Az ikrek titka

Ez egy igazán különleges mesekönyv. Nagyon sok szépet hallottam róla, így kíváncsi lettem, mégis miért dicsérik olyan sokan a Fairy Oak sorozatot. 

Szeretem a meséket és sokasodó szülinapi gyertyák ide vagy oda, részben örök gyerek maradok. Mégis cseppet félve kezdtem bele, mert van a meséknek egy olyan rétege, amiből sajnos már kinőttem. Szerencsére ez a könyv nem ilyen.

A kivitelezés csodálatos, minden gyerekkönyvnek ilyen szépnek kellene lennie. Kemény kötést kapott, természetesen védőborítóval (bal oldali mellékelt kép). Szerintem azonban minden szépsége ez alatt bújik meg. A kemény fedél ugyanis régi könyv hatását kelti és a lapok sem vakítóan fehérek.

Alig 300 oldal rövid fejezetekre tagolva és sok-sok gyönyörű képpel illusztrálva. Akad köztük színes kép is, ám a legtöbb egyszerű tusrajz. Csodálatos. (Nem is bírtam megállni, így ceruzát ragadtam és lerajzoltam magamnak néhányat közülük.)

Olvasás közben eldöntöttem, ha valaha kislányom lesz és eléri a 7-8 éves kort, ezt a mesét biztosan fel fogom olvasni neki esténként elalvás előtt. A történet kifejezetten ilyen alkalmakra készült.

Fülszöveg:

"Már vagy ezer éve mindig, amikor éjfélt üt az óra, varázslatos dolog történik Fairy Oak házaiban: parányi, fényes tündérek gyermekekről mesélnek a jóságos tekintetű boszorkáknak, akik izgatottan csüggnek minden szavukon. Különös ugye? Köztudott, hogy a tündérek és a boszorkányok nem szívlelik egymást, s hogy a boszorkányok ki nem állhatják a gyerekeket. Csakhogy mi Zöldlapályvölgyben járunk, Fairy Oak falujában, ahol a dolgok mindig is egy kissé másképp zajlottak…"

Ízig-vérig tündérmese. Van benne minden, ami ehhez kell: kedves tündérek, érdekes boszorkák, beszélő fa és jó néhány eleven kisgyerek. A cselekmény egyszerű, de nagyszerű. Egy kis titok, egy kis varázslat, egy kis testvéri szeretet, néhány csínytett és egy csipet jó kontra rossz harc.

Elisabetta Gnone nagyon szépen ír és érezhetően nincs híján a fantáziának. Nagyon tetszettek a virágnevek, a tündérek teljes neveiről nem is beszélve, tetszett a leírás és párbeszéd aránya és tetszett a humora. A karakterei mind a szívemhez nőttek.

A történetet Feli, az ikrek dajkatündére meséli el, így az ő kedves és aranyos szemszögén át ismerheti meg az olvasó Fairy Oakot illetve lakóit. Szereplőkből pedig nincs hiány.

Vanília (Babú)

A főhősök egyértelműen az ikrek, Pervinka és Vanília, ám a többi karakter sincs elhanyagolva. Részletesen meg lehet ismerni nem csupán a családjukat, barátaikat, hanem akár az "ellenséges" egyéneket is, mint Scarlet. Mindegyikük igazi személyiség és nagyon megkapóak.

A kedvenceim persze egyértelműen a tündérek voltak, de Grisam is elbájolt picit. Utóbbi azért mert annyira tipikus komisz kisfiú, hogy nem lehet nem kedvelni.

"– Majdnem olyan vagy, mint egy fiú! – mondta. Ez a legszebb bók, amit egy lány egy fiútól kaphat!"

Ez tehát egy csupaszívkedvesmese, amiben a varázslat igazán varázslatos, a szereplők bájosak, a humor kedves és mindenki figyel, hová lép a katicák és gyalogosan járó tündérek érdekében.
Nagyon tetszett, igazi öröm volt lapozni ezt a könyvet.
Bátran ajánlom mindenkinek, boszorkányságra vágyó felnőtteknek és tündérlelkű gyermekeknek egyaránt. A legjobb azonban mégis az lenne, ha együtt olvasnák, mert az igazán jó mesék akkor tudnak a legjobban kibontakozni és megteremteni a fénylő fantázia varázslatát.

Pervinka (Vini) és a könyv védőborító nélkül

Kiegészítés:
Ahogy a bejegyzés elején már említettem, ez egy sorozat első kötete. Trilógiának indult, vagyis van még két része (A sötétség bűvölete és A fény hatalma), az ikrek kalandjai tehát tovább folytatódnak. A falu története pedig még tovább, mivel az írónő még négy könyvet írt hozzájuk, amikben más szereplőkre is nagyobb hangsúlyt fektet: Grisam kapitány és a szerelem, Shirley varázslatos napjai, Flox őszi bolondságai és Ég veled, Fairy Oak!. Összesen tehát hét kötetre rúg ez a mese. Mindegyik elérhető magyarul és nagyon remélem, előbb vagy utóbb mindet végiglapozhatom.
Érdekesség továbbá, hogy az olasz írónőnek nem ez az egyetlen tündéres munkája. Ő írta ugyanis a W.I.T.C.H. című képregényt, amiből rajzfilmsorozat is készült. Néhány részt láttam belőle anno a tévében, így talán joggal mondhatom, hogy a Fairy Oak sokkal aranyosabb és varázslatosabb.