Nem vagyok sorozatgyilkos

Lassan kezdhetem mantrázni a címet, mert több mint 800 oldal után cseppet szociopatának érzem magam. No, nem kell megijedni a pacifizmusom erősebb és mindez csupán a könyv dicsérete.

Pontosabban a trilógiáé, mivel ebben a vaskos könyvben 3 kötet foglal helyet. Ez a három rész lazán kapcsolódik össze, minden részben egy újabb gyilkos, egy újabb nyomozás kerül terítékre. Ettől függetlenül úgy faltam végig a könyvet, mint éhes kannibál a misszionáriusokat.

Dan Wells tehát tud valamit, bár ránézésre (Volt szerencsém személyesen találkozni vele, beszámoló ITT) nem mondanám se sorozatgyilkosnak, se szociopatának.

Fülszöveg:

"John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.
A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.
John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…
Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket.
Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, John kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír."

Krimiből sokat lehet találni a könyvpiacon. Más jellegű könyvekben is előfordulnak gyilkosok, de eddig ez az egyetlen olvasmányom, ahol a főhős igazi szociopata. Nem egyszerűen a fura srác fura hobbikkal, akinek belül, mélyen igazából kedves, szerető szíve van, hanem a fura srác érzelmek nélkül. Oké, utóbbi nem teljesen igaz, mert végül is csak az empátia hiányzik belőle. Olyan kis apróság ez, nem igaz? Nos, nem, mert ez az egyik pont a "miért lesz valaki sorozatgyilkos" listán.

Szóval adva van egy kattant, mégis szerethető főhős rendkívül érdekes gondolkodással és elég erőteljes megszállottsággal a gyilkosságok iránt. Ehhez jön egy (majd még több) gyakorló gyilkos, rengeteg belső vívódás, néhány humoros szituáció a "normális" emberekkel és egy kis finoman adagolt természetfeletti fűszer.

Szóval az alap nagyon jó, érdekes, részletes és izgalmas. Lássuk a belsőségeket!

Innentől kisebb spoilerek előfordulhatnak.

Szív - Nem vagyok sorozatgyilkos

Az első rész egy ütős bevezetés. Ez adja meg a történet vérkeringését, mutatja az utat a továbbiakhoz és bont ki mindent szépen precízen, mint egy kórboncnok.

John remek karakter, mert minden furcsasága ellenére könnyedén megkedvelhető. Hiába hiányzik belőle az empátia, az olvasó mindezt pótolja és teljesen együtt érez vele. A családja hasonlóan szerethető és a kissé sötét humorba is könnyedén bele lehet rázódni. 

Az író mindent részletez, így az első kötet amolyan teszt, mennyire bírja az olvasó a véres részleteket. Én rendkívül érdekesnek találtam a balzsamozás minden mozzanatát és a nyomozás is felcsigázott. Apropó nyomozás, az események gyorsan követik egymást, egy hulla itt, egy hulla ott és már meg is van a gyilkos. Csakhogy azzal, ha tudjuk ki a gyilkos, még nem oldottuk meg az ügyet és itt jön a képbe a fantasy.

Először kicsit idegenkedtem a démon dologtól, mert rendkívül tetszett, ahogy John a sorozatgyilkosok fejébe mászott és tartottam tőle, hogy így elveszik a könyv kezdeti varázsa. Aztán a végére megbarátkoztam vele, mert a történet ezáltal érdekes kérdést vetetett fel: Ki számít démonnak?

Máj - Szörnyeteg úr

Ez a rész birkózik meg a mérgekkel. John belső szörnyetege elszabadul és nagyon érdekes volt olvasni, mennyire tudja féken tartani. Azt meg cseppet ijesztő, amikor nem sikerült (lásd macska), mégis ugyanazzal a kíváncsisággal fordultam a szociopata elméje felé, amilyen kíváncsisággal ő a holtestek felé.

Közben persze befutott az aktuális gyilkos, aki egyébként nekem végig gyanús volt. (Valahogy minden részben volt egy-egy lépés, amivel John előtt jártam a gyilkossági fejtörőben.) Ezzel pedig még több méreg szabadult el az író naturalista stílusával együtt. Ez a legdurvább rész, a legvéresebb és ettől a legizgalmasabb is. Itt már cseppet sem zavart a fantasy fűszer, csak finoman ízesített.

Tüdő - Nem akarlak megölni

Az olvasó Johnnal együtt fellélegezhetett kicsit a belső szörnyeteg visszavonulásán. Csakhogy, ahogy eltűnt a szörny, előkerült a megszállottság, aminek következtében a főhős nem látta a fától az erdőt (itt végig tudtam, mi a helyzet a gyilkossal) és a történet visszavett a tempójából.

Továbbra is kedveltem a szereplőket és érdekelt, hogy tud egy szociopata beilleszkedni és szocializálódni, így nem mondom, hogy unatkoztam, csak türelmetlenkedtem. Türelmetlen voltam, mert míg én átláttam a démonszöget, addig John beleragadt a rögeszméjébe. Ettől pedig a fezsültség az előzményekhez képest jelentősen visszaesett.

A vége azonban mégis csak feltette arra a bizonyos i betűre a pontot és innentől teljes egészében fantasy történetté avanzsált. Hogy ez tetszik-e nekem, avagy sem, még nem döntöttem el.

Összességében remek könyv, mert teljesen beszippantott, végig kíváncsiságban tartott és fokozatosan adta az izgalmat, borzongást és drámát. Jó, hogy elolvastam, mert így legalább picikét tudom, milyen egy szociopata (és megnyugodhatok, hogy azért még gyúrnom kellene, hogy azzá váljak).

Bátran ajánlom azoknak, akik nem félnek a halottaktól, bírják a véres részleteket és kíváncsiak rá, mitől lesz valaki sorozatgyilkos. Vériszonyosok és a természetfelettitől elzárkózók azonban óvatosan vegyék kézbe. Ahogy a mondás tartja, nem harap, csak megkóstol...

az én édes, kis sorozatgyilkosom

Kiegészítés:

Hiba teljes a trilógia, John kalandjai tovább folytatódnak. A következő rész, Az ördög egyetlen barátja már a fantasy vonalon halad tovább. Magyarul az ötödik könyv, Csak a holttesteden át  is elérhető, a hatodik rész pedig a nyáron fog megjelenni az USA-ban. 

Szóval még egy trilógia kapcsolódik kedvenc szociopatámhoz, ám most úgy érzem, elég volt a sorozatgyilkosokból. (Leszámítva a képen bájosnak tűnő, ám ha kisebb állatokról van szó, vérengző fenevadamat.)