Kötelék

Sokat töprengtem, mielőtt megvettem ezt a könyvet. Eddig még nem volt olyan lakatlan szigetes történet, ami igazán megfogott volna, mégis érdekesnek találtam.

A borító mutatós, bár talán a virágok helyett lehetett volna a baloldalon is tengerpart. Vastagságra kellemes olvasmány 332 lapjával és a kiadó munkájára nem lehet panasz. Egyetlen elgépelést vettem csak észre.

Fülszöveg:

"Amikor a harmincéves tanárnőnek, Anna Emersonnak nyári munkát ajánl a Callahan család, hogy tanítsa a fiukat a Maldív-szigeteken bérelt nyaralójukban, gondolkodás nélkül rábólint a trópusi munkanyaralásra. T.J. Callahannek viszont semmi kedve elutazni. Már majdnem tizenhét éves, és ha a súlyos betegsége nem lett volna elég, az első tünetmentes nyarát a szüleivel és rengeteg tanulnivalóval kell töltenie. Anna és T.J. egy hidroplánon közelítenek az úti céljuk felé, hogy csatlakozzanak a szülőkhöz, amikor a pilóta végzetes szívrohamot kap, ők pedig az Indiai-óceánba zuhannak. Szerencséjükre, kisodródnak egy sziget partjára. De bármennyire is idillikusnak tűnik a hely, gyorsan kiderül, hogy lakatlan, nincs ivóvíz és élelem, sem menedék. Csupán egyetlen céljuk lehet, hogy életben maradjanak, amíg megmentik őket.
A napokból azonban hónapok, sőt évek lesznek, s miközben megtanulják, hogyan gondoskodjanak magukról, Anna rájön, bármilyen veszélyek leselkednek is rájuk a szigeten, az a legnagyobb, hogy T.J. időközben kamaszból férfivá érett."

A fülszöveg alapján azt gondolná az ember, hogy ez tipikus "hajótörött" történet és nem mondhat semmi újat, hiszen olyan sok ilyen történet szaladgál a világban. Igen és mégsem.

A könyv valóban a lakatlan sziget romantikus adottságait használja fel, és bár van benne klisé, az ötlet nem teljesen lerágott csont, akad még rajta némi cápahús. Mielőtt azonban belemennék a részletekbe, meg kell jegyeznem, hogy ez bizony egy romantikus könyv annak minden cukros bájával és a túlélés csupán körítés. 

Nem tudok anélkül többet mondani róla, hogy kisebb elemeket el ne árulnék a cselekményből, így innentől spoiler veszély!

Szóval a történet magja nagyon egyértelmű, amit már a fülszöveg is elárul. Ez a klisé részhez tartozik, hiszen egy lakatlan szigeten ragadt férfi és nő románca se nem új, se nem váratlan. Az írónő azonban megfűszerezte a dolgot egy nem elhanyagolható, 14 évnyi korkülönbséggel, így már nem is olyan egyértelmű a romantika.

Persze a szerelem borítékolva van, és mivel a cselekmény több évet ölel fel, nem tűnik elkapkodottnak sem. Azonban nekem mégis kevés volt. Tudom, sokkal unalmasabb lett volna a könyv, ha cápavadászat helyett a két szereplő beszélgetéseiről és érzelmi állapotáról szólt volna, mégis úgy lett volna hitelesebb. Félreértés ne essék, nem kérdőjelezem meg a szerelmüket, csak rámutatok arra, hogy T.J. akár szép szál legénnyé nő, akár nem, akkor is összejönnek, mert az egymásra utaltság valóban szoros köteléket hoz létre.

A szigeten töltött idejükből tehát főleg a kisebb kalandok vannak leírva néhány hétköznapi, ám a semmi közepén meglehetősen nagy problémával. Azonban, mivel romantikus regényről van szó, ezek az akadályok nem igazán veszélyesek, sőt kicsit talán túlságosan sok a kedvező fordulat. Értem itt a partra vetődött holmikat és Csonti csirkéit, meg úgy általában a tényt, hogy nem sikerült megöletniük magukat az évek alatt.

A cselekmény tehát pörög, mindig beúszik a képbe valami új gond, aztán miután megoldódott, jön a következő, az olvasó így cseppet sem unatkozik.

Aztán jön a fordulat, a megmenekülés, ami még hihetetlenebbé teszi a könyvet, bár igazán ötletes volt, pont ezt a valós eseményt beleépíteni és ez az a pont, ahonnan a könyv végleg átmegy romantikus regénybe félredobva a tengerparti kalandot.

Egyrészt örültem, hogy tovább kísérhettem a szereplők sorsát a sziget szélénél, másrészt viszont annyira rózsaszín és cukros volt nekem a kötet utolsó harmada, hogy hiába áztam előtte sós vízben, cukormérgezést kaptam. Ez a rész ugyanis klisé, még több pozitív véletlen és még több klisé, semmi több. Nem sajnálom a szereplőktől a boldogságot, ennyi megpróbáltatás után kijár nekik, de muszáj volt ennyire sziruposra írni?

Spoiler vége!

A cselekmény tehát, mivel állandóan mozgásban volt, tetszett, csak a vége ne lett volna ennyire rózsaszín. A szereplőkkel megvoltam. Jó volt a váltott nézőpont, bár Anna egyértelműen nagyobb hangsúlyt kapott, pedig ő volt az unalmasabb jellem. 

A sorok gördülékenyek és az írónő szinte valóban mindenre gondolt és igyekezett meg is magyarázni, az viszont, hogy az olvasó elhiszi-e, már egy másik kérdés.

Összességében tehát egy trópusi napsütéses romantikus könyv. Nem bántam meg, hogy elolvastam, mert jól szórakoztam közben, viszont nem lettem tőle a lakatlan szigetek rajongója. Homokos part ide vagy oda, ez a téma engem akkor sem bájol el. (Talán mert a szereplőik helyében tudom, hogy két nap után feldobnám a bakancsot.)

Azoknak ajánlom, akik romantikus kalandról szeretnének olvasni és minden hölgynek, aki olvasmányt keres nyaralásra a vízpart mellé. Túlélőkézikönyvnek nem felel meg ugyan, de egy forró nyáron délutáni elfoglaltságnak ideális.

A könyvben említett két dalból csak az egyiket linkelem:

Boston - More than a feeling