélgetésről lemaradtam.

Ha valaki esetleg kedvet kapott hozzá, hogy lepacsizzon az írónővel, még pénteken megteheti, mivel akkor megismétlik ezt a maratoni dedikálást ugyanezen a helyszínen. Szerintem megéri türelemmel kiállni a sort, én legalábbis nem bántam meg ezt a röpke két óra várakozást.

Puha boldog puffancs

Sarah Andersen korábbi munkáihoz már volt szerencsém, írtam is első kötetéről (Felnőni kiábrándító), illetve folyamatosan követem az interneten. 

Mikor értesültem róla, hogy újabb képregénykötet jelent meg a tollából, lelkes voltam, ám közel sem olyan lelkes, mint mikor azt is megtudtam, Magyarországra látogat. Szóval muszáj volt beszereznem ezt a puha (a borítón a cím és a kék pulóver valóban puha plüss borítást kapott), boldog (végigkacagtam az egészet) puffancsot. Viszem tehát dedikáltatni és nem bírtam ki, hogy addig ne lapozgathassam.

Mindössze 128 lapból áll ez a könyvecske, így gyorsan be lehet falni, főleg hogy az ember úgyse bírja ki, hogy "csak még egyet, csak még egy képkockát, na még egyet" ne olvasson el belőle.

Fülszöveg:

"Itt a fürdőruha-szezon! Készítsd fel a strandoláshoz a tested! Dolgozz azon a hasfalon! Emeld meg a feneked!
… Ööö, vagy mégse. Felejtsd el, és légy inkább puffancs. Puha boldog puffancs!
A Sarah Andersen összegyűjtött képregényeit tartalmazó második kötet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt – vagyis összegömbölyödve egy kupac paplan alatt, figyelmen kívül hagyva a való világ kötelezettségeit. Ezek az új képregények és rajzokkal ellátott személyes jegyzetek a fiatal felnőtt-lét ádáz érzelmi hullámvasútjának magasságait-mélységeit követik: anyagi problémák, nyűglődések, a pulcsilopás rejtelmei, és egy otthonmaradós-pizzázós nap örömei. Mindenki a fedélzetre!"

Ez a kötet pont olyan szórakoztató, mint az előző. Ismét felbukkannak benne azok a kérdéskörök, amelyek az első kötetben is szerepeltek, ám adódik hozzájuk néhány újabb témakör is. A kötet vége pedig kifejezetten képregényesre sikerült.

Míg az elején oldalanként váltják egymást a rövid kis történetek, addig a kötet végén többoldalas történeteket mesél el, mint egy hagyományos értelemben vett képregény.

Mind szórakoztató, mind előhozott valamilyen személyes tapasztalatot (akár rám igaz, akár valakire a környezetemben) és mind pont azzal a bájos egyszerűséggel van grafikailag tálalva, ahogy azt a művésznőtől már megszoktam.

Ezúttal is mazsolázok néhány témából, hogy mások is kedvet kapjanak a puffancs léthez.

Pubertás

A női lét kihívásai nem felnőttkorban kezdődnek, így kapcsolódva ehhez a kérdéskörhöz Sarah gyakran utal a múltra, a pubertás időszakának nehézségeire.

Szórakoztató, ahogy szembe állítja a fiúk és a lányok helyzetét és még szórakoztatóbb, mikor előkerül a múlton merengés. Ebben a kötetben ezért helyet kap az iskola, a szülők és a világ hozzáállása a diákokhoz és a gimnázium borzalma.

A készítő saját életéből merít, vagyis egy introvertált személyiség mindennek az alapja, így a szintén introvertált olvasók azok, akik kifejezetten értékelni tudják mindezt. Én mérhetetlenül átéreztem a lerajzoltakat még úgy is, hogy a gimi kedves emlék maradt.

A könyv tehát ismét mindenkihez szól, főleg mivel olvasás közben a barátomat nyaggattam, hogy "Ez olyan jó! Ezt olvasd el!" és mosolyogva el is olvasta.

Párkapcsolat

Ha már férfiak, akkor szót kell ejtenem a párkapcsolati képkockákról.

Sarah lerajzolta szerelmét is - természetesen ugyanolyan kócos, nagy szemű figurának - és elmesélt néhány általánosan levonható tényt. Például, hogy miért is praktikus, ha férfi van a háznál, amellyel saját esetemben 90%-ban egyet is értek. Sőt, ő is egyetért, mert bóknak vette, mikor közöltem vele, ő az én testhőszolgáltatóm...

Ebben a kontextusban persze ismét felmerültek a férfi-női különbséget (például ruhákban) és az önbizalom hiányos személyiség általános problémaforrásai.

Szóval kapcsolattól függetlenül, ez tényleg minden párra igaz lehet, ami ismét egy rendkívül szórakoztató dolog.

Összességében tehát ez egy olyan könyvecske, ami mosolyt csal az ember arcára.

Csak ajánlani tudom mindenkinek. Ha pedig valaki introvertált, egészséges öniróniával rendelkezik és szereti a képregényeket, oda és vissza lesz tőle. Főleg, hogy tényleg olyan puha a borítója....

Zárszónak életem nagy problémája képekben:

Felnőni kiábrándító

Ez a képregény cseppet sem ért váratlanul. Egyrészt, mert a művész, Sarah Andersen képkockáit internetnek hála ismerem már egy ideje. Másrészt, mert a magyar megjelenése után az egyik könyvesboltban nézelődve egyszer már majdnem végiglapoztam. Tehát tudtam, hogy jó, vicces és nekem szól, ezért is örülök, hogy most végre nyugodt körülmények között tüzetesen átolvashattam (kétszer is).

Ahogy a borítón is látszik, képregényről van szó és mindössze 112 oldal, így nem igényel túl sok időt, ám annál többet ad.

Fülszöveg:

"Úgy érzed, kilógsz a sorból?
Szeretnéd kapcsolatépítéssel előremozdítani a karrieredet?
A felnőttkor olyan új, izgalmas kihívás a számodra, amire érzésed szerint teljesen fel vagy készülve?
Hát pfuj! Kérlek, tedd le ezt a könyvet!
Sarah Andersen, az elképesztően népszerű, ifjú brooklyni művész lezseren megrajzolt, tökéletesen célba találó rövid képregényei ugyanis nekünk, többieknek szólnak. Bemutatják, hogyan lehet teljes hétvégéket fenséges módon elszúrni az interneten, milyen elviselhetetlen kín egy jóképű sráccal kézen fogva végigmenni az utcán, vagy egész nap arról álmodozni, hogy végre hazaérünk és belebújhatunk a pizsamánkba. Más szavakkal: a modern kori fiatal élet horrorisztikus és kényelmetlen valóságát. Ja, és egyáltalán nem önéletrajzi mű. De tényleg!"

Ez a könyvecske rendkívül szórakoztató. Persze csak akkor, ha az ember szereti a képregényeket, egészséges önkritikával rendelkezik és érti az iróniát. Ha pedig a húszas éveiben járó nő, akkor biztos a siker.

A főhős ugyanis húszas éveit taposó hölgy, aki úgy érzi, felnőni nem is olyan klassz, mint hatévesen gondolta. Sőt, időnként rendkívül kiábrándító. Csakhogy attól, hogy valami nem egészen olyan, mint képzeltük, még lehet szórakoztató.

Ez tehát egy könyv csupa olyan problémáról, amellyel egy fiatal "felnőttnek" szembesülnie kell (főleg ha introvertált személyiség) és nyakon van öntve egy hatalmas vödör öniróniával.

Nem igazán lehet többet szólni róla, inkább olvasni kell. Ezért ízelítőnek hoztam néhány problémahalmazt, amivel ez a könyvecske foglalkozik és amitől gyakran úgy éreztem: 

"Hé, ez én vagyok!" 

Női gondok

Mivel a szerző és a főhős is nő, nem meglepő, hogy a könyv egyik központi és visszatérő motívuma a női lét kihívásai. Van itt minden a legalapvetőbb problémáktól (Például, hogy soha semmit sem találunk meg a táskánkban.) a titkos szokásokon át (Mint a melltartók szavatossági ideje.) a menstruációs nyűgökig.

Sarah nyíltan és őszintén mutatja meg mindazt, amitől a mai nő nő és amit általában nem kötünk a férfiak orrára. (Például, hogy miért nyúljuk le a ruháikat.)

Az ember lánya ezeket olvasva magára ismer és jókat kacag. Én legalábbis rettentően mulatságosnak találtam minden párhuzamot a rajzolt, kócos lánnyal.

Nőnek lenni nem mindig leányálom, de vigasztal a tudat, hogy ezzel mindenki így van és a tény, hogy így sosem unatkozunk.

Az élet apró kihívásai

Természetesen nem minden felmerülő probléma vonatkozik csupán a hölgyekre. Az élet apró kihívásai, mint például felkelni reggel, minden nemből és korból szedi áldozatait.

A felnőtt lét azt feltételezi, hogy az ember mindig mindent kézben tart. Beosztja az idejét, megtervezi napjait és tudja a kötelességeit. Csakhogy mindez ostobaság. Egy felnőtt ugyanúgy nyafog, ha reggel dolgozni kell menni, mint egy gyerek az iskola miatt. Ugyanolyan értelmetlen dolgokra pazarolja el a szabadidejét és ha csak teheti, az egyszerűbb megoldásokat választja.

A könyv ezért nem csak nőknek és nem csak fiatal felnőtteknek szól, hanem mindenkinek.

Én mélységesen átéreztem az éjjel könyvvel virrasztó és reggel élőholt főhős helyzetét...

Megmagyarázhatatlan dolgok

Az élet persze nem csak problémákból áll. A kötet ezért helyet ad az apró örömöknek (mint a pizsama kényelme) és mindennek, ami boldoggá és elégedetté teszi az embert (mint egy teljesen felesleges holmi, amit azért is megvesz, mert csak), illetve minden olyan egyéb dologgal, amelyekre nincs magyarázat.

Attól ugyanis, hogy valaki felnőtt, még nem feltétlenül ért mindent. 

Egy nő például ruhavásárlás közben rengeteg érthetetlen dologgal szembesül. Például a méretek értelmetlenségével és a ténnyel, hogy egyes ruhadarabok nem ismerik az alsónemű fogalmát.

Ezek a furcsaságok persze mindenkinek feltűnnek és ettől lesz általánosan szórakoztató ez a könyv. Megnyugtató a tudat, hogy más sem érti a világ megmagyarázhatatlan jelenségeit.

A személyiség buktatói

A könyv főhőse egy introvertált személyiség. Kicsit magának való, kicsit tesz mások véleményére, kicsit sem a társaság közepe. Ettől persze csak szórakoztatóbbak a gondolatai, mikor mégis kénytelen társaságba menni.

Tekintve, hogy hasonló jellem vagyok, leszámítva, hogy nem félek emberekkel beszélni, itt is magamra ismertem. Voltak már nekem is hasonló gondolataim, hasonló problémáim és könnyedén átéreztem a felrajzolt helyzeteket.

Azonban, ha valakire nem jellemző mindez, nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem tartja viccesnek és nem látott már hasonlót. A szociális kapcsolatoknak mindig vannak sötétebb foltjai személyiségtől függetlenül és ez a könyv remekül tálalja őket.

Szóval nem csupán a női lélek, hanem a mai modern emberi lélek is kap itt egy kis tintás fricskát.

A könyv nem merül ki az említett kategóriákban, ám szerintem ez a négy témakör foglalja össze a legjobban, mi mindent kívánt kifejezni a szerző ezekkel a humoros rajzokkal.

Apropó rajzok, a grafika egyszerű, ám egyedi, könnyen felismerhető és női szemmel nézve megkockáztatom, hogy bájos is. Jól átadja a mondanivalót.

Nekem tehát nagyon tetszett, tetszenek Sarah Andersen munkái és csak ajánlani tudom mindenkinek.

No, és hogy miért érdemes így olvasni az online képsorok helyett? Mert egy képregény bármikor elfér az ember táskájában, bármikor elő lehet venni, bármikor felvidít és nagyon jó az illata...

Simon's Cat legsajátabb könyve

Simon's Cat a világhírű macskák egyike.

Már nagyon régóta szeretem a tipikus macskák rajzolt megtestesítőjét. Nagyjából 3-5 videó lehetett még csak róla, mikor megismerkedtem vele és azóta figyelemmel kísérem és itt-ott belebotlom spontán módon.

Például a mellékelt bal oldali képet egyik nyáron Budapesten készítettem, mikor az egyetem felé battyogva szó szerint belegyalogoltam Simon's Cat-be. Egy ismeretlen magyar rajongó ugyanis a város különböző pontjain felfestette a járdára ezt a kajáért kuncsorgó kövér macskát. Egész sokáig bírta az időjárási viszonyokat.

No, de ha valaki nem ismerné Simon Tofield művész urat és rajzolt cicáját, annak írok pár sort, hogyan is indult ez az egész.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy grafikus animátor, aki szerette a macskákat. Volt is neki nem is egy, így átélhette mindazt, ami a macskatartókkal megeshet. Gondolt egyet, ceruzát ragadott és papírra vetette kalandjait, majd mozgásba hozta és feltette a YouTube-ra. A világ macskabarátai pedig lelkesedve kezdték nézni az újabb és újabb cicás eseteket, mivel a saját macskájukra ismerhettek Simon cicájában. Így indult Simon's Cat karriere és így lett egyre népszerűbb szerte a világban.  

A sikere hatására pedig nem csupán videó készült ezzel a pufók cicával, hanem képregény is és még sok más a bögrétől a pólóig. 

Az első kötet Simon's Cat legsajátabb könyve címet viseli és elérhető a magyar könyvesboltokban a Könyvfakasztó Kiadónak köszönhetően. Sőt, már a második kötet, Simon's Cat világgá megy is megjelent hazánkban. 

Kristennek hála, az első könyv boldog tulajdonosa lehetek. Ezúton is szeretném még egyszer megköszönni neki. Nagyon megleptél és nagyon boldoggá tettél. Köszönöm! :)

Mielőtt azonban rátérnék, milyen is egy macskás képregény, hozok egy kis ízelítőt a videókból.

Az első, amit láttam:

És ha már december van, legyen még egy téli:

Most, hogy már minden olvasómat kellően ráhangoltam a macska témára, elmesélem "olvasási" élményemet, vagyis jöhet Simon's Cat legsajátabb könyve. 

A kötet 240 oldalas, hosszúkás formájú darab, amiben egyetlen betű sem szerepel. (Oké, a csörgős nyakörv hangja kivétel: "Tinkle") Ez pedig azt jelenti, hogy csupa kép, csupa rajz és csupa-csupa macskahumor. 

Gyorsan végig lehet lapozni, ám én inkább beosztottam, hogy minden napra jusson egy kis nevetnivaló és ráérősen kiélveztem minden vonalat. Lassan olvasom ugyanis a képregényeket, mert nem csak azt nézem, miről szól, hanem azt is, hogyan van megalkotva. Mivel én is szoktam rajzolgatni, állandó jelleggel lesem el az újabb fogásokat.

Simon Tofield stílusa pedig egyszerű, mégis kifejező és nagyszerű. Ráadásul könnyen felismerhető minden munkája. Remek rajzok.

A könyv felépítése is piros pontot érdemel. Nem össze-vissza történeteket tartalmaz, hanem mintegy tematikusan, egyik kalandból a másikba vezeti az olvasót. Így adva egy kerek egész könyvet a cica és gazdája egy évét elmesélve. A kötet végén pedig az éjszakai jelenetek megoldása (itt a sötét háttérre gondolok) zseniális húzás. Itt található az egyik kedvenc részem is, a baglyos.

Kedvenc részem persze sok van, mert imádom ezt a macskát, még akkor is, ha néha kifejezetten gonoszkodik. Ez a viselkedés azonban hozzá tartozik a macskaléthez és tapasztalatból tudom, nem mindig szándékos. 

Összességében tehát egy remek képregény, nem csoda hogy Molyon jelenleg a 38. legjobb a képregények között. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a cicákat, azoknak pedig, akik rendelkeznek saját doromboló négylábúval (vagy inkább ő rendelkezik felettük...) garantáltan szórakoztató "olvasmány". 

Én nagyon sokat kuncogtam rajta és biztosan végiglapozom még jó néhányszor. Ha rossz kedvem lesz, csak leemelem a polcról, megnézem, miben sántikál egy tipikus macska és már vidámabb is lesz a napom.

Gideon

Ha már tipikus macska, az én Gideonom is pont ilyen. Ráadásnak pont ennyire pufók is. Imádom!

Olyan gyorsan megnőtt, májusban még elfért a tenyeremben, most meg fél kézzel alig bírom megemelni. Még mindig nagyon játékos, de hihetetlenül kedves cica. Elég szólnom hozzá, vagy megérintenem és már dorombol is.

Tegnap például, mikor két hét után hazajöttem és végre megölelgethettem, látszott rajta, hogy ő is örült a találkozásnak. Együtt is szunyókáltunk ebéd után. Olyan jó, mikor egy doromboló, puha, szőrmók bújik az emberhez. Nem tudok betelni vele. ^^

Hoztam is róla egy videót, amiben a kezemet vadássza épp le: