Crescendo

Ez a könyv Becca Fitzpatrick bukott angyalos sorozatának második kötete. Az első rész, Csitt, csitt nem volt ugyan kiemelkedő, de tetszett. Kellemes volt olvasni, így nem haboztam folytatni a sorozatot.

A borító ezúttal is szép és kifejező. Picikét vaskos, 390 oldal, ami olvasás közben csak még többnek tűnik...

Ennyi elég is lesz a külsőségekből, jöhet a fülszöveg és a dühöngés.

"Nora tudhatta volna, hogy az élete messze nem tökéletes. Bár a barátja, Folt egyben a szó szoros értelmében vett őrangyala is (aki a rangja ellenére minden, csak nem angyali), a dolgai mégsem állnak jól.
Vajon Folt többet tud, mint amit elárul? Miért tűnik mindig úgy, hogy meg szeretné akadályozni Norát a válaszok kiderítésében? És ha Folt valóban az őrangyala, miért van Nora élete mindig veszélyben?"

A fülszövegben felmerült utolsó kérdésre a válasz nagyon egyszerű:  azért van Nora folyton veszélyben, mert egy buta, hisztis liba, aki keresi a bajt.

Ezzel pedig el is árultam, miről szól ez a könyv: Nora idegesítő viselkedéséről. Igen, kedves olvasóm, jól látod, a teljes könyv összefoglalható ebben a rövidke mondatban. 

Azért vettem a kezembe, hogy megtudjam, az első kötet után mennyit fejlődnek a karakterek, milyen új izgalmak várnak, így mélységesen nagyot csalódtam. Mire elértem a századik oldalig mentálisan annyit csapkodtam a főszereplőt, amibe még egy halhatatlan is belepusztulna.

Nora nem fejlődik, maximum csak visszafelé. Az első könyvben is voltak ostoba húzásai és a döntésképtelenségétől néha kedvem lett volna falra mászni, de ez mind semmi a Crescendoban nyújtott alakításához képest. 

Először is hisztis és ostoba, ezt még elnéztem volna, ha nem keveredik állandó ellentmondásba önmagával. Minden második gondolata szöges ellentéte az elsőnek. Tettei még nyomokban sem tartalmazzák az értelem legkisebb szikráját és én még nem láttam ennyire förtelmes szerelmes nőszemélyt. Mert állítólag szereti Foltot. No, de akkor miért gyanúsítja pont a szerelmét mindennel, ami csak eszébe jut? Miért nem hallgatja végig, mikor a srác végre összetett mondatokban kezd beszélni? Miért teszi mindig az ellenkezőjét annak, amit Folt mond, mikor a fiú egyben az őrangyala is? És a hülyeség csúcsa: Miért akarja pokolra küldeni azt, akit elvileg szeret?

A válasz persze kézenfekvő: ez a csaj nem szerelmes. Nora érzelmei nem mélyek, hanem mélységesen megvetőek. Csak azért nyafog Folt után, mert szexi és jó vele csókolózni. Ennyi és nem több. Ilyen förtelmes viselkedéssorozat után senki se akarja megmagyarázni nekem, hogy ez nagy szerelem. 

Hogy mit tesz ezzel a helyzettel a másik fél? Nos, Folt sem fejlődött, sőt inkább megrekedt az előző kötet szintjén, bár nála is akadt egy kis elmozdulás visszafelé. Ez a srác, aki elvileg menő, dögös és hű, de erős meg határozott pasi, semmit nem csinál 389 oldalon keresztül. Az összes mondata, amik általában tőszavak és flörtölési célzatok, kimerül néhány sorban és alig szerepel a cselekményben. Mikor pedig színre lép, csendben áll a háttérben és a kisujját sem mozdítja, pedig elvileg ő is hű, de szerelmes. Rejtjelekben próbál kommunikálni a barátnőjével pedig biztosan tudja, hogy a csaj értelmi képességei nem megfelelőek ehhez. Nála sem éreztem, hogy akár egy kicsit is szeretné Norát, bár ezt teljesen megértettem. Csakhogy a könyv végén olyan lelkesen bocsát meg a tékozló, hisztis és idegesítő lánynak, hogy Folt vagy tényleg érez valamit, vagy szimplán hülye.

A könyv lényege pedig ez a szerelmi szál lenne, ami a fentiek alapján láthatóan vakvágánynak bizonyult. Akad mellette egy másik szál is, a nefil kontra angyal csatározás, ami csigatempóban halad és csak a könyv utolsó lapjain kerül reflektorfénybe. Ott pedig ostoba rajzfilmeket idéző klisékkel - mert minden rossz fiúnak kell két órás monológ, amiben elsorolja gonosz tetteit -, nevetséges meneküléssel és persze a legjobb résznél kiütött főhőssel kerül terítékre. Ezáltal pedig cseppet sem tűnik izgalmasnak a "nagy csavar". Főleg, ha az olvasó több mint 300 oldalnyi kínszenvedés után inkább drukkol a pisztolyos gonosztevőnek, mint az idegesítő főhősnőnek. Ha lelövik, legalább nem kell tovább hallgatni az ostoba hisztijét...

A legviccesebb az, hogy Vee volt a legértelmesebb szereplő ebben a könyvben, pedig ő sem épp a pozitív karakterek díszpéldánya. Mégis sokkal életképesebb volt, mint Nora, már amikor egy kicsit elfeledkezett az evésről.

A könyv utolsó oldala függővég, ami elhúzza a mézes madzagot a folytatás előtt. Az írónő ezzel akart javítani a helyzeten és biztosítani a következő rész olvasótáborát. 

Összegezve tehát nem tetszett. Szenvedtem vele és nagyot csalódtam ebben a sorozatban. 

Csak azok vegyék kézbe azt a könyvet, akik az elő kötetbe beleszerettek, mert akkor talán elég elfogultak ahhoz, hogy végigolvassák. Illetve azok, akik képesek elviselni egy szörnyű nőszemély ostoba nyafogását és viselkedését.

Kiegészítés:

Ahogy már a Csitt, csitt bejegyzésében is említettem, összesen 4 kötetes ez a sorozat. Ez a négy rész pedig már hiánytalanul elérhető magyar fordításban.

Függővég ide vagy oda, nem hiszem, hogy elolvasom a harmadik kötetet. Túlságosan sok ezerszer jobb könyv vár arra, hogy elolvassam és túlságosan rövid az élet, hogy az időt ilyen dühítő könyvekre pazaroljam.