Fülszöveg:
"Márk vagy Tomi? Bexi sokáig azt gondolta, hogy ez a kérdés nem létezik: Márkkal való kapcsolata már a múlté. A legutolsó szakításuk óta eltelt időben Bexi élete végre nyugvópontra jutott, és ebben fontos szerepe volt Tominak is az Üres Utcák együttesből. A nyári turné azonban felforgatott mindent a zenészek életében.
Fesztiválok, koncertek, fülledt turnébusz, őrült bulik Aszádékkal, zsarolás… Valahol a Balaton-parton."
Ugye senki sem gondolja komolyan, hogy a fülszöveg nyitó kérdése picurkát is megalapozott? Na, ugye. Most, hogy ezt tisztáztuk, enyhe spoilerekkel folytatom.
Ez a kötet romantikus vonalon előrelépést jelent, mert már nem a hosszúra nyújtott se veled, se nélküled kapcsolatról szól. Sőt, szerelmi téren kifejezetten kiegyensúlyozottnak mondható. Persze akadnak benne konfliktusok, hogy ne legyen olyan egyszerű a képlet, és amúgy is mindig kell egy kis izgalom. Ez azonban összességében jót tett a sorozatnak, mert végre továbblendült egy bizonyos ponton.
Az írónő újra hozzáadott egy kis kreativitást a turnéval, de nagy kár, hogy alig kezdett vele valamit. Reméltem, hogy igazi utazásos cselekménye lesz, vagyis egyik helyszínről a másikra haladnak a főhősök, de sajnos két helyszínben ki is merült a dolog. Írói szempontból kényelmes megoldás, olvasóiból unalmas. A könyv nagy részében ugyanis így alig történik valami. Ráadásul a mellékszereplők a szokásosnál is mellékesebbé váltak.
Kijelenthetem, hogy az írónőn kívül (bár ebben is kételkedem kicsit) senki sem tudja megmondani, ki Bogyó, ki Pepe és ki Puding. Semmi, de tényleg semmi ismertetőjegyük nincs, így mikor külön válnak, és megszűnik az Aszádék amőba, teljes mértékben megkülönböztethetetlenek. Teljesen mindegy, melyikőjük marad a főhősnővel, a másik kettő is épp így viselkedne, épp ennyit tenne hozzá a cselekményhez, és épp ennyire sarkított jellem lenne. Evelint ráadásul egyetlen okból nem olvasztotta még magába ez az amőba: azért mert ő lány. Úgyhogy nem voltam kibékülve a mellékszereplők mellékes jelenlétével, mert csak a szokásos vicces faktort hozták, és még véletlenül sem többet, egy hangyalábnyit sem.
A kötetben két fontos esemény van, mindkettő kiszámítható. Az egyik Beki jövője, ami elég egyértelmű és kissé könnyen jött, de tetszetős. Végre úgy néz ki, csinál valamit a főhősnő a múlton merengésen kívül, és ez jó, nagyon is jó, sőt inspiráló. Szóval tetszett.
A másik a könyv végén helyet kapó nagy botrány, ami épp ilyen kiszámítható volt, ám ez már kevésbé tetszetős. Értem én, hogy szükséges, értem én, hogy kell valami, ami ösztönözi az olvasót a következő és egyben utolsó kötet kézbe vételére, de na, ez egy kicsit fájt. Fájt, hogy már megint egy teljes köteten keresztül hallgathattam, hogy "akkor még nem sejtettem, milyen rossz lesz". Komolyan falra mászok az ilyen jósló mondatoktól. Fájt, hogy Beki rémesen ostoba és naív volt, mert kedvem volt egy ponton becsukni a könyvet, úgy felbosszantott. És az is fájt picit, ahogy Márk a helyzetet kezelte, és ahogy a két kötettel korábbi mondvacsinált konfliktust huss, semmissé tették. Mondanám, hogy a főhősnő fejlődött, de nem, továbbra is butus. Ráadásul az is furcsa volt, hogy egyetlen bulvárlap egyetlen negatív híre tönkre tehet egy ünnepelt zenészt. A valóságban ennél ugyanis jóval csúnyább dolgokat is elnéznek a rajongók, a pletykalapok meg amúgy is hiteltelenek, még saját olvasóik körében is.
Összességében tehát, volt, ahol előre lépett ez a rész, és volt, ahol nem igazán. Ismét volt egy kiaknázatlan jó ötlet, és a szokásos könnyed vidám hangulat is adva volt. Szóval, bár nem vagyok maradéktalanul elégedett, az előző résznél ezt bizony jobbnak éreztem, és megkaptam azt a kikapcsolódást, amire vágytam.
Azoknak ajánlom, akik az előző köteteket már olvasták és szerették. Ha pedig valaki kedvét vesztette a negyedik kötet után, ne aggódjon, ez a rész picit visszaadja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése