A boszorkányos téma mindig vonz, ez a borító pedig szabályosan csalogatott. Behálózott az esztétikai összhatás, elbűvölt a cím és megvesztegetett a fülszöveg. A boszorkányokkal azonban akad egy probléma, nem mind megbízható.
Külsőségekkel tehát minden rendben van, igényes borító, kellemes, négyszázat közelítő oldalszám, ahogy az a Maxim Kiadótól megszokott. Belül azonban nem olyan bájos, mint amilyet a fülszöveg ígér.
"Mi jut eszébe mindenkinek a boszorkányokról? Seprűnyél, nagy üst és varázsfőzetek. Ám a modern boszorkányok nem ilyenek. Otthonosan mozognak a modern technológia világában, és előszeretettel használják azt. Jamie és Nell testvérek, mindketten boszorkányok. Egy programot készítenek, amelynek segítségével boszorkánytársadalmat építhetnek ki a világhálón. A program egy varázslat hatására érzékeli az átlagemberekre nem jellemző energiákat, és a weboldalra irányítja a talált boszorkányt. Egy nap Lauren, a 28 esztendős ingatlanügynök böngészés közben a chatszobában találja magát, ahol három nő megpróbálja meggyőzni, hogy ő boszorkány. A nő teljesen átlagos életet él Chicagóban, így elég cinikusan áll a beszélgetéshez, nem hisz a többieknek. A programban van a hiba, vagy ő egy edzetlen boszorkány, ami veszélyes lehet önmagára és a környezetére nézve is? A többi boszorkány dolga, hogy kiderítse az igazságot."
Hétköznapi boszorkányok napjaink modern környezetében megkapó alapötlet.
Ahogy a cím is mutatja, valóban modern, városi boszikról van szó, akik nem csupán a tűzzel játszva varázsolnak, hanem varázsprogramokat írnak és chatelnek. Az elképzelés kifejezetten érdekes és a könyv első száz oldalán fenn is tartja az olvasó figyelmét. Érdekes olvasni, Lauren hogyan épül be lassan a boszorkányok világába, illetve azt is, mit jelent modern boszorkánynak lenni.
Csakhogy Debora Geary annyira belejött a magyarázkodásba, a mágia elméleti oktatásába, hogy agyon csapta vele a lényeget, az újdonság varázsát. A hosszú-hosszú beszélgetéseken - hol élő szóban, hol terjengős elektronikus eszmecserében - átívelő magyarázatáradat nagyon lelassítja az amúgy sem akció dús cselekményt, sőt néha kifejezetten unalmasnak hat. Engem legalábbis untatott, hogy több tucat oldalon át olvastam varázslási fajtákról, mikéntekről és hogyanokról, ám tényleges mágiát alig találtam a sorokban.
Mentségnek lehetne tekinteni, hogy a főhős, Lauren gondolatboszorkány és a gondolatmágia nem az a látványos fajta. Ez a kifogás mégis kevés, mert bár tényleg ő a főhős, olyan sok a mellékszereplő, hogy némelyik fejezetben csak epizódszerepet kap mellettük. Megkockáztatom, kicsit túlságosan sok is a boszi és kicsit túlságosan meg akarta kedveltetni őket az olvasókkal.
Jamie, Nat és Nell (Mire én megtanultam megkülönböztetni ezt a két csajt...) nagyobb szerepe teljesen jogos, ahogy Aevryn is. A többiek népes tábora azonban néha kicsit erőltetettnek hat. Újra és újra feltűnnek néhány elméleti boszitanáccsal, nehogy valaki megfeledkezzen róluk.
Ettől függetlenül mind pozitív szereplő, akiket könnyen meg lehet kedvelni. Nekem mégsem sikerült maradéktalanul, néhol annyira mézes-mázosnak tűntek. Értem én, hogy ők a világ legkedvesebb, legaranyosabb bosziközössége, nem kell fejezetenként mantraként ismételni, magamtól is rájövök, köszönöm.
A cselekmény tehát kedves szereplők díszfelvonulásából, nagyon-nagyon sok elméleti mágiából és rengeteg étkezésből áll. Mivel a varázslás sok energiát igényel, folyton esznek, általában fagylaltot. Ez pedig nem sokat lendített az olvasási élményemen. A kaja ugyanis, mint egy pótlék van jelen, ami kitölti a hosszú elméleti fecsegések hátterét. Ennyi étkezést beleírni csak azért, hogy töltse a sorokat extrán felesleges, nem ad semmit a könyvhöz.
Ezen kívül akad szerelmi szál, nem is egy, hogy a romantikakedvelő olvasók is kapjanak valamit és nagy családi boldogság sok csemetével. Aevryn volt az egyik legjobb szereplő, ha az ő szemszögéből, róla szólna ez a könyv, sokkal jobban lekötött volna. Így viszont olyan kis mézes sütis semmiségnek éreztem.
Nem mondom rossznak, mert nem az. Az alapötlet kifejezetten tetszetős és biztos van olyan, aki szívesen olvas hosszú beszélgetésekről és kissé édes kapcsolatokról, engem viszont nem fogott meg. Nem volt köztünk szikra, nemhogy láng, szinte végig semlegesen szemléltem az eseménytelen eseményeket (Tudom, ellentmondás, de hiába van cselekmény, lényegében alig történik valami.) és volt olyan rész, amikor kifejezetten untam. Szóval ez a könyv nem nekem íródott, így nem is próbálkozom a folytatással (van még további 6 kötet).
Azoknak ajánlom, akik kedvelik a boszorkányos történeteket. Egy próbát megér, hátha valakire hat a mágia.
Kiegészítés:
Van tehát hatkötetnyi folytatása: A Hidden Witch, A Reckless Witch, A Nomadic Witch, A Different Witch, A Celtic Witch, A Lost Witch. Magyar megjelenésükről még nincsenek információm, de a Maxim Kiadó nem szokta egy kötet után veszni hagyni sorozatait.
Ha pedig ez nem lenne elég, van még két kiegészítő novella (A Witch Central Wedding és Swordfights and Lullabies).
Ahogy beleolvasgattam a fülszövegekbe, sok új szereplőt ígérnek természetesen mágikus gondokkal, de megtartják az első kötet szereplőgárdáját is. Debora Geary világában úgy látszik, hemzsegnek a boszik.
Mentségnek lehetne tekinteni, hogy a főhős, Lauren gondolatboszorkány és a gondolatmágia nem az a látványos fajta. Ez a kifogás mégis kevés, mert bár tényleg ő a főhős, olyan sok a mellékszereplő, hogy némelyik fejezetben csak epizódszerepet kap mellettük. Megkockáztatom, kicsit túlságosan sok is a boszi és kicsit túlságosan meg akarta kedveltetni őket az olvasókkal.
Jamie, Nat és Nell (Mire én megtanultam megkülönböztetni ezt a két csajt...) nagyobb szerepe teljesen jogos, ahogy Aevryn is. A többiek népes tábora azonban néha kicsit erőltetettnek hat. Újra és újra feltűnnek néhány elméleti boszitanáccsal, nehogy valaki megfeledkezzen róluk.
Ettől függetlenül mind pozitív szereplő, akiket könnyen meg lehet kedvelni. Nekem mégsem sikerült maradéktalanul, néhol annyira mézes-mázosnak tűntek. Értem én, hogy ők a világ legkedvesebb, legaranyosabb bosziközössége, nem kell fejezetenként mantraként ismételni, magamtól is rájövök, köszönöm.
A cselekmény tehát kedves szereplők díszfelvonulásából, nagyon-nagyon sok elméleti mágiából és rengeteg étkezésből áll. Mivel a varázslás sok energiát igényel, folyton esznek, általában fagylaltot. Ez pedig nem sokat lendített az olvasási élményemen. A kaja ugyanis, mint egy pótlék van jelen, ami kitölti a hosszú elméleti fecsegések hátterét. Ennyi étkezést beleírni csak azért, hogy töltse a sorokat extrán felesleges, nem ad semmit a könyvhöz.
Ezen kívül akad szerelmi szál, nem is egy, hogy a romantikakedvelő olvasók is kapjanak valamit és nagy családi boldogság sok csemetével. Aevryn volt az egyik legjobb szereplő, ha az ő szemszögéből, róla szólna ez a könyv, sokkal jobban lekötött volna. Így viszont olyan kis mézes sütis semmiségnek éreztem.
Nem mondom rossznak, mert nem az. Az alapötlet kifejezetten tetszetős és biztos van olyan, aki szívesen olvas hosszú beszélgetésekről és kissé édes kapcsolatokról, engem viszont nem fogott meg. Nem volt köztünk szikra, nemhogy láng, szinte végig semlegesen szemléltem az eseménytelen eseményeket (Tudom, ellentmondás, de hiába van cselekmény, lényegében alig történik valami.) és volt olyan rész, amikor kifejezetten untam. Szóval ez a könyv nem nekem íródott, így nem is próbálkozom a folytatással (van még további 6 kötet).
Azoknak ajánlom, akik kedvelik a boszorkányos történeteket. Egy próbát megér, hátha valakire hat a mágia.
Kiegészítés:
Van tehát hatkötetnyi folytatása: A Hidden Witch, A Reckless Witch, A Nomadic Witch, A Different Witch, A Celtic Witch, A Lost Witch. Magyar megjelenésükről még nincsenek információm, de a Maxim Kiadó nem szokta egy kötet után veszni hagyni sorozatait.
Ha pedig ez nem lenne elég, van még két kiegészítő novella (A Witch Central Wedding és Swordfights and Lullabies).
Ahogy beleolvasgattam a fülszövegekbe, sok új szereplőt ígérnek természetesen mágikus gondokkal, de megtartják az első kötet szereplőgárdáját is. Debora Geary világában úgy látszik, hemzsegnek a boszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése