2014. október 19., vasárnap

Vihartáncos

Ez a könyv szerepelt kívánságlista rovatom tizenegyedik részében. Akkor megjegyeztem, hogy tematikus egyvelege az, ami vonz. Hiszen nem sok olyan könyv van, amiben a steampunk, a disztópia és a feudális Japán berendezkedés mondavilága egyesül.
A téma tehát megkapó, a borító kifejezetten mutatós (mikor a főnököm meglátta, egyből megkérdezte: "Már megint mangát olvasol?") és terjedelemre is jócskán rendben van közel ötszáz lapjával.
Fülszöveg:
"HALDOKLÓ FÖLD
A Shima Birodalom az összeomlás szélén táncol. Az ég vörös, mint a vér, földje haldoklik a szennyező mérgektől, a hatalmas szellemállatok pedig, melyek régebben a vadonjaiban kóboroltak, örökre eltűntek.
A LEHETETLEN FELKUTATÁSA
A Shima Birodalom udvari vadászai megbízást kapnak a sóguntól, hogy kapják el a vihartigrist – egy mondabeli félig sas, félig tigris teremtményt. De minden bolond tudja, hogy ezek a vadállatok már több mint egy évszázada kihaltak, mégis, ha üres kézzel térnek haza, a sógun halállal bünteti őket.
TITKOLT ADOTTSÁG
Yukiko a Róka klán gyermeke, aki olyan adottsággal bír, amiért – ha kiderül –, a Lótusz Céh kivégzi. A lány elkíséri apját a vadászatra, melynek során égi hajójuk lezuhan, és a fiatal lány Shima utolsó megmaradt vadonjában találja magát, ahol a társa csupán egy dühös, röpképtelenné tett vihartigris lesz. Bár a lány hallja a gondolatait, és megmentette az életét, csak abban lehet biztos, hogy az állat inkább látná holtan, minthogy segítsen neki.
Ám végül rettenthetetlen barátság szövődik köztük, és kihívják maguk ellen a birodalom hatalmasságainak haragját."
Vörös pöttyöt kapott és cseppet sem véletlenül. A főhősnő egy kamasz lány és - bár valóban disztópia, illetve az író cseppet sem bánt kesztyűs kézzel szereplői sorsával - teljesen ifjúsági regény íze van. Talán pont ez az "ízvilág" az oka annak, hogy hiába tetszett a könyv, nem tartom kiemelkedőnek a sok egyedi vonása ellenére sem. Talán, ha kicsit karcosabban és ütősebben lett volna kivitelezve, jobban értékeltem volna.
Az alaphelyzet kifejezetten megkapó erős társadalomkritikával és zöld üzenettel. Maga a világ érdekes elegye a feudális Japánnak mitológiával nyakon öntve és egy alternatív, nem épp biztató jövőképnek. Akad itt minden a kizsákmányolástól, a környezetszennyezés csillagászati mennyiségén át a társadalmi osztályok konfliktusaiig nagy adag népbutítással és diktatórikus berendezkedéssel karöltve. 
Szerintem mindezen felvetett problémák közül, amiket a könyv megpróbál boncolgatni és végigvinni több-kevesebb sikerrel, a környezetszennyezés a leghangsúlyosabb. Ez a magja mindennek, ez határozza meg a birodalom világát, ez adja a kezdeti motivációt és ez van a leginkább körüljárva. A könyv tehát felfogható egy steampunk kampányként a környezetvédelem oldalán. Pusztuljon az a lótusz!
A történet világa hanyatlik elég ütemes tempóban, ugyanakkor virágzik is a vértenger kis szigetén. A steampunk vonal ugyanis meglehetősen erőteljes. Nem múlik el úgy fejezet, hogy ne magyarázna meg egy mechanikus szerkezetet, vagy jegyezné meg a már ismert masinák működésének egy-egy mozzanatát. Ez egyrészt színes háttért ad, másrészt néha picikét sok. Az én ízlésemnek legalábbis túl nagy adag volt, szívesebben olvastam volna még többet a levegő, víz vagy földszennyezésről, vagy akár az emberek hagyományos életviteléről, mint például a vaskesztyű lemezein megcsillanó fényről. Aki tehát a steampunk miatt kezd bele ebbe a könyvbe, nem fog csalódni.
Azok sem maradnak csemege nélkül, akiket a japán kultúra vonz. A már említett feudális berendezkedés mellett olvasható benne egy nagy adag mitológia onikkal és yókaiokkal, japán népviselet, japán hangszer és nagyon sok japán szó. Olyannyira sok, hogy aki nincs hozzászokva a japán kultúra jegyeihez (vagyis nem néz animét és nem olvas mangát) könnyedén fejfájást kaphat a rengeteg idegen kifejezéstől. Szerencsére a könyv végén van szójegyzék, ami megmagyarázza őket, mégis úgy gondolom, akinek újra és újra hátra kell lapoznia minden második mondat után, az könnyedén kieshet a könyvből. Még engem is zavart ez a rengeteg indokolatlan japán nyelvi csemege, pedig 99%-át ismertem, a maradékot pedig egyszerűen kikövetkeztettem.
A cselekmény a disztópiák szokásos forgatókönyvét követi, aki olvasott már hasonlót, nem fog meglepődni. A harcjeleneteket egy kicsit naturalisztikusabban közelítette meg az író, ám hiába minden vércsepp és belsőség, nekem mégsem tűnt különösebben erőszakosnak. (Lehet, hogy túl magas már az ingerküszöböm...) Pedig sem a világ, sem az események, sem a hangulat nem nevezhető rózsaszínnek. Yukiko elég sok szenvedésen kénytelen végigmenni.
A karakterek - igaz tipikusak - rendben voltak. A főnősnő erős jellem, de nem hazudtolja meg a korát. A többi kötelező figura pedig hozta elvárt szerepét a hanyag apától, az őrült uralkodón át a kötelező barátokig. Egyedül a szerelmi szál zavart, de az nagyon. Nesze semmi, fogd meg jól érzésem volt tőle. Az író igazán kihagyhatta volna, vagy ha mindenképpen szeretett volna beleszuszakolni még több érzelmi drámát, rendesen kidolgozhatta volna. Az utolsó pár oldalon elregélve ugyanis teljesen érdektelennek és felszínesnek hatott.
A legszerethetőbb karakter egyértelműen Buruu, a vihartigris. Az ő gondolatai és megjegyzései dobják fel igazán ezt a könyvet. Ráadásul öröm olvasni, ahogy fokozatosan összebarátkozik Yukikóval és erősíti a természetvédelmi vonalat.
Összefoglalva egy igazán egyedi megoldású, mégis szokványos történet. A cselekmény kiszámítható, ám ezt elfedi az a sokféleség, amit a kevert műfaj és téma tengere beborít. Tetszett, érdekes volt olvasni, de nem fogott meg igazán.
Azoknak ajánlom, akik rajonganak a steampunkért és szeretik a japán kultúrát. Ők biztosan nem fognak csalódni, ám akik nem kedvelik a távol keleti dolgokat vagy zavarja őket a sok mechanikus kütyü, óvatosan vágjanak bele.

Kiegészítés:
Természetesen ez is egy folytatásos történet. További két kötete van, Kinslayer és Endsinger. Utóbbi, vagyis a befejező kötet mostanában fog megjelenni, mivel az író honlapján is csak előrendelhető státuszban van. Magyar megjelenésükről nincsenek információim és mivel a Könyvmolyképző Kiadó mostanában kifejezetten megbízhatatlan új könyvek terén, inkább nem bocsátkoznék jóslásba.
Jay Kristoff írt még egy kiegészítő novellát The Last Stormdancer címmel, ami előzménytörténetnek tekinthető. Ennek magyar megjelenésére nem sok esélyt látok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése