Magazin

Ez lesz életem első magazinkritikája és valószínűleg az utolsó is.

Nem vagyok nagy újságolvasó. A Metropol és a Kisalföld a két újság, ami néha-néha megfordul a kezemben és mindkettőben szinte csak a Garfield, Kázmér és Huba és a sudoku érdekel. Ez nem volt másképp tinikoromban sem. Sosem vettem tinimagazinokat vagy női magazinokat. Életemben egyszer adtam ki pénzt egy Im-re, tizennégy évesen, mikor először utaztam egyedül Pestre. Akkor is csak azért, mert kellett valami olvasnivaló a hosszú útra. Az összes többi tinimagazin gimiben szünetekben került a kezembe, mikor a barátaim megvettek egyet-egyet, én is átlapoztam őket. Egyedül a Mondo magazin kötött le, az indulásakor meg is vettem jó néhány számot, aztán hamar lemondtam róla. Most legfeljebb szobatársam magazinjai kerülnek hozzám, ha nagy ritkán szerez egyet általában antikváriumban. Épp ezért úgy tűnhet, mintha újraélném tinikoromat, hiszen puszta rajongásból képes voltam magazint venni.

A dolog úgy kezdődött, hogy megtudtam, az egyik tinimagazin augusztusi számában Csontváros poszter lesz. Mivel már nagyon várom a filmet, meg amúgy is rajongok mindenért, amin rúnák vannak és épp most kezdtem újraolvasni a könyvsorozatot, kacérkodtam a gondolattal, hogy megveszem.

Aztán, bár unokatestvérem magazinjai (13 éves és Bravo mániás), amiket nagy lelkesen megmutatott nekem, eléggé elvették a kedvemet az ilyen típusú lapoktól, mégis rászántam magam.

magazinzsákmány

Ma tehát megvettem a Popcorn magazin augusztusi számát, mert Csontváros poszter és cikk volt benne. No, persze választhattam volna egy filmes magazint is, amiben szintén ez a poszter lapult, csak a többi poszter és a matricák inkább erre csábítottak. (Szeretem a matricákat.) 

Egyből ki is operáltam az újság közepéből a lényeget (nem szeretem mikor beletűzik) és elégedetten konstatáltam, hogy Skillet és No Doubt is került a repertoárba a számomra ismeretlen kölyöksztárok közé. Aztán megláttam a matricákat Paramore-ral és Papa Roach-al és már le is kenyerezve éreztem magam.

Gyorsan átfutottam a lapot, hogy tudjam, menyire kell lelkileg felkészülnöm a gagyi cikkek tömkelegére. Unokatestóm magazinjai ugyanis heves röhögőgörcsöt váltottak ki belőlem a sok hülyeséggel és marketingszagú izékkel, a kitölthetetlen és hibás tesztekről nem is beszélve. Egyiknél nem találtam elfogadhatót a lehetséges válaszok között, másiknál pedig a végeredmény olyan távol állt a valóságtól, mint a Nirvana a diszkózenétől. (Mégis volt olyan elvetemült őrült, aki képes volt diszkósítani a Smells Like Teen Sprit-et. Kedvem lenne megcsapkodni az illetőt egy betontömbbel...)

Az előzetes felmérés alapján, nem is tűnt olyan vészesnek, így hamar neki is láttam az olvasásnak és gyorsan a végére értem. (800 oldalas regényekhez szokva egy ilyen magazinocska nekem semmi.)

Ha pedig már tinimagazin olvasásra vetemedtem, igyekszem kihozni belőle valami értelmeset. Ezért most megírom értékelésemet róla sok-sok személyes véleménnyel.

Magazinjelentés:

A címlapon Lily és Jamie feszít árnyvadász szerelésben, amihez képest vidám, nyári sárga, narancs, kék háttért kapott. Az ajándékok (matricák és poszterek) gondosan fel vannak tüntetve mellettük, így e téren nem árultak zsákbamacskát.

58 oldalból csupán 35 oldal a tényleges cikk, a többi a borító és a poszter, amit barbár módon beletűztek a magazin közepébe. Értem én, hogy nem egy drága újság, de ha már fóliába csomagolják a matricák miatt, miért nem lehet külön mellékelni a posztereket is? Esztétikusabb és több hely maradna a cikkeknek.

A cikkek általánosságban rendben vannak. Egyik sem verte ki nálam a biztosítékot, mint rokonom magazinjaiban, ami plusz pont a lapnak.

Pletykákkal indít, vagyis melyik hírességnek hogyan alakul a magánélete vagy esetleg a karriere, ha ez utazással vagy a rajongókat befolyásoló egyéb dolgokkal párosul. Cory Montheith halálhíre is bekerült, aminek örültem, mivel jó ha a valóság is helyet kap a sok légből kapott híresztelés mellett.

Dupla oldalas cikk van benne Tim Bergling svéd Dj-ről és Király Viktorról. Előbbit, bár nem szeretem ezt a zenei stílust, elolvastam és mint olyan egyén, aki még életében nem hallott Avicii-ről, érdekesnek találtam. Utóbbi pedig teljesen hidegen hagyott, így átugrottam.

Csontváros cikk / 1

Aztán jött a Csontváros, ami kerek három oldalt kapott. Lily Collinsnak több helyet szántak és az én ízlésemnek túlságosan sokat foglalkoztak a magánéletével (ami engem például annyira érdekel, mint a kvantummechanika). A filmről ellenben nem sok szó esett a borzalmas reklámon kívül. No, nem mintha baj lenne a film pártolása, csak fújok mint egy dühös macska, ha valaki a Twilight-hoz hasonlítja, itt pedig egyenesen a rajongóinak ajánlják: "Ha szereted az Alkonyatot vagy a Burok című filmet, ezt egyenesen imádni fogod, sőt!" Tessék már leszállni a csillámvámpír témáról és elfelejteni Stephenie Meyert! Bőven elég, hogy az összes Cassandra Clare könyvre rányomták a nevét, ne tegyék már ugyanazt a filmmel is! Oké, reklám, tudom, de akkor is. A Csontváros egy dologban hasonlít a Twilight-ra: szerelmi szál is van benne. Ezen kívül, semmi párhuzam nem vonható. 

A cikk harmadik oldala azonban kárpótolt, mivel itt Jamie került nagyító alá és az író szépen nyakon csípte az egyetlen igazi botrányt, amit körültekintően tálalt is. Ó, igen, Jamie nagy ellentáboráról van szó, a rajongókról, akik kiakadtak, amiért ő kapta Jace szerepét. Nekem mint árnyvadászrajongónak lerágott csont a téma, annyit hallottam már róla, mégis jó volt egy összeszedett összefoglalót olvasni. (Én csak akkor fogom bírálni Jamie-t, ha már láttam a filmet.)

A következő három cikk megint hidegen hagyott, nem foglalkozom nyálas fiúcsapatokkal és tinihölgyéneksekkel sem, abból már általános iskolás koromban kinőttem.

A tartalomjegyzék alapján, a ciki tweetek érdekesnek tűntek, mint talán minden Twitter felhasználónak (bár mostanában elhanyagoltam a csiripelést), ám amint megláttam, pontosan kikről van szó, azonnal átlapoztam. Sosem foglalkoztattak a botrányok által felkapaszkodott szerencsétlenek.

A magazin közepén Balaton Sound összefoglaló és egy "Milyen a te álomnyaralásod?" teszt foglal helyet. Zenés magazin foglalkozzon is fesztiválokkal, hiszen ezek mozgatják meg leginkább a zenekedvelőket. A teszt pedig előzetes félelmeimmel ellentétben értelmesnek bizonyult. Kitöltöttem és működött, a világban nyitott szemmel járó lánynak titulált, amivel maximálisan egyetértek.

Csontváros cikk / 2

Aztán belefutottam egy olyan cikkbe, ami meggyőzött, mégsem annyira szánalmasak ezek a tinimagazinok. Unokatesóm már említett magazinjai felszínes libákká nevelő lapoknak tűntek és távol álltak a hétköznapi élettől. Bevallom, nem repestem, hogy ilyen vackokat olvas. Épp ezért ért a kellemes meglepetés, hogy ez a magazin megpróbál foglalkozni olvasói nevelésével, vagy legalábbis a jó útra térítéssel. Két oldalt betöltenek ugyanis a függőségekről és káros szenvedélyekről szóló elriasztó hasábok. Ötletesen hívja fel a fiatal olvasók figyelmét a cigaretta, az alkohol és a drog következményeire. Nem papol, csak elmondja a káros hatásokat és ami a legfontosabb: élethelyzetekkel egy-egy tini vallomásán keresztül. A végén pedig nem ítélkezik, hanem tanácsot ad, ami nekem nagyon szimpatikus volt. Hatalmas piros pont az újságnak a kreatív hozzáállásért.

Nem a Csontváros az egyetlen várva várt mozifilm, ami belekerült. Az új Percy Jackson film is kiérdemelt két oldalnyi figyelmet. Bár a könyveket nem olvastam és az első rész nem igazán nyert meg magának, ez az interjú a két főhőssel, kedvet ébresztett bennem hozzá. Majd valamikor megnézem ezt a filmet is.

Hegyalja Fesztivál is tovább színesítette a lapokat és bár szeretem a rock zenét, ez most mégsem hozott lázba. A magyar bandák közül ugyanis csak néhányat szeretek és The Gremma nem tartozik közéjük. 

Játék és filmajánló sem maradt ki és találtam is valami érdekest. Jennifer Aniston új filmje, a Családi üzelmek viccesnek tűnik, valószínűleg meg fogom nézni. Az ajánló részen amúgy akadt toplista is. Évek óta nem néztem meg a zenei listákat, és bár a rock lista nem tűnt annyira rossznak, a 20-as felsorolás ráébresztett, miért is nem figyelem én ezeket. Lana Del Ray többet érdemelne. Tehetséges énekesnő és igényes dalai vannak ellentétben a mezőny túlnyomó részét elfoglaló kreálmányokkal, akik az arcukon és a nevükön kívül nem sok mindent adnak a zenéjükhöz...

Popcorn úgy tűnik gondol a fiúkra és lányokra is, mivel a szokásos szépségápolási tanácsok mellé (amik persze kozmetikai reklámok is) beszúrtak egy kis sportot, egy új szörftípust, amihez nem kellenek nagy hullámok. Eddig még nem hallottam róla, így nekem ez kifejezetten érdekes volt.

A magazinnak van egy dalszöveg rovata, amit, bár nem találtam benne kedvemre való dalocskát, igazán ötletesnek találok. 

Tanácsadó rovat is van az elmaradhatatlan horoszkóp szomszédságában. Ezt a rovattípust mindig érdekesnek találtam, itt pedig nem egy pszichológus vagy orvos ad tanácsokat, ahogy az a legtöbb újságban szokás, hanem egy hazai író, Lakatos Levente. Nem olvastam még egyik könyvét sem (nem is valószínű, hogy fogom, mert távol állnak az ízlésemtől), ám Molyon mostanában nagyon aktív és ezek szerint mindenbe bátran belevág. Kedvesen válaszolgatott (mindegyik kapott egy mosolygós jelet) a problémával küzdő rajongóknak. 

Az olvasók kedvében járás azonban nem merült ki a tanácsadásban, az utolsó oldalon művészi hajlamú olvasók is főszerepet kapnak, legalábbis egy kis hasábban "a hónap levelei" cím alatt.

Összefoglalva tehát elmondhatom, pozitívan csalódtam és cseppet sem sajnálom, hogy őrült rajongó módjára vetettem magam egy tinimagazinra. Felülmúlta rettentően (bányászbéka hátsója alatt lapuló) elvárásaimat.
A Popcorn tinimagazinnak megfelelő, de nem kell tőle világmegváltó gondolatokat várni. Azért több, tartalmasabb cikk elkélne benne, mivel szerintem egyáltalán nem használják ki a magazin kapacitását.

A célnak tehát nekem megfelelt, szereztem egy Csontváros posztert az ajtómra, még kettő másikat a koliszobámba és pár matricát a szekrényemre. Azért nem csaptam fel sikítozó rajongónak és nem valószínű, hogy a következő években tinimagazin vásárlására vetemedem. 

Az a rúna a háttérben eszméletlen jól néz ki

Aki szeretne egy ilyen posztert, csapjon le rá egy újságosnál, vagy kérje el olyan rokontól, ismerőstől, aki még bőven a tinikorban van. Persze, csak akkor, ha nem árnyvadászrajongó, mert egy szeráfpengével védeni fogja ezt a kis kincset.