2013. május 2., csütörtök

Kardok vihara

Tűz és jég dala sorozat harmadik kötete lesz most terítéken. Előzőkről írtam már korábban, bár nem hiszem, hogy bárkinek be kellene mutatni ezt a sorozatot. Főleg mivel a könyvből készült filmadaptáció éppen fut, bár én kicsit lemaradtam, mivel nálam a könyv elsőbbséget élvez.
A borító még mindig csinos, a vastagság pedig egyre növekszik. Ez a rész 1200 oldalra rúg, bár a kötet végéről most sem maradt le a családok bemutatása. Eltart egy ideig, mire az olvasó átrágja magát a vértengeren, mert minden kötet hű a címéhez, itt villognak a pengék rendesen.
Fülszöveg:
"Az első részben, a Trónok harcában megismertük Westeros ősi királyságát, amelyet könyörtelen hatalomvágya marcangolt. A Királyok csatájában kiéhezett ragadozóként söpört végig az uralkodóját vesztett birodalmon a háború, a mágia és az őrület. A Kardok vihara képes még tovább fokozni a feszültséget és még sokkolóbbá tenni Westeros történetét: most közeledik tetőpontjához a hatalomért folytatott embertelen küzdelem. A megosztott, megtépázott királyság eddigi legszörnyűbb ellenségével kénytelen szembenézni, amely a síron túlról érkezik…"
Fura, de most, hogy a könyv végére értem és tudom, hogy eddig még két része van, azon kezdtem agyalni, hogyan lehet lezárni a sorozatot. Mármint a harcoknak és ármányoknak sosem lesz vége. Nem hiszem, hogy egy új és becsületes királlyal hirtelen béke költözne Westerosba. Ahogy eddig az írót megismertem, ezt ki sem nézném belőle. Azt azonban igen, hogy kinyír mindenkit, mert ebben a részben hullanak a szereplők, mint a legyek.
Osztom a sorozat rajongóinak véleményét, valóban ez az eddigi legjobb rész. Nem csoda hát, hogy Molyon az első legjobb fantasy és a harmadik legjobb kortárs könyv. Hiába hosszú, végig leköti az olvasót és olyan fordulatokat produkál, hogy csak pislogtam neki. Igaz, az utolsó 3-400 oldal az, ami üt.
Cselekményről most sem szeretnék írni, akit érdekel olvassa el, vagy nézze meg a sorozatot. Inkább írok az aktuális kedvenc szereplőimről és más benyomásaimról.
A korábbi bejegyzésekben emlegetett szereplők most is kedves helyet foglalnak el a szívemben, ám lett néhány újabb is. Ebben a kötetben ugyanis alig volt olyan fejezet, amit nem szívesen olvastam. (Talán csak Davos miatt húztam el néha a számat, bár most ő is sokkal érdekesebb volt.)
A Strakok mindenhol ott vannak, hiába élnek egyesek abban a hitben, hogy a kihalás szélére kerültek. Bran például biztosan okoz majd némi meglepetést. Arya is tartogat még néhány pofont a tarsolyában, ahogy egyre vérszomjasabb és morcosabb harcos lesz belőle. Jon pedig, nos, ő a szívem egyik csücske, így nagyon örültem, hogy végre kézbe vette a dolgokat.
Daenerys talán kezdi magában megtalálni a királynőt, ami jó. Tyrion meg, nos ő elég sokat szív ebben a részben, pedig nem ezt érdemli. No, de hogy ki és mit érdemel, az még a csontjaikon marakodó kutyákat sem érdekli ebben a sorozatban.
Tyrion, Cersei, Jaime
Ha már Tyrion és Lannisterek, meg kell jegyeznem, hogy én bizony kedvelem ezt az őrült, önző családot. Nagyon jó karakterek és ebben a kötetben Jaime kellemes csalódást okozott. Legalább olyan jó a humora, mint öccsének és ez talán sokakat meglep, de van szíve. A maga módján becsületes egy fickó, de a becsület itt mit sem ér. Sőt, akinek van belőle, az hajlamos elveszíteni ezt-azt, mint például Ned a fejét...
Szívesen olvastam még Samről, mivel még mindig nem lehet sokat tudni a Másoktól, hiába gyötör a kíváncsiság. 
Ebben a kötetben lényegesen több a fantasy elem és most nem csupán a sárkányokra és sétáló hullákra gondolok, hanem a háttérben meghúzódó apróságokra is, no meg egyesek fura zombilétére.
Tetszik, hogy az író nem spórolt a világ hátterével, kidolgozta a vallásokat, a dalokat, meséket és mindent, amiben az emberek hisznek vagy épp nem hisznek. Bár utóbbiról gyakran kiderül, hogy óriási tévedésben élnek...
A legjobban mégis a múlt felhánytorgatása tetszett. Olyan sok szereplő van a történet múltjában, aki még mindig hat a jelenére és róluk olyan keveset lehet tudni. No, meg a korábbi csatákról is, mert bőven akad homályos folt Robert trónszerzése körül. Épp ezért örültem Jaime visszaemlékezéseinek és hogy Daenerys még többet akar megtudni a bátyjáról. Ezek a kis apróságok csak még hitelesebbé teszik a könyv világát és szereplőit.
Úgy vettem észre, amint megoldódik egy kérdés (pl: ki próbálta meg megölni Brant miután lezuhant és összetörte magát) jön helyette egy tucat újabb, mintha a titkok sosem akarnának elfogyni. Ehhez pedig a sok-sok elhallgatott dolog is hozzájátszik. Tényleg nem tudom, hogyan lehetne ezt a történetet valóban lezárni, ám szerencsére ez nem az én dolgom. Martin bácsi majd megoldja egy jó kis vérfürdővel, ebben biztos vagyok. Addig pedig ott a Varjak lakomája és a Sárkányok tánca.
Összefoglalva tehát ez a sorozat eddigi legizgalmasabb része, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki már olvasta a Királyok csatáját. 

Kiegészítés:
Ha információim nem csalnak, a sorozat összesen 7 kötetből fog állni. Ebből eddig öt készült el és ezek el is érhetők magyarul az Alexandra Kiadó jóvoltából. Az utolsó két kötet (The Winds of Winter és A Dream of Spring) egyelőre csak tervezés alatt áll. Az író elég sokat szöszmötöl egy-egy könyvvel (átlag öt évet), ám ez ha megnézzük a kötetek vastagságát, a kidolgozottságot és a szövevényes cselekményt cseppet sem meglepő. Szóval aki a sorozat végére akar járni, jobb ha beosztja az eddigi részeket és türelmes típus. 
Én terveim szerint végig fogom követni, mert tényleg milkalila gőzöm sincs, hogyan lehetne végleg elvarrni ezt a sok egymásba kuszálódott pókhálót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése