2017. március 22., szerda

Könyves várólista XXIII.

Felbuzdulva a rovat újraélesztésén, úgy döntöttem, nem hagyom ismét ellaposodni. Szóval megpróbálok minél sűrűbben beszámolni arról, hogyan állok könyves fronton.
Olvasási intenzitásom kezd kiegyensúlyozottá válni. Habár nem olvasok kifejezetten sokat vagy gyorsan, rendszeresen kézbe veszem a könyveimet és mindig akad egy, amit cipelgetek magammal mindenhová. Úgy érzem, megtaláltam az egészséges mértéket, amit jól mutat, hogy egy hónap alatt teljesen felfrissült a várólistám.


Saját könyvek:

Benyák Zoltán - Az idő bolondjai
Nem ez az első olvasmányom az írótól. A Veszett lelkek városa már egy ideje a polcomat gyarapítja, ráadásul dedikálva. Szerettem volna még olvasni a tollából, de nem igazán tudtam eldönteni, melyik könyv legyen. Aztán böngészve az idei Könyvfesztivál programtervét, kiszúrtam, hogy lesz vele beszélgetés, így elhatároztam, nem halogatom tovább. Ez a kötet tűnt a legszimpatikusabbnak, na, meg szép a borítója. Sort kellene rá kerítenem áprilisig, hiszen író-olvasó találkozóra felkészülten illik menni.

Gaura Ágnes - Vámpírok múzsája
Jó ideje szemezgettem ezzel a könyvvel. Vakmerően azonban nem szoktam belekezdeni hosszú könyvsorozatokba, így jegeltem kicsit a gondolatot. Március 15 és a kiadó akciója azonban megadta a végső löketet. Ideje nagyobb bizalommal fordulnom a magyar írók felé, főleg ha az illető egy jó humorú molytag is egyben. Rettentően kíváncsi vagyok.

Könyvtári könyvek:

Dragomán György - A fehér király
Egy újabb magyar kötet. Még nem olvastam Dragomán Györgytől, pedig ha jól emlékszem, a megbízhatatlan exem még ajánlotta is nekem. Időközben készült a könyvből film is és szeretem előbb olvasni és csak azután nézni a történeteket, így úgy döntöttem, teszek vele egy próbát.

Mary E. Pearson - Az árulás szíve
Az árulás csókjának folytatása. Könnyed kis fantasy mese, amire azért vagyok továbbra is kíváncsi, mert az első rész jól átdobott a palánkon. Kíváncsi vagyok, képes lesz-e még egy ilyen bravúrra. Egyébként nincsenek magas elvárásaim.

Kölcsönkönyvek:

Jojo Moyes - Az utolsó szerelmes levél
Nagyon szeretem Moyes könyveit, most is épp az egyik kötetét olvasom. Ezt a könyvet levadászni azonban szinte lehetetlen. Valahányszor meg akartam venni, a bolt kifogyott a készletből. Jó ideig egyébként sehol sem volt kapható. Szóval minden próbálkozásom ellenére, (még könyvvásárlási kálváriámban is szerepet játszott) kicsúszott a markomból. Poly szerencsémre felajánlotta, hogy kölcsönadja, így le is csaptam rá. Végre elolvashatom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése