2015. június 8., hétfő

Az Elit

Ez a könyv A Párválasztó folytatása és egy kifejezetten kapós kötet, mivel már nagyon régóta vadásztam rá a könyvtárban. Gondolom, ebből egyértelmű, hogy az első rész tetszett és pozitívan álltam a folytatáshoz.
A borító szép, csak kicsit morcos rajta a hölgy, de ez így utólag még passzol is a cselekményhez. 354 oldal, gyorsan végig lehet lapozni.
Fülszöveg:
"A PALOTÁBA 35 LÁNY ÉRKEZETT. CSAK HATAN MARADTAK. A Párválasztót 35 lány kezdte meg. Mostanra azonban már csak az Elitnek nevezett csoport maradt versenyben Maxon herceg szerelméért, s a harc ádázabb, mint valaha. Minél közelebb kerül America a koronához, annál jobban meg kell szenvednie azért, hogy végre megtudja, kihez húz valójában a szíve. Minden Maxonnal töltött pillanat olyan, akár egy tündérmese, csupa lélegzetelállító, csillogó romantikus kaland. De ha a palotában meglátja őrt állni első szerelmét, Aspent, újra hatalmába keríti a vágyakozás az élet után, amit még közösen terveztek el. Americának rettentően szüksége lenne egy kis időre. Míg azonban ő a kétféle jövő lehetősége között vergődik, az Elit tagjai pontosan tudják, hogy mit is akarnak – s egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy Americának lehetősége nyílik választani…"
Ez a történet még mindig aranyosan romantikus, ugyanakkor kezd valami kibontakozni a cukormáz alatt.
A verseny folytatódik, ez azonban szinte már csak a lányoknak kiadott feladatokban nyilvánul meg, hiszen mindenki tudja, a herceg szíve kihez húz. Ettől függetlenül mégsem egyértelmű a végeredmény, mert America döntésképtelen.
Egyetlen negatívumot tudok felhozni a könyv ellen, a főhősnő viselkedését. Kifejezetten bosszantó volt, hogy egyik fejezetben Maxon, a másikban pedig már Aspen kellett neki, de ezt még elkönyveltem volna a tipikus szerelmi háromszög számlájára, ha tényleg csak döntésképtelen lett volna. America azonban nem egyszerűen időt kér meditálni, hanem hol ezzel, hol azzal romantikázik és egyszer ki is jelenti, nem tudná elviselni ha a két fiút más lánnyal látná. Ez pedig rettentően felhúzott, főleg mikor kibukott belőle a féltékenység és kedvem támadt ráüvölteni: "America, és te mit csináltál azzal a palotaőrrel a sarokban? Rémlik? Akkor kuss!" Ez a viselkedés egyáltalán nem tisztességes a fiúkkal szemben. Főleg, hogy az olvasó tisztán látja, Maxon a nyerő, Aspen csak a vigaszdíj, akihez mindig menekül a csaj, ha egérutat keres.
Szóval a főhősnő nem volt mindig a szívem csücske és ostobaság alól a szívjóság sem mentség, de a fiúk tetszettek. Aspen mondjuk kap egy fekete pontot, amiért eltűrte America viselkedését, de nem éreztem zavaró harmadik keréknek, talán mert egyre többet szerepelt. Maxon meg, nos, ő továbbra is herceg és továbbra is okos (kivéve ha a főhősnőről van szó), kötelességtudó és végre, végre mégsem tökéletes és ez így tökéletes. Tetszett, hogy be lehetett pillantani a királyi csillogás mögé, és bár birkatürelemmel viseltetett America döntésképtelensége iránt, nem várt a sült galambra.
A többi versenyző hozta a szokásos formát és egy-egy csavartól eltekintve, amelyek mindig megkavarták kicsit az állóvizet, nem okoztak meglepetést. A vetélkedés tehát halad a maga útján, ám a könyv nem merül ki ennyiben.
Az első kötetben épp csak feltűntek a lázadók, itt viszont már jóval több szerepet kaptak. Nagyon tetszett, hogy az írónő végre elkezdi felfedni a világ hátterét, így a naplóbejegyzésekért hatalmas piros pont jár. (Ez azonban csak az írónak szól, mert a kiadó egyedül a végén használt esetükben dőlt betűt, ami pedig mindenhol elkelt volna.) A feltárt múltbéli titkok pedig egy kifejezetten érdekes, disztópikus élt adtak a cselekménynek. Az élt néhány erőszakos momentum hegyezte ki jobban, és ez kifejezetten dicséretes. 
Összességében tehát továbbra is egy romantikus, könnyed olvasmány fokozatosan kibontakozó háttérvilággal és izgalmas cselekménnyel. Teljesen lekötött és a hangulat ismét megfogott, így America viselkedése ellenére nagyon tetszett.
Csak ajánlani tudom. Aki már olvasta az első kötetet, ne habozzon a folytatással, aki pedig még nem olvasta, az vágjon csak bele. Könnyed kis könyv, finom romantikával és csipetnyi izgalommal. Lányok előnyben, hiszen itt egy herceg szívéért folyik a verseny.

Kiegészítés:
Ahogy az első kötetnél megjegyeztem, háromkötetes történetről volt szó. Azért a múltidő, mert időközben lett negyedik kötet is, ami A koronahercegnő címmel mostanában jelent meg hazánkban. Illetve akad hozzá néhány kiegészítő könyv, amelyek közül egy magyarul is elérhető. A Párválasztó történetek címet kapta és kiegészítő novellák és egyéb finomságok szerepelnek benne.
Amint be tudom gyűjteni, már olvasom is tovább, mert nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a herceggel, az országgal, és hogy megtér-e a főhősnő esze.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése