Késtél

Habár általában remekül szórakozom Leiner Laura könyvein, ettől a sorozattól sokáig idegenkedtem. A történet nem ragadta meg a kíváncsiságomat, és nem volt kedvem egy újabb hosszú sorozatba belekezdeni. Azonban olyan sok jót hallottam róla újra és újra, hogy kezdett mégis kicsit érdekelni. Legutóbbi két vaskos olvasmányom helyenként nehézkes olvasási élménye után pedig szükségem volt valami teljesen másra, ami kikapcsol és leköt az egyszerűség bájával. Így került a kezembe a Késtél, és a célnak tökéletesen megfelelt.

A borító hozza a megszokott egyszerű, ám kifejező stílust, és a terjedelme sem meglepő picivel több mint 400 lapjával.

Fülszöveg:

"Budai Rebeka, aki tizenhat évesen egy gimnáziumi együttesben játszott, egy átlagos napon zenés videót posztolt az egyik közösségi oldalra. A dal pillanatok alatt hihetetlenül népszerű lett, és Rebekát felkarolta Körte, a tetoválóművészből lett zenei menedzser. Azóta az egész ország Bexiként ismeri a tinisztárt.Bexit most egy zenei tehetségkutató műsor elődöntőjébe hívják, hogy duettet énekeljen Nagy Márkkal, az egyik versenyzővel. Menedzsere tanácsára a lány eleget tesz a felkérésnek, mert kell a reklám a hamarosan megjelenő második lemezének. És ezzel kezdetét veszi egy nagyon zűrös hét."

Mielőtt belekezdek a könyv boncolgatásába, meg kell említenem, hogyan viszonyulok a kötet alapjához. Nem nézek tehetségkutatókat. Mikor az első ilyen műsor megjelent hazánkban, persze én is belenéztem az újdonság varázsa miatt. Azonban akkor sem kötött le igazán, néhány részt láttam csak belőle, és ez azóta sem változott. Sőt, évek óta egyáltalán nem nézek tévéműsorokat. Ami a tinisztárok világát illeti, talán akkor volt egy nagyon rövid összehangolódásom vele, amikor annyi idős voltam, mint a könyv főhősének húga. De sosem plakátoltam ki velük a szobámat, nem ábrándoztam róla, hogy az egyik majd feleségül vesz, csak belehallgattam a zenéjükbe, mert mindenki ilyet hallgatott, és nem találtam jobbat. Szóval ez az egész zenevilág, ami a könyv alapját képezi, rettentően távol áll tőlem. Épp ezért lepődtem meg, hogy mégis szórakoztatónak találtam.

Nem ez Leiner Laura legjobban sikerült könyve, de hozza a megszokott elemeket, amitől könnyed olvasási élményt nyújt. Átlagos és kedvesen tini főhősök, szerethető mellékszereplők, humoros szituációk, és folyamatosan mozgásban lévő cselekmény jellemzi. Szóval csak a szokásos, annak minden jó és kevésbé jó elemével együtt.

Nézzük előbb a jó elemeket.

Beki egyelőre egy teljesen kedvelhető főhősnő. Normális tini gondolatokkal, normális tini problémákkal, és szerencsére nem csak nyafog a gondokon, hanem megpróbálja meg is oldani őket a maga módján. Szóval egy aktív karakter, ami dicséretes.

A könyv hangulata remek módon egyensúlyozik a "sztárvilág" fantáziája és a valóság hétköznapisága között. Néhol olyan, mint egy tévéműsor, néhol viszont kellemesen otthonos, amibe könnyen beleszokik az olvasó.

A humoros jelenetek kellemesek, nem lépnek át határt, így megmarad az ifjúsági bájuk, és ezt nagyon tudtam értékelni. A török karakter pedig igazi színfolt volt. A mellékszereplők egyébént szokásos módon rendben voltak. Tették a dolgukat, vagyis szórakoztattak.

Jöjjenek a kevésbé jól sikerült elemek.

Az írónő hajlamos a túlírásra és ez itt is előjött. Minden könyvében van egy tanulságnak tekinthető rész, általában a főhős gondolataihoz kötve, amolyan lássátok kölykök, nem minden olyan fényes, mint amilyennek látszik módon. Itt ez a tanulság a sztárvilágról szólt. Ez egyrészt oké, jó üzenet, passzol ide, másrészt viszont túl lett rágva. Újra és újra és újra előjött, hogy a magyar tinisztárok élete nem olyan, mint gondoljuk, ők is csak emberek és így tovább, míg az olvasó nem jut el arra szinte, hogy már szó szerint tudja, mi lesz a következő mondatban, mert ezt már olvasta legalább kétszer. Rettentően szájbarágósnak éreztem, pedig megszoktam, hogy az írónő szeret rágódni ezeken az elemeken, mint kölyökkutya a gumimalacon.

Helyenként a párbeszédeket is túlírtnak éreztem. Értem én, hogy poénfaktor Beki és Márk vitája, de konkrétan úgy vitatkoztak, mint az óvodások több oldalon keresztül, újra és újra. Egyszer poén volt, kétszer elment, na de harmadszorra már inkább fárasztott.

Na, és akkor nézzük meg közelebbről a másik főhőst, Márkot, aki tényleg megosztó karakter. Egyrészt nagyon tetszett, hogy a férfi főhős toposzától elvonatkoztatva az írónő bevállalta, hogy egy tipikus szórakoztató mellékszereplőjét teszi meg főhősnek. Remek húzás! Értékeltem ezt a kreativitást, viszont ahogy haladt a könyv, kezdtem kicsit aggódni is miatta. Márk karaktere rettentően sarkított (mint Leiner Laura mellékszereplői általában), viszonylag kevés elemre épül, és így szórakoztató, de hosszú távon bizony kevés lesz. Ráadásul néhol kicsit sok volt az egysíkúsága, és ebből bizony nem lesz könnyű kitörni a folytatásban.

Van még valami, amit szeretnék megemlíteni, ebben a részben viszonylag kevés volt a popkultúrális utalás. Ez csak azért furcsa, mert egy népszerű tévéműsorra építkezett.

Összességében tehát ez egy megszokott módon szórakoztató könyv lett. Könnyed kikapcsolódásnak megfelelt, így aki esetleg hozzám hasonlóan csupán a téma miatt tartja magát távol tőle, adjon neki mégis bátran egy esélyt. Aki szereti Leiner Laura stílusát, nem fog benne csalódni. Aki viszont még nem olvasott tőle, nem feltétlenül ezt a könyvet ajánlanám kezdésnek, mert vannak ennél jobb munkái is.

Kiegészítés:

A Bexi sorozat összesen hat kötetre rúg. 2017-ben jelent meg az utolsó része.

Öszintén szólva fogalmam sincs, hogyan lehet ezt a történetet még öt köteten át továbbvinni, illetve hogy van-e elég potenciál hozzá a főhősökben. A második részt, Hullócsillag így mindenképpen elolvasom majd, hogy lássam a tendenciát. Na, meg hogy tudjam, igazam lett-e a függővéget illetően.