2015. január 5., hétfő

Dobszó a ködben

Ennél a könyvnél a címe volt az, ami megfogott. Ehhez hozzájött, hogy magyar szerző munkája - bizony A. M. Aranth álnév Holló-Vaskó Pétert takarja - és már csaptam is az olvasandó kötetek kupacra.
A borító mutatós, vastagságra kényelmes 360 lapjával és a Főnix Könyvműhely munkájára most sem lehet panasz. A külsőségeket tekintve tehát teljesen rendben van, leszámítva a fülszöveget.
Fülszöveg:
"Amy Soleil élete nem egyszerű.
Nem elég a kamaszkor nehézségeivel vívott, nyomasztó állóháború, az is megkeseríti életét, hogy szinte évente új városba költöznek, új iskolákban kell bizonyítania.
Viszont azzal, hogy nem elég talpraesett, senki sem vádolhatja: amikor valami titokkal vagy rejtéllyel találkozik, azonnal fejest veti magát a megfejtésébe.
Moonshadow viszont, ahol idén kikötöttek, igazán különleges hely: az iskola ódon kastélyra emlékeztet, szinte mindig fenyegető köd gomolyog csipkés tornyai között, a portás kardot visel, az igazgató leginkább egy hatalmas, fekete pókra emlékeztet, eltűnik egy közkedvelt tanár… Sőt, még Amy szülei és nővére is máshogy emlékszik a múltra, mint ahogy az megtörtént, furcsa, sosem volt eseményekről és ismeretlen helyekről beszélnek. De legnagyobb örömére a lány hamar egy zenekar dobfelszerelése mögött találja magát, és végre bandájával a vágyott hírnév közelébe jut.
Amikor ijesztő, kék köpenybe burkolózó emberek kezdenek ólálkodni az iskola körül, akiknek valahogyan minden titokhoz közük van, Amy pedig rálel saját magára egy közösségi oldalon, újdonsült barátaival kockázatos nyomozásba kezd, hogy megtalálja az egyre sokasodó rejtélyek kulcsát… amíg még lehet.
Bizony, Amy Soleil élete egyáltalán nem egyszerű."
Ezzel a néhány sorral egyetlen nagy baj van, teljesen félrevezető. Kalandos ifjúsági történetet ígér sok misztikummal, a lapok azonban nem ezt adják. Ifjúsági? Igen. Kalandos? Nem igazán. Misztikus? Az utolsó 40 oldal. Izgalmas történetre számítottam iskolai titkokkal, kalandokkal és persze egy kis misztikumra, helyette azonban kaptam egy csapat kölyköt szokásos napi rutinnal és istenadta zenei tehetséggel. A végén pedig fantasyt vénásan, hogy tudatosuljon bennem, ez a könyv mégsem egy idealizált feltörekvő zenekar dicshimnusza.
Szóval voltak vele problémáim, rögtön kifejtem mi és miért.
A legnagyobb gondom az volt, hogy untam. Néhány fejezet pörgött, ám a többség annyira hozott lázba, mint két zacskó fagyasztott borsó. Mindig van a fagyasztóban, szeretem a borsólevest, de nem szemezek vele az asztalon. Egyszerűen nem kötött le Amy napi tisztálkodása - állandóan tudósítva volt, mikor ment zuhanyozni - a ruhatára, a papucsa hiánya és az iskolában sem történt lényegében semmi. A tanárok persze furcsák és volt egy külön fejezet iskolaalaprajz analízisre, de mindent összevetve bementek, beszélgettek, órán ültek és kész. Az utolsó 30-40 oldalt leszámítva tehát kaland nem is volt, mert a laza sétát a ködben és az utána kitört pánikrohamot nem nevezném annak.
A cselekmény tehát csigatempóban vánszorog előre és ez, tekintve hogy sorozat nyitó kötetéről van szó, nem is lenne baj, ha a karakterek és az alaphelyzet bemutatását szolgálná. Sajnos, nem így van.
Az alaphelyzetről, hogy mégis miről szól ez a történet, nem sokat tudni. Szokványos iskolás kamaszkönyvnek indul, zenekar kibontakozásával folytatódik és a végén átcsap keményvonalas fantasyba. Ha az olvasók megtévesztése volt a műfajváltások célja, akkor sikerült. Én ugyanis nem vágom, mi lenne a fő konfliktushelyzet. Amy beilleszkedése? A Holdárnyék feltörekvő karriere? Éhes ködöcske napi menüje? Bármelyik lehetne, ám egyik sem olyan kidolgozott, hogy háttérbe szorítsa a többit.
A szereplők hasonlóan üresek lettek. Amy a főhős, de nem sikerült jobban megismernem, mint a többieket. Tudom milyen cipőt hord, de hogy mit érez, azt nem. A kapcsolatuk pedig olyan sima, mint egy frissen aszfaltozott autópálya. Leszámítva persze a könyv végén a "szerelmi" kifakadásokat, amelyek annyira kelletek, mint fuldokló nyakába még egy pohár víz. Egyedül talán Gary és az igazgató mutatott valami életszerűt, a többiek félelmetesen lelketlennek hatottak.
A karakterek sántításához hozzájárult a párbeszédek és jelenetek kissé erőltetett mivolta. Nehezen jöttem rá, mi zavart a könyv nyelvezetében, mikor az író figyelt az arányokra, volt jó néhány leírás és a szóhasználat is választékos volt. Egyszerűen döcögtek a sorok, pedig minden adva volt, hogy guruljanak, mint Porsche a fent említett autópályán. Aztán, mikor már a hatvanadik poénkodást olvastam anélkül, hogy a szám széle akár megrándult volna, megvilágosodtam.
A szereplők kamaszok, akik állandó jelleggel ugratják egymást, folyton megy a kedveskedő csipkelődés és ezeken ők láthatóan jól szórakoznak, míg az olvasó nem igazán. A poénok nagy része ugyanis helyzetkomikum, ami a képernyőn, mondjuk egy sorozatban remekül mutat, ám leírva oda a varázs. 
Szót kell még ejtenem a Holdárnyékról, vagyis a zenekarról. Egy szóval élve irreális. Persze a könyv vége megmagyarázza, mégis miért olyan nagyon jók a kölykök, de az a sok kedvező véletlen, amit kapnak, kissé túllő a célon. Például, hogy egy bártulajdonos látatlanba, pontosabban hallatlanba dicshimnuszt zengedez róla, milyen király zenét is játszanak. Pedig talán ez lett volna az az irány, ami felé elmehetett volna a cselekmény.
Cirka kétszáz oldal szól a bandáról és a zenéről, és ha tényleg kibontakozott volna egy amatőr banda sikerének rögös útja, kamaszok és ködfoszlányok ide vagy oda, érdekes lett volna a történet. Csakhogy a kölykök jöttek, gitárt ragadtak és gyorsabban befutottak, mint a Beatles. 
Összességében tehát ifjúsági regény egy flitteresen csillogó rockbandáról tömény fantasy lezárással a végén. Utóbbi bár kecsegtet némi izgalommal, az én kedvemen már nem segített. Többet vártam ettől a könyvtől, így sajnálom, hogy végül nem tetszett.
Tinédzsereknek ajánlanám, főleg azoknak, akik kacérkodnak egy zenekar alapításával, ők valószínűleg kedvüket lelik a Holdárnyék üstököscsóvájában. Fantasy- és misztikumrajongóknak azonban kevés lesz.

A könyvben több dalt is említenek, köztük az Avenged Sevenfold egyik számát:


Kiegészítés:
Ez a könyv nem önálló kötet, hanem egy regénysorozat, Holdárnyék első része. Az író hat kötetet tervez összesen. A következő rész megjelenéséről nincsenek információim, valószínűleg még az alkotás fázisában van. Aki pontosabb híreket szeretne, kérdezze a szerzőt ITT
Nem tervezem elolvasni a folytatást, de biztos vagyok benne, hogy A. M. Aranth ír majd még jobbat is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése