Ez a könyv nagyon jó értékeléseket kapott, ezért úgy döntöttem, ha könnyed, romantikus olvasmányra vágyom, teszek vele egy próbát. Aztán kicsit besokalltam a bezártságtól (utazásra vágyom), így mikor felmerült bennem a kérdés, mit olvassak, eszembe jutott ez a kötet. Végülis ez is egy utazásról szól, jót fog tenni a lelkemnek - gondoltam naivan.
A borító elmegy. Nem kimondottan tetszik, de konkrét problámám sincs vele. 384 lapjával kicsit terjedelmesebb olvasmány, ami időnként még hosszabbnak érződött.
Fülszöveg:
"Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget?"
Ez a könyv borzalmasan túl van értékelve. Egyáltalán nem romantikus, inkább szenvedős. Az egyetlen dolog pedig, amit lehet benne értékelni, az a helyszín és a kultúrális különbségek. A szereplők ugyanis idegesítőek és unszimpatikusak, a cselekményt adó szerelmi gubanc fusztráló, míg egy-egy fejezet tele van túlírt kiegészítő információkkal.
Igen, sok problémám volt ezzel a kötettel. No, de mielőtt kitöltöm rajta haragomat (Vigyázat, spoilerek előfordulhatnak!), gyorsan leírom, mi volt az, ami mentette kicsit a helyzetet.
A történet Párizsban játszódik, a város leírása pedig teljesen rendben volt. Sőt, kifejezetten szerettem azokat a részeket, amelyek a környék felfedezéséről szóltak. Ráadásul a főhős amerikai nézőpontjából elevenedik meg minden, így voltak benne kedves sztereotípiák (nem sok és tényleg kedves tálalásban), kultúrális különbségek és egy egészséges mértékű önirónia. Ez tehát tényleg tetszett, sőt szívesen olvastam volna belőle még többet és többet. A város azonban háttérbe szorult a főhősnő nyűgjei miatt.
Anna az első pillanattól fogva unszimpatikus volt. Oké, ez kicsit igazságtalan volt a részemről, mivel a bezártság okozta fusztrációmat vetítettem ki rá, így bosszantott, amiért panaszkodott, hogy egy évet külföldön kell töltenie. Szóval itt még lehettem volna megértőbb, hiszen tinédzser, nem beszél franciául, így érthető a félelme. Csakhogy hamar bebizonyította, hogy lehet más miatt is utálni.
Van valami rettentően fárasztó a "mi csak barátok vagyunk, de valójában fülig szerelmesek" felállásban. Ennél már csak a szerelmi sokszög zavaróbb, amit pedig mindig továbbb lehet rontani a se veled, se nélküled hozzáállással. Ez a románc pedig mindezt tartalmazza, sőt sokkal többet is.
Anna személyisége borzalmas. Minden "helyes" srác bejön neki, legyen tahó vagy épp brit úriember. Ráadásul rögtön szövögeti is romantikus ábrándjait a sráccal, aztán jól meglepődik, mikor a valóság máshogy alakul. Ráadásul rettentően képmutató, mert simán megkörnyékez egy foglalt srácot, míg ha lecsapják a kezéről azt a srácot, akiről csak ábrándozott, vérig van sértve. Egyáltalán nem kedveltem a lányt, így nem tudtam átérezni a hisztijeit, és csak forgattam a szememet, mikor még tovább rontotta a helyzetét mérhetetlen hülyeségével.
No, de nem kell félni, mert egy ilyen förtelmes "kapcsolathoz" két ember kell. St. Clair a főhősnő szemén keresztül be van állítva egy tökéletes, helyes, okos srácnak, csakhogy egyik sem igaz rá. Konkrétan olyan tutyimutyi és szánalmas, hogy fogalmam sincs, miért is van belehabarodva fél Párizs. Egy pillantás alatt lecserélné a barárnőjét egy olyan lányra, akit épp most ismert meg. Aztán persze nem teszi, mert töketlen a szakításhoz, ám ez nem riasztja vissza a flörtöléstől és a féltékeny hisztiktől. Komolyan megérdemelte volna, hogy két szék közül a pad alá essen, de lehetőleg egy mély gödörbe, hogy fájjon is a becsapódás. Igen, őt is utáltam.
A többi szereplő sem volt szimpatikus, mert végig asszisztáltak ehhez a mérgező és egyáltalán nem példaérékű viselkedéshez. Ó, és persze soha senki nem ült le nyíltan beszélgetni a másikkal. Miért is tették volna, mikor így sokkal jobb duzzogni és félreérteni és tovább lehet csűrni ezt a förtelmes "románcot".
Azonban még nincs vége a könyv bűnlajstromának. Nem a szereplők hibája, hogy ennyire megkedvelhetetlenek, hanem az íróé. Neki kellett minden bonyodalmat beszuszakolnia a cselekménybe, ráadásul valószínűleg Anna képmutatósága önreflexióból fakadt, mert miközben ezt a szerelmi katyvaszt megírta, minden második fejezetben ócsárolta a romantikus ponyvákat és azok kliséit. Mert ez aztán tényleg jobb, mint egy csukorszirupos melodráma, mi? Nos, nem, épp olyan agyzsibbasztó és fárasztó.
Stephainie Perkins azonban nem csak a szereplők kapcsolatait bonyolította túl, hanem időnként a szöveget is. Anna filmrajongó (gondolom, mert a szerző is az), sokat jár moziba, ami oké is lenne, ha nem írná le szinte minden egyes film történetét csak úgy mellékesen. Aztán néha egy-egy könyv cselekménye is terítékre került röviden, amit szintén felesleges kitérőnek éreztem. Szóval a narráció sem segített, hogy jobb megítélés alá kerüljön ez a kötet.
Összességében, leszámítva a Párizsról szóló részeket, nem tetszett ez a könyv. Idegesítettek a szereplők, és idegesített ez a szerelmi kötélhúzás. Egyáltalán nem találtam romantikus olvasmánynak, így meg sem közelítette előzetes elvárásaimat.
Kizárólag azoknak ajánlom, akik mazochista módon szeretnek szerelmi nyüglődésről olvasni, és nem zavarja értékrendjüket a megcsalás gondolata. Tutyimutyi srácok kedvelői előnyben.
Viszont, ha valaki romantikus olvasmányra vágyik szerethető karakterekkel és főleg szerethető főhősökkel, keressen inkább egy másik könyvet. Aki pedig Párizsról olvasna, nos valószínűleg jobban jár egy útikönyvvel, abban nincs tinihiszti...
Kiegészítés:
A szerző írt még két kötetet ebben a stílusban és persze kapcsolódó szereplőkkel. A Lola és a szomszéd srác San Franciscoban játszódik, így gondolom az új szereplők belefutnak majd a jó képességű Annába valamilyen módon. A harmadik részben, Isla és a hepiend pedig egyszerűen fogta az első könyv melékszereplőit és írt nekik egy románcot. Természetesen itt is feltűnhet Anna, mint mellékfigura.
Nem áll szándékomban elolvasni őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése