2012. szeptember 2., vasárnap

The Awakening - Az ébredés

Könyvsorozat második részét hoztam, így aki még nem olvasta az elsőt, A szellemidéző, az jobban teszi, ha ezt a bejegyzést kihagyja. Igaz, most sem áll szándékomban spoiler-re vetemedni, de jobb az óvatosság.
Ez a könyv már egy jó ideje csücsült a polcomon. Még a Könyvmolyképző Márkabolt nyitási akciójában szereztem be, azóta pedig halogattam. 
No, nem mintha nem érdekelt volna, hiszen az első részt imádtam, csak valahogy nem volt hozzá hangulatom. (Ráadásul épp a bőség zavarával küszködtem, azt sem tudtam, melyik könyvhöz kapjak.)
Múlt héten azonban eszembe jutott, mivel felrémlett bennem, hogy szinte pontosan egy éve került először kezembe a sorozat első kötete. A hangulat így megteremtődött hozzá és bele is vágtam.
A borító ismételten gyönyörű lett. Talán egy picikét jobban is tetszik nekem, mint az előző a kék csipkemintás hátsó borító miatt. 
Oldalszám szintén követi elődje példáját, ám a magyar szöveg jóval letisztultabb. Itt is észrevettem elgépelési hibákat, felesleges, vagy kihagyott szavakat, de egyértelműen kevesebbet, ami a javulás tendenciáját mutatja. Ezzel pedig határozottan elégedett vagyok.
Fülszöveg:
"Chloé valaha teljesen hétköznapi tinilány volt – legalábbis ezt gondolta. Aztán rájött a megdöbbentő titokra, hogy nem más, mint egy két lábon járó tudományos kísérlet. Születésekor az Edison Csoport névre hallgató gonosz tudóscsapat genetikai módosítást hajtott végre rajta. Chloé megváltozott, egyedülálló képességekkel rendelkező nekromanta lett, aki szellemeket lát, feltámasztja a halottakat, és ez gyakran szörnyűséges következményekkel jár. S ami még rosszabb, egyre erősödő képessége fenyegetést jelent az Edison Csoport fennmaradó tagjai számára, akik úgy döntenek, véget kell vetni ennek a kísérletnek – örökre…"
Mivel az első rész nagyon tetszett, alig vártam a folytatást a függővég miatt. Jó az olvasási memóriám (Néha már-már félelmetesen jó, de sajnálatos módon csupán regényeknél működik.), így könnyedén fel tudtam venni a fonalat és ott folytattam, ahol egy éve abbahagytam.
Meg kell jegyeznem, hogy akkor kezdtem bele, mikor nagymamámhoz indultam néhány napra. Szóval egy falujáró buszon zötykölődve nyitottam ki és egyből bele is merültem. Mosolyogva olvastam és ahogy felcsaptak elmémben az előzmények történései, rájöttem, hiányzott ez a hangulat. Utána azonban, bár terveztem, hogy este és reggel is olvasok, csupán lefekvés előtt tudtam néhány fejezetet befalni, míg haza nem értem.
Már nagymamámnál is éreztem, hogy valami nem stimmel. Ezt azonban betudtam a fáradtságnak, túlpörgött agyamnak (ami egy másik történet körül kószált...) és egyéb kifogásoknak. Mikor azonban már saját szobám kényelmében is megtört a könyv hangulatának varázsa, kénytelen voltam beismerni a hibát.
Ez a kötete nem adta azt, amit az első. Ott minden lassú mederben folyó titokzatos borzongásnak hatott. Élveztem, hogy nem tudtam, milyen rejtély vár rám a következő fejezetben. Ennél ez hiányzott.
A cselekmény most is lassan indult, ám annál pörgősebben folytatódott. A rejtélyek pedig hibernálódtak. Semmi újat nem tudtam meg, csak egyre több zavaros katyvaszt és feltételezést. Az egész Edison Csoport egy vicc.
Chloé szimpatikusból semlegesre váltott. Nem volt vele különösebb problémám a naivságát leszámítva. Bírtam a filmes beszólásait és az ő képessége még mindig ütött. No, nem ököllel, csak úgy finoman, tinikönyvhöz illő mértékben. (Anita Blake nálam az abszolút nekromanta, így nem igazán lepődöm meg egy-egy csoszogó hullától.)
Mégis azt kell mondanom, hogy amíg nem léptek a képbe a fiúk (úgy a 100. oldal után) kicsit untam a könyvet. A sok dilis a csoportban, meg a hülye libák (itt Rea-re és Torira gondolok) bosszantottak. Minden érvük és mondatuk szánalmas volt, akár egy rozoga kártyavár. Liz ellenben kellemes csalódást okozott.
Aztán szerencsére megkaptam a tesztoszteron adagomat és nevethettem Tori (aki kezdett szimpatikus lenni)  és Simon szócsatáin és olvashattam Derekről. Üdítő volt.
A varázs azonban elszállt, ahogy a cselekmény megint kezdett ellaposodni. Az egész szökés egy mókuskerékre hajazott, egyik véletlen halálos veszélyből a másikba. 
De most komolyan, mennyi az esély arra, hogy egy csapat fiatal szökevény röpke két-három nap alatt talál egy hullát, belebotlik néhány harcos kedvű utcakölyökbe, no meg két kőbunkó vérfarkasba? Tudom, tudom, élveznem kellett volna az izgalmakat és befogni. Valahogy mégsem tudtam, mivel az utóbbin kívül mindegyik helyzetben Chloé ostobasága váltotta ki az éles helyzeteket.
A könyv végére szerencsére az akció is nagyobb fordulatszámot vett, jobbak lettek a leírások és nagyobb lett a tétjük. Így a cselekmény javuló tendenciát mutatott és az utolsó száz oldalra úgy belejöttem, hogy nem tudtam letenni, hajtott a kíváncsiság.
Mégis azt kell mondanom, cseppet csalódtam ebben a könyvben. Sokkal jobbra számítottam. Egyszerűen nem tudom elfogadni a háttér kidolgozatlanságát (értem itt az Edison Csoportot meg a hozzájuk kapcsolódó dolgokat). A történetet nem vihetik el a zombik meg Derek személyiségének lehengerlő ereje, ide több kell, nekem legalábbis.
Összegezve nem olyan jó, mint vártam, viszont a srácok még mindig szimpatikusak, a borongós hangulat még mindig adott és a szerelmi szál sem lett túlerőltetve (Tartsa meg az írónő ezt a jó szokását!). Folytatásnak gyengécske, ám ha a harmadik rész ütős lesz, átkötő könyvnek megteszi.
Azoknak ajánlom, akiknek tetszett az első kötet, ők ugyanis megtalálják a hiányosságok mellett a szépséget is ebben a könyveben. (Ahogy én tettem, hiába lett kicsit erős a kritikám.) Akiknek azonban A szellemidéző nem nyerte el maradéktalanul a tetszését, azt ajánlom, várják meg, míg megjelenik a harmadik kötet, hogy egészében lehessen látni a sorozat ívét.

Kiegészítés:
Ahogy a bejegyzés elején írtam, ez a könyv Kelley Armstrong Sötét erő trilógiájának második része. A sorozat harmadik és befejező darabja, The Reckoning (Leszámolás), az ősszel fog megjelenni magyarul. A Könyvmolyképző Kiadó legalábbis ezt ígérte és szerencsére már leszoktak a halogatásról.
Mivel nagyon szépen mutatnak a könyvespolcomon és szeretem, ha teljes sorozatok vannak birtokomban, amint leárazás lesz, beszerzem a harmadik részt is. 
Meg kell azonban még jegyeznem egy nem elhanyagolható tényt. A trilógiához kapcsolódik egy másik trilógia is. (Kezdek egyre jobban fújni a sorozatírókra... -.-") Ez pedig a The Darkness Rising címet viseli, aminek eddig az első két részével (The Gathering, The Calling) készült el az írónő. 
Hogy ez miért érdekes és miért húzom a számat? Mert a két trilógia testvérnek is tekinthető. Egy világban játszódnak, egy konfliktushelyzet köré építve és ha hihetőek az elterjedt pletykák, a 2013-ban megjelenő utolsó könyv, The Rising, újra előveszi a Sötét erő trilógia szereplőit. Vagyis hat kötetet kellene beszereznem, hogy maradéktalanul teljes legyen a sorozatom.
Ezt viszont, ha reményeim beteljesülnek, nem fogom megtenni. Én ugyanis azt várom, hogy a harmadik rész ütős legyen és lezárja a történetet, legalábbis ami a főszereplőket illeti. Annyira ugyanis nem találom jónak, mint mondjuk Cassandra Clare munkáit, hogy csak a szereplők picike részvétele miatt egy újabb trilógiába is belevágjak. Ám ezen ráérek akkor agyalni, ha már mindhárom könyv a polcomon pihen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése