Ellopott pillanat

Ennél a könyvnél egyértelműen a cím és a borító összhatásának csapdájába estem. Megláttam, megtetszett, elolvastam.

Külsőre tehát nagyon tetszik, különösen a pitypangok, amelyek még a belső borítót is uralják. Vastagságra kellemesen átlagos 388 lapjával, és bár akadt benne néhány elgépelés, a kiadó munkájára nincs panaszom. 

Fülszöveg:

"Byron Hemmings hétköznapi reggelre ébred: iskolai egyenruhája a szék hátán hever, a húga veszekszik vele a reggelinél, odalentről hallja anyja cipőjének kopogását a konyhából. Amikor aztán hármasban elindulnak otthonról, és a tavaszi reggel sűrű párája veszi körbe őket, minden megváltozik. Csak egyetlen szörnyű pillanat, és valami olyan váratlan dolog történik, hogy Byron egész élete kizökken. Az édesanyja mintha észre sem venné, de a tizenkét éves Byron érti, hogy attól a pillanattól fogva már semmi nem lehet ugyanaz. Mi történt, és ki az oka? Napok, hetek telnek el, és Byron tökéletes világa megrázkódik. A szüleiben nem bízhat, ezért legjobb barátjával, Jamesszel szövetkezik, és a két fiú tervet kovácsol…"

Ezen sorok alapján gyerekszemszögből bemutatott drámára számítottam, legyen komoly családi válság vagy hétköznapi bánat. Cseppet sem ezt kaptam.

Ha röviden kellene jellemeznem, azt mondanám rá: értelmetlen melankólia.

Minden lapját átszövi a búskomorság, ami úgy tapad az olvasóra, mint egy nem kívánt vérszívó. Követi, rátelepszik és nem hagy nyugtot neki, ez a könyv ugyanis teljesen lehangoló. Időről-időre le kellett tennem, mert már nem bírtam a depressziós ködöt, ami a sorokból kúszott elő. Pedig nincs benne hagyományos értelemben vett dráma, vagy nagy tragikus végkifejlet, egyszerűen csak ok nélkül is szomorú.

A cselekmény, - bár inkább pillanatok láncolatának kellene neveznem, mert nem sok dolog történik a regényben - két szálon fut. Az olvasó váltakozva követheti nyomon a gyerek Byron 1972-es nyarát és Jim negyven évvel későbbi telét. A két szál természetesen csak a kötet végén fut egybe, ám az olvasó pontosan tudja, mégis mi köti össze őket.

Ez a két szemszög több dologban hasonlít, kezdve az alap melankóliával, folytatva az események döcögésével és megkoronázva az unszimpatikus szereplőkkel.

A legnagyobb bajom a könyvvel nem is a depresszív sugallat volt, hanem a megkedvelhetetlen szereplők özöne. Egyikőjük sem volt szimpatikus, sőt kifejezetten ellenszenvesnek, rosszindulatúnak, ostobának és szánni valónak találtam őket. Úgy pedig nehéz élvezni egy történetet, ha az ember viszolyog a szereplőitől.

Oké, nem rossz emberek ők, csak förtelmesen lehangolók és nincsenek épp az az emberi kapcsolatok vagy intelligencia magaslatán. A cselekmény ugyanis nem áll másból mint apró hibákból és rossz döntésekből, az ostoba következtetésekről vagy épp a következtetések hiányáról nem is szólva. Az olvasó tökéletesen kiismeri a karaktereket, átlátja őket és bosszankodik, hogy mindenki vak a másikra. Nem figyelnek egymásra, elbeszélnek egymás mellett és így ostoba pillanatokba ragadnak ahelyett, hogy a kezükbe ragadnák a fontos dolgokat. Ez pedig nagyon frusztráló tud lenni. Félve lapoztam, mert tudtam, ismét valami szarvashiba következik, amitől tovább növekszik a depresszió köde.

A helyzeten az sem segített, hogy az írónő megpróbálta felcímkézni a melankóliát. Igyekezet megmagyarázni mentális vagy lelki problémákkal, de ezzel csak azt érte el, hogy még nyomasztóbb lett az egész. Irritáló szereplői ugyanis egyértelműen és szinte kivétel nélkül pszichológusra szorulnak. No, nem olyan tanácsadóra, mint aki a könyvben feltűnik és nem is elektrosokk kezelésre, hanem egy nyugodt szakemberre, aki rámutat, maguk ássák azt a bizonyos gödröt.

Nagyon nem tetszett, hogy bár behozta ezeket a mentális betegségeket, úgy kezelte őket, mintha az orvostudomány csak rontana rajtuk. Nem valami kedves üzenet...

Összességében tehát egy nagyon lehangoló könyv az ok nélküli fajtából. Lerántja az ember kedvét a padlóra, de nem ad cserébe semmit. Se feloldozást, se okos gondolatot.

Elvesztegetett pillanatnak éreztem minden percet, amit az olvasásával töltöttem, így inkább nem ajánlom senkinek. Nem akarom, hogy mélabús szereplői elrontsák más olvasók kedvét is.