2012. november 16., péntek

A völgy - A játék

Ezt a könyvet minden háttérismeret nélkül, hirtelen felindulásból vettem ki a könyvtárból. Megtetszett a borító és érdekesnek tűnt a fülszöveg alapján.
Öntörvényű típus vagyok, jobban szeretek a saját fejem, mint a tömeg akarata után menni, így gyakran kezdek bele olyan könyvekbe, amik nem túl ismertek, vagy épp megoszlanak róla a vélemények. Épp ezért nem bánom, hogy elolvastam, bár nem sok mindent nyújtott.
Két és félszáz oldalával nem túl vaskos darab én mégis elrágódtam rajta két okból, az első hogy nincs túl sok időm olvasni, a másik pedig hogy untam.
Mielőtt azonban belemegyek a részletekbe, jöjjön a fülszöveg:
"Sötétség uralja. A semmi közepén található. És szörnyű titkot rejt. Egy szuper üdvözlő buli a csónakházban: így ünneplik az új diákok megérkezésüket a Grace College-ba. De Julia és barátai hamar rájönnek, hogy a kanadai hegyekben található eldugott völgyben valami nincs rendjén. Miért ez a rengeteg tiltó tábla az iskola körül? És miért nincs rajta ez a hely a Google Earth-ön? A helyzet kiéleződik, amikor Julia öccse, Robert végignézi, ahogyan egy lány beugrik a tóba és egy örvény magával rántja a mélybe. De senki nem hisz neki – még Julia sem. A lány még nem sejti, hogy a múlt sötét árnyai, melyekről az hitte, örökre túllépett rajtuk, itt a völgyben újra felszínre kerülnek."
Nem is gazán tudom, mire számítottam. Talán sok misztikumra és kalandra, ami izgalomban tart és leköt kikapcsolódást nyújtva. Nem ezt kaptam.
A könyv besorolását tekintve ifjúsági thriller. No, igen, a thriller sem kimondottan az én műfajom, bár filmekben nagyon szeretem, ám ahogy a krimi sem köt le, ez sem mozgatja meg túlzottan a fantáziámat. 
A történet nagyon lassan alakul és tele van homályos részekkel. Egy ideig vártam, hogy valami  misztikus, természetfeletti is kibontakozzon belőlük, ám ez hiú ábránd volt csupán.
Engem zavartak Julia múltba révedő gondolati kicsapongásai. Ezektől kellett volna sejtelmesnek lennie, ám belőlem inkább csak homlokráncolást váltott ki. Néha kedvem lett volna ráordítani: "Vagy mondd el kerek perec, mi történt, vagy hallgass!". Nem a később összerakható morzsák voltak ezek, hanem a semmitmondó, érzelmesnek szánt, de felszínesre sikeredett gondolatfoszlányok.
Ezen kívül az állandó jelleggel feltűnő angol szavak és mondatok is idegesítettek. Tele van velük a könyv, ráadásul rögtön ott van mögöttük a fordítás pl: "Everybody's Darling mindneki kedvence". Vagy maradjon angol a kifejezés, ha már ezt szeretnék használni, vagy fordítsák le és kész. Még egy lábjegyzettel is kiegyeznék, de ez a mondunk valamit angolul, majd megismételjük magyarul dolog nekem nagyon nem tetszett. Megtörte az olvasási ritmust.
Ahogy már említettem, lassan halad a történet, ami nem is lenne baj, ha fokozatosan kibontakozna valami, miközben megismerjük a karaktereket. Itt azonban ők is homályba vesznek.
A legnagyobb problémám a szereplőkkel volt. Egyszerűen nem tudtam megkedvelni őket. Egyikkel sem szimpatizáltam, így pedig nem is lehet aggódni értük. 
A lányok idegesítettek, főleg Julia gondolkozása és olyan sokszor szerettem volna felpofozni Debbie-t, amiért egy pletykás, rosszindulatú, förtelem. Pedig pacifista alkat vagyok.
A fiúk vagy semlegesek voltak, vagy valami hiányzott belőlük. Robert állt a legközelebb ahhoz, hogy megkedveljem, ám őt sem tudtam igazán.
Túl sok a szereplő, így nem is tudnak igazán kibontakozni, ezt elismerem, mégis elvártam volna, hogy legalább egy kicsit megismerjük őket. Még Robert sem kapott elég teret, pedig neki még külön fejezetek is jutottak.
A rejtély is lassan alakult, ahogy gyakorlatilag minden ebben a könyvben. A végére pedig úgy besűrűsödtek az események, hogy a ködös semmitmondóból teljesen átment a minden mindennel összefügg és mindent megmagyaráz kategóriába. Csak kiderült, mi történt a múltban a testvérpárral, bár nem volt túlságosan meglepő és a halálesetre is fény derült egy csapnivaló akciójelenet kíséretében. (Nem tetszett a nézzük végig hogyan intézi el a rossz fiú az egyik "barátunkat", majd tűrjük nyugodtan, hogy minket is fojtogasson jelenet." Totálisan irreális.)
Szóval nem fogott meg a történet. A végére persze ott a következő rejtvény, ám valahogy ez sem hatott meg. Zavarosan semmitmondónak találtam, nem az én világom. 
Azoknak ajánlom, akik szeretik a krimi-thriller műfaját, nem zavarja őket a lassú cselekmény, no meg kedvük van belevágni egy hosszú sorozatba.

Mielőtt azonban úgy tűnne, semmi pozitívumot nem leltem a könyvben, meg kell említenem, hogy Julia egy dolgot tud, van zenei ízlése. Emilie Autumn dalait hallgatta, akinek aztán van stílusa és egyénisége. Egy nagy piros pont a könyvnek.
Tudom, tudom, rétegzene és kell bizonyos fokú elvontság az élvezetéhez, de azt mindenki elismerheti, hogy zene csupa nagy betűvel és nem az a tucat kacat vacak, ami mostanában mindenhonnan áramlik felénk.

Kiegészítés:
Krystyna Kuhn német származású írónő meglehetősen hosszúra tervezte A völgy című sorozatát.
Először nem értettem, miért 1. évad szerepel a borítón, ám ahogy utánanéztem, megvilágosodtam. Egy évad egy tanévet jelent a Grace-College-ban. Ami minimum három évadot jelent. Egy évad azonban több, szám szerint 4 kötetet foglal magába. Gyors fejszámolás után minimum 12 kötetre hízott a történet. 
Na, ezt nevezem én már a túlnyújtott sorozatok csúcsának. Most komolyan, mi a francnak ennyire elhúzni valamit, még akkor is, ha hemzseg a megoldatlan szálaktól?
Egyetlen könyv alapján nem szeretek sorozatokat megítélni, de ha a többi rész is olyan, mint a fent tárgyalt első kötet, akkor dagályosnak és unalmasnak titulálható. De nem leszek előítéletes, legalábbis még nem.
Ami a magyar megjelenéseket illeti, az eddig piacra dobott két évadból az elsőt fordították le félig, vagyis A játék mellett elérhető a második rész, A katasztrófa címmel, amit az eMentor Media Hungary Kft.-nek köszönhetünk.
Ha megtalálom könyvtárban, adok még egy esélyt a második résznek, ám nem mostanában. Arra azonban valószínűleg nem fogok vállalkozni, hogy a teljes sorozatot elolvassam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése