Színházak (elfuserált) éjszakája

Szeretek színházba járni. Különleges hangulata van és a filmekkel ellentétben szerintem itt bontakozik ki igazán a színész tehetsége. Élesben végigjátszani egy egész estét, miközben bármi megeshet (áramszünet stb.) sokkal nagyobb kihívás, mint egy filmszerep, aminek egy-egy jelenetét hatvanhatszor felveszik és a végén a vágószobában dől el, hogy is néz ki egészben.

Szóval minden tiszteletem a színészeké és bár nincs lehetőségem sűrűn megcsodálni őket, kedves mosollyal gondolok a színházakra.

Tegnap pedig ezen okok miatt ellátogattam a Színházak éjszakájára, ami nagy csalódást okozott, így egy kis dühöngés lesz ebben a bejegyzésben.

Az egész úgy kezdődött, hogy F. barátom kb. két hete felvetette, menjünk el, úgyis puccos bulira vágytunk már régóta. A lányok ugyanis szeretnek néha kiöltözni, csak az alkalom varázsáért és ezzel mi sem vagyunk másként. Van jobb alkalom erre, mint egy színház? Nos, mi úgy gondoltuk, nem sűrűn, így felvettük a programtervünkbe.

Csakhogy mindketten elfoglalt egyetemisták vagyunk elhavazódva sok-sok tennivalóval és szerettünk volna másokat is magunkkal csábítani. Így történt, hogy csak a hét elején vált véglegessé, megyünk. Ekkor fogadott az első hideg zuhany: a regisztrációs időszak lezárult.

Itt meg kell jegyeznem, hogyan is működtek a jegyek meg a programok:

Az érdeklődő 14 budapesti színházba látogathatott el egy karszalaggal (diák:1000, felnőtt:1700), amit előre meg lehetett rendelni és a foglalásos programokra időben regisztrálni. Az időben itt azt jelentette: minimum egy héttel korábban.

A programoknak több típusa volt: foglalásos (csak az előre regisztráltaknak) és félig foglalásos (a helyek felét előre lefoglalták, míg a másik felét érkezési sorrendben lehetett betölteni). Minden program maximum egy órát vett igénybe, így egyik színház sem tartott rendes előadást, csak jeleneteket mutattak be, vagy zenés esttel készültek. Volt ahol már délután megkezdődtek a műsorok (ezek általában gyerekeknek szóltak) és volt ahol csak este 6 körül nyitottak. Ám legkésőbb hajnali egykor mind véget is ért.

Szóval a látogató kénytelen volt választani a kínálatból egy, vagy legfeljebb két színházat, ahova el tudott látogatni.

Mivel mi kifutottunk a regisztrációs időszakból, csak a félig foglalásos programokat néztük ki magunknak, amiből nagyon kevés volt. A mi alatt négyfős kis csapatot értek (F. barátom, a fiúja és a lakótársa, illetve jómagam).  Fél 7-kor vágtunk neki a dolognak nem túlságosan kiöltözve, mivel ez mégsem az a puccos buli volt, amire vágytunk. F. szerint csinibaba helyett punknak öltöztem. Hm, van benne valami...

Nálam volt a programlista, amit gyors egyeztetés után el is fogadtunk, így első utunk a Thália Színházba vezetett. Nagyon sokan lézengtek és tolongtak körülötte.

Itt gyorsan beszereztük a karszalagokat és reménykedve beálltunk egy sorba, ami kulisszajárásra vitte a foglalásosokat. Tudtuk, hogy csak akkor jutunk be, ha valaki nem jön el az előre regisztráltak közül, mégis reménykedtünk kicsit. Aztán feladtuk, mivel erre csekély esélyünk volt és inkább mentünk tovább.

Radnóti Színház volt a következő megállónk, ahol jött az igazán mellbevágó dolog.

Itt két programot néztünk ki, mindkettő félig volt foglalásos és az egyik kezdetéhez fél, a másokhoz két és fél óránk volt még. Mikor azonban odaértünk, közölték velünk, hogy az érkezési sorrend itt kis cetliket jelent, amiket reggel óta osztogattak és már el is fogytak. Szóval aki nem regisztrált interneten egy héttel korábban és be szeretett volna jutni, annak legkésőbb kora délután el kellett volna zarándokolnia a színházhoz egy kis cetliért, hogy este beengedjék.

Itt kis csapatunk kiakadt, hogy most akkor mi a fenéért vettük meg a karszalagot, ha sehova sem jutunk be?

F. fiúja indítványozta, menjünk inkább pizzázni, mire én megmakacsoltam magam, hogy nem, akkor is bejutunk legalább egyre. Nem egy darab papírért fizettem!

Szóval előkaptam a listát és megnéztük a gyér kínálatot. Abban reménykedtünk, hogy a később (ekkor még csak 7 óra volt) kezdődő programokra talán még nem fogytak el a cetlik.

Betámadtuk a Centrál Színházat és amikor érdeklődtem a nem regisztráltaknak osztandó cetlik iránt, a nő csak pislogott, hogy náluk ilyen nincs, érkezési sorrend van. (Ahogy a honlapon volt és ahogy mindenütt kellett volna lennie.)

Itt már feltört volna belőlem egy hisztérikus kacaj, hogy "Na, ne mondja!", ám mivel ez jó hír volt, inkább leírtuk a másik színházat és odébb álltunk azzal a tudattal, hogy ha röpke pár óra múlva visszajövünk, van esélyünk bejutni.

Közben, mivel makacsságom átvette az irányítást tornacsukám felett, visszarobogtunk a Radnótihoz csak azért is.

Itt átverekedtem a tömegen és bezsebeltem négy cetlit a színház utolsó, 11-kor kezdődő koncertjére és diadalmasan lobogtattam őket a többieknek.

Ott álltunk morcosan, lehangoltan negyed nyolckor és azon töprengtünk, mit csináljunk fél tízig (10-kor kezdődött a kinézett program a Centrálban, ami egy nyílt próba lett volna). Végül beültünk vacsizni a Tejivóba, bár a kakaó után csak még bágyadtabbak lettünk.

Mindegyikünket elöntötte a csalódottság, hiszen nem erre számítottunk. Ha tudtuk volna, hogy ennyire előre kell tervezni, lehet el sem indulunk.

Mivel még rengeteg időnk volt, kicsit lazultunk a Deák téren, mert az Akvárium Klubnál koncert volt. Hallgattuk, élveztük a pesti éjszakát, én meg örültem, hogy legalább muzsika van, bár nem az én stílusom volt.

Időben elindultunk vissza a Centrálba, ahol egy hosszú sor fogadott minket. Beálltunk a végére és morogtunk tovább, ám meglepően gyorsan haladt. Mikor pedig odaértünk rájöttünk, hogy a sor a Beatles koncertre van, nem a nyílt próbára, amit mi akartunk. Ám ekkor már olyan szinten mérgesek voltunk, hogy nem érdekelt mi, csak nézzünk már meg valamit ezért a nyavalyás karszalagért.

Így kerültünk egy hangulatos koncertre, ami kissé megnyugtatta dühöngő lelkünket. Tetszett.

Mikor pedig vége lett, gondoltuk akkor jöhet a nyílt próba, ám az előtérben a teljes káosz fogadott minket.

Megkérdeztünk egy szervezőt, merre menjünk, aki beállított minket egy sorba. Jó néhány percnyi álldogálás után azonban közölték, rossz sorban állunk, ez a már előre regisztráltaké. Ekkor morogva átálltunk egy másik, jóval nagyobb embertömegbe, mert sornak nem nevezném azt a káoszt.

Közben pislogtunk, hogy 10-kor kellene kezdődnie, ami már rég elmúlt, mi mégis csak várunk. Közben ugyebár ott lapult nálam a Radnóti cetlije az ottani koncertre. Végül mégis kivártuk a sort, majd még vártunk jó néhány percet, mire beengedtek minket a terembe.

Jó helyünk volt és bár mikor elkezdődött a műsor, nekem kicsit gyanús volt, hogy ez nem egy próba, de elnyomtam magamban. Szóval végignéztünk egy bábos előadás (Avenue Q) néhány részletét. Elég pajzán humora volt és a csapatból csak én vigyorogtam rajta, a többiek szerint szörnyű volt. Mire pedig vége lett, lekéstük a Radnótiban lévőt és fáradtan, morcosan és csalódottan kullogtunk haza.

A legnagyobb poén az egészben, hogy ma reggel jöttem rá, jól gyanítottam, rossz előadásra ültünk be. Valahol kellett lennie egy másik sornak és egy másik színpadnak, ahol a próbát tartották, csak a teljes fejetlenségben és káoszban elsiklottunk mellette.

Ha egy szóval kellene jellemeznem az estét, azt  mondanám: elfuserált.

A szervezés csapnivaló volt, alig kaptunk információt mégis mi történik a nagy embertömegben és elcsesztünk egy ezrest szinte a semmire, mert bár a Beatles koncert jó volt, ennyit nem érdemelt. A végén pedig levontuk a konklúziót: nem éri meg nem csak a pénzt, hanem az időt és bosszúságot sem, vagyis többet nem megyünk.

Épp ezért csak azoknak tudnám ajánlani a Színházak éjszakáját, akik előre (két héttel előre) leszerveznek maguknak mindent, regisztrációval, előre megtervezett ütemtervvel együtt. Mások inkább ne vágjanak bele, mert óriási csalódás lesz a vége...