A borító nagyon szép, a kemény kötés pedig ideális. 338 oldalával nem egy terjedelmes olvasmány.
Fülszöveg:
"Kalkutta, 1932 májusának utolsó napjai: minden idők legforróbb hónapjának végén hó hullik a paloták városára. A sűrűn zúduló hópelyhek takarója alá kerülő Bengáli-öböl partján azonban ezt megelőzően egy tüzes, szikrákat hányó, lángoló, elszabadult vonat – ablakaiban sikoltozó gyerekekkel – vágtat át az éjszakai utcákon, egyenesen a St. Patrick’s árvaházat célozva, hogy a tizenhatodik születésnapjukat ünneplő, az életbe kilépni készülő titkos testvériség, az Eljövendők Társaságának tagjait elpusztítsa. A mozdonyt egy tűzdémon irányítja, aki gonoszságával a rettenet magvait ülteti el a városlakók szívében. Ám az árvákat, Bent, Sheere-t, Isobelt, Szirádzsot és a többieket kemény fából faragták, a jövőjük érdekében nyomozni kezdenek titokzatos múltjuk iránt, hogy szembeszállhassanak a lelkükre pályázó sötét árnyékkal."
Ez a történet picit kilóg a Zafón életműből, mert kivételesen nem Spanyolországban játszódik, és még spanyol vagy katalán szereplő sincs benne. A helyszínválasztáson kívül azonban minden olyan ebben a könyvben, ahogy az írótól már megszokhattuk.
Zafón ezúttal is könnyedén teremtett egy remek hangulatot a történet köré. Ráadásul ebben érezhetően épített az ifjúsági kalandregények tipikusnak mondható elemeire. Szerencsére ezeket az elemeket szépen használta fel, így az olvasót cseppet sem zavarják az ismerős építőkockák. Engem legalábbis nem zavart, hogy fogott egy csapat kamaszt, mint téglát, megkötötte őket a szárrmazás titkának habarcsával, és az egészet bevakolta egy sötét, misztikus tragédiával. Sőt, kifejezetten otthonosnak találtam. Hiszen mindenki szereti a titkos társaságokat, a tizenéves nyomozókat, a családi titkokat, na meg a kísértetvonatokat.
A cselekmény egyébként két szálon halad, egyrészt az egyik szereplő visszaemlékezései nyomán, másrészt a múlt eseményeinek megelevenedésével. Ettől a könyv hangvétele cseppet közvetlenebbé válik.
Az ifjúsági besorolás nem csupán a főhősök életkorából adódik, hanem következik a cselekmény menetéből is. Rutinos olvasó ugyanis hamar rájön, ki is a hunyó ebben a kalandban. A kaland egyes elemei pedig felnőtt fejjel már nem olyan izgalmasak. Pedig az író beleszőtt néhány kifejezetten sötét elemet, és a vért sem spórolta ki belőle.
A könyv elején a hét főszereplő cseppet soknak tűnt, míg a nyolcadik figura csapatba vétele meglehetősen gyorsnak. Zafón azonban kihozta a maximumot ebből, ami alig több mint háromszáz oldalon lehetséges. Szóval, bár az én ízlésemnek néhol nagyon gyorsan épültek a kapcsolatok, és nem minden szereplő kapott elég teret, tudom, hogy ennyi fért ebbe a történetbe. Ráadásul ifjúsági olvasókat valószínűleg nem fogják zavarni ezek a hiányosságok.
Zafón azonban nem csupán a fiatal olvasóknak írta ezt a történetet, hanem mindenki másnak is. Épp ezért sajnáltam, hogy míg későbbi munkáiban a "gonosz" szereplők motivációi szépen fel vannak építve, addig itt elég gyengén és egyszerűen oldotta meg a negatív főhős kérdését. A történet végével ezért nem is vagyok kibékülve.
Ez a könyv tehát nem hibátlan. Vannak benne olyan írói megoldások, amelyek kiforratlanságra utalnak. Ez azonban egy korai munka, és az előszóban maga a szerző magyarázza meg, miért nem piszkált bele később, tapasztaltabb korában.
Mindent összevetve tetszett. (Habár én kétségtelenül elfogult vagyok.) Remek hangulata van, amitől kifejezetten élveztem ezt az indiai kalandot.
Elsősorban ifjúsági regények kedvelőinek ajánlom, fitalabb korosztály előnyben. Illetve azoknak, akik kedvelik a Zafón könyvek hangulatát, mert ebben egyáltalán nem okoz csalódást ez a kötet. Aki pedig még nem ismerné a szerző munkáit, mindenképpen tegyen vele egy próbát, akár ezzel a könyvvel, akár egy másikkal.
Kiegészítés:
Ezt a könyvet még novemberben vettem meg, és azért halogattam ilyen sokáig az elolvasását, mert keserű gondolataim voltak. Carlos Ruiz Zafón sajnos tavaly meghalt, ez pedig azt jelenti, hogy könyveinek száma véges. Mivel ő az egyik kedvenc szerzőm, egyszerre akarom befalni minden munkáját, és minél tovább nyújtani az olvasást. Ebben az ellentmondásban pedig kifejezetten nehezemre esett elkezdeni ezt a könyvet, és olvasás közben is próbáltam beosztani. Most pedig, hogy ennek is a végére értem, egyszerre érzem azt a kellemes érzést amit az olvasás kiváltott belőlem és azt a szomorúságot, amelyet az a tény okoz, hogy már csupán egy könyve van, amelyet még nem olvastam. Ez a könyv A Köd trilógiájának befejező része, Szeptemberi fények, amelynek megjelenéséről még nincsenek információim. Az viszont biztos, hogy amint az Európa Kiadó megjenteti, megveszem, és miután feldolgoztam gyászomat, el is olvasom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése