Az ötödik kötet fizikai kivitelezésére nem lett volna rossz szavam (visszafogott színválasztás, sokat sejtető képek és ötszázat megközelítő oldalszám), ha kedvenc könyvtáram olvasói több megbecsülést mutatnának a nyomtatott közkincsek iránt. Sikerült ugyanis kifognom egy olyan példányt, amelyet felkapott egy tornádó, megrágott egy kutya és megtépett egy óvodás tetszőleges sorrendben. Amint kinyitottam, tömegével hullottak ki belőle a lapok, amin a sok cellux sem segített, amellyel megpróbálták egyben tartani. Mindezt pedig megkoronázva négy oldal, valószínűleg fellázadva a méltatlan bánásmód ellen, egyszerűen megszökött a könyvből.
Bosszantó, hogy egyesek mennyire nem becsülik a könyvtári könyveket!
Fülszöveg:
"Új tanév, új osztálytárs, új konfliktusok, új és régi barátságok, új és régi szerelmek… A 11/B-ben továbbra is „zajlik az élet”, miközben többek között az is kiderül, hogy mi történt a párizsi csereutazáson, hogy kicsoda Jérome és Benoit, és vajon ki lopja Dave személyiségét, hogy miért veszélyes a Gomba, hogy Zsák kibe lesz szerelmes és Cortez miért törli ki az összes ismerősét a Facebookon…
Na és persze, hogy Reni kitől kapta a nyakláncot meg a gyűrűt…
Reninek is újabb kihívásokkal kell szembenéznie, de úgy tűnik, egyre jobban felnő hozzájuk…"
Reni felnő? Jó vicc... Ettől eltekintve a fülszöveg ezúttal is elmond mindent, amit a cselekményről tudni kell, így tartva a tendenciát, továbbra is a szereplőkről fogok nyilatkozni.
Boldogan jelentem, hogy egyre több karakter lép ki a kezdeti skatulyából és költözik be észrevétlenül az olvasói szívekbe. Én legalábbis egyre jobban szeretem ezt az osztályt.
Kinga egyértelműen a legnagyobb arc volt ebben a kötetben. Most azonban nem csak azért tűnt ki, hogy megrugdossa kicsit a főhőst (de nagyon jól tette és rugdoshatná acélbetétes bakancsban is...), hanem mert ha egy maximalista, kissé idegbeteg és rettentően céltudatos lány szerelmes, ott kő kövön nem marad. Remek figura.
"– Beülhetek a Télapó ölébe? – kérdezte Móni vigyorogva Zsoltitól, ahogy odalépett hozzánk.
– Vert már pofán krampusz? – kérdezett vissza Kinga reflexből."
Virág még mindig aranyosan butus. Nagyon jól áll neki a hippi stílus és olyan édesek Ricsivel, hogy nem lehet mosolygás nélkül olvasni róluk. Azonban úgy éreztem, ebben a kötetben el lett hanyagolva. Elvileg ő Reni legjobb barátja, mégis inkább Kingának öntötte ki a szívét és amikor Virág megpróbált hozzászólni a Cortez-problémához, le lett intve. Pedig ha volt valaki, aki teljesen képben volt a szerelmi gumikötélhúzásban, akkor az ő, tekintve, hogy pár óránál tovább sosem maradt távol Ricsitől.
Ricsi, aki a szívem csücske, a legértelmesebb szereplő a könyvben. Mindig tudja, mi zajlik körülötte és acélból vannak az idegei. Komolyan nem tudom, hogyan bírja, mikor nagy dózisban kapja Corteztől és Renitől egyszerre a hülyeséget és közben még arra is figyelnie kell, hogy a barátnője nehogy spontán összetörje magát (például leessen egy parkoló robogóról...). Ricsi az én hősöm!
"– Most akkor mi van? – kérdezte Virág szomorúan.
– Rennek elment az esze, én meg kereshetek majd egy új bandát, miután megfejeltem Gombát – ismertette a részleteket."
Zsolti ebben a kötetben is hozta a formáját, már ami a humort illeti, azonban nem merült ki ennyiben a szerepe. Tetszett, hogy már ő is átlátta a főszereplők konfliktushelyzetét és a magánélete is legalább olyan szórakoztató, mint az étkezési szokásai.
Dave nem süppedt vissza a kütyüfüggő szerepbe, bár túl sok reflektorfényt sem kapott. Kicsit a kispadról szemlélte az eseményeket, de időnként megvillantotta baráti státuszát és a féltékenysége humorosan érdekes volt.
Macu, az új osztálytárs egyelőre csak egy újabb címke, egy újabb poénfaktor, hogy teljes legyen a viccfelállás. Talán a későbbiekben ő is kibontakozik. Azonban az is lehet, hogy leragad, mint az osztály maradék négy sráca. Ők ugyanis megrekedtek a skatulyában (oké, Andris és Robi már nem kocka, hanem rockker, minden más azonban maradt) és ezen Zsák hirtelen kirohanása sem segített.
Ismét a végére hagytam a két óvodást. Reni és Cortez az agyamra ment. Ennyi szenvedést és dedós duzzogást nem lehet ép ésszel kibírni. Hol az egyiket ütöttem volna, hol a másikat, hol az egyikkel a másikat és az utóbbi volt a leggyakoribb. Még mindig ostobák, még mindig mindenki más jobban látja náluk a helyzetét és még mindig nem értem a vonzalmuk okát. Persze, egyértelműen passzolnak, az érzelmi intelligenciaszintjük és a kommunikációs készségük egyezik, a problémakezelés terén egységesen egy ötéves szintjén állnak, de ennyi. Nagyon hiányzik belőlük valami, a szikra vagy egymás kiegészítése, mint a másik két románcnál, mert itt csak a nyűglődő önmarcangolás találkozott a zárkózott daccal, az eredmény pedig egy apokalipszisre hajaz.
Azonban, hiába tudom, hogy agyérgörcsöt fogok kapni, ha Reni és Cortez nem mutat minimális fejlődést (erre amúgy kevés esélyt látok az ötödik kötet után...), megkedveltem ezt a sorozatot. A többiek ugyanis megérdemlik a figyelmet és ha az ember túlteszi magát a romantikus kérődzésen, nagyon jól tud szórakozni egy balhés osztály kalandjain.
Úgyhogy lenyelem a "békát" és olvasom tovább, illetve javaslom mindenkinek, aki eljutott már a negyedik kötetig és még nem tépte ki a haját a főhősöktől, hogy tegye ugyanezt. Ricsi, Kinga, Virág, Zsolti és a többiek megfelelően ellensúlyozzák a két idiótát.
Zárszónak jövőbeli reményeim idézet formájában:
"– Tanár úr, mit kért karácsonyra? – próbálkozott Zsolti, hátha megenyhül és beszélgetni kezd velünk.
– Egy kis intelligenciát néhány diáknak – vágta rá Kardos."
Zene a könyvben: Coldplay - The Scientist
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése