Storytime

Mivel ez egy mindenes blog és már nagyon régen írtam helyzetjelentést a megszaporodott könyvbejegyzések között, ideje pótolnom az elmaradást. Szóval, aki kíváncsi arra, mivel töltöttem mostanában napjaimat, mi jár a fejemben, azt talán nem untatom halálra az agymenéseimmel.
Először is egy nagy-nagy hírrel kell kezdenem.
Vége kiadták Rob Thurman Holdvilág című könyvét!!!!!!
Amint a mellékelt képen is látszik, pár napja már büszke tulajdonosa is lettem. Sajnos még öt percem sem volt, hogy beleolvassak, de ezt a hétvégén pótolni fogom.
Annyira boldog vagyok, hogy mégis számít a "nép hangja", hiszen egy egész közösségi összefogás kellett a magyar kiadáshoz. Az írónő előző könyvéről, ami előzménye a Holdvilágnak, már írtam korábban egy bejegyzést, Éjvilág címen. Szavakba sem lehet önteni azt a fogkrémreklámszerű mosolyt, amivel 3 hosszú év várakozás után a mellettem pihenő kötetre nézek. Nagy cuppanós puszi a Tuan Kiadónak, amiért mégsem hagyta veszendőbe menni ezt a csodálatos sorozatot.
Halkan azonban megjegyzem, hogy ha nem vagyok ennyire fanatikus és nem figyeltem volna már 3 éve árgus szemekkel a megjelenését, akkor elsiklottam volna felette. Panaszkodnak, hogy kevés fogy a könyvből, de zéró reklám és hír mellett nem kell ezen csodálkozni. Olyan könnyedén elbújik szegényke a sok agyonreklámozott könyv között.
No, de ezúttal is biztatok mindenkit, hogy vásárolja, olvassa az Éjvilágot és a Holdvilágot, hátha a további kötetek is esélyt kaphatnak ezáltal a magyar kiadásra.
Na igen, az én világom már csak a könyvek körül forog... ^^
Azért nem teljesen, mert szociális életet is élek, mostanában elég sűrűn. Erre jó példa az elmúlt hétvége, amikor egy csoportos kirándulásra mentem Gödöllőre.
Az egyik tanárom szervezte és Puccával kaptunk az alkalmon. Jelentem, nagyszerűen sikerült, amit a mellékelt képek is bizonyítanak.
A kastély gyönyörű. Imádom a kastélyokat, a hangulatot, ami belengi. Vicces, hogy olyan iskolás kirándulás hangulattal indultunk el, csak a gumicukor hiányzott. De azért kitűntünk, ahogy a teremőr megjegyezte, milyen nyugodtan és figyelmesen néztük végig a kiállítás minden tárgyát.
Egyedül az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, mivel szétfagytam. Még mindig egy őszi bársonykabátban mászkálok, mert minden melegebb ruhám otthon van, vagyis közel 200 km-re. Így nem is bántam, hogy a kastélykert megtekintéséről lemaradtam. Négyen ugyanis elkószáltunk a csapattól. Pontosabban, hiába vagyunk vén szamarak, a gyerekeknek fenntartott interaktív szobában játszottunk képkeresőset, meg színezőset. Annyira belemerültünk a Habsburg családfa felállításába, (Na, meg a vitába, hogy melyik kép kit is ábrázol pontosan.) hogy csak késve mentünk a többiek után.
A Grassalkovich kastélyon kívül a Királyi Várót is megnéztük, amit mostanában újítottak fel. Érdekes volt, de a kastély mellett eltörpült. Talán fordított sorrendben kellett volna haladnunk.
Biztatok mindenkit, hogy ha teheti, látogasson el Gödöllőre. Igazán jó hétvégi program egy gyönyörű helyen bóklászni.
Ennyit a közérdekű, vagy legalábbis hasznos információt tartalmazó eseményekről. Most rátérek a gondolataimra, szűkebb életemre.
Azt vettem észre, hogy egyre jobban megszokom Pestet. Már nem is tűnik olyan hosszúnak két hét a koliban. Persze, így is honvágyam van néha, hiányzik a családom, és a kis szőrmókok, (cicáim, kutyusom) de egyre könnyebben viselem. Már nincs bezártság érzetem, nem idegen a koliszoba, hanem amolyan második otthon, ahova jó visszatérni egy hosszú nap után az egyetemen. Ez pedig jó, sőt kiváló. Egy újabb bizonyíték arra, hogy önállósodom, lassan felnövök mindenféle tekintetben.
Elsősorban a szociális életem felpörgésének köszönhetem mindezt. Fura, de tényleg kicsi a világ. Gyakran botlom ismerősbe az utcán, ami a fővárosi viszonyokat tekintve nem kis teljesítmény. Ráadásul úgy érzem, a barátaimmal is könnyebben megy a kapcsolattartás. Múlt héten például sikerült megszerveztem egy találkozót T.-vel és Applequeenel is. Itt pedig el kell dicsekednem azzal az iszonyatosan aranyos karkötővel, amivel Applequeen meglepett: Hát nem édes? Így már hat karkötőt hordok a bal csuklómon és egyet a jobbon az órám mellett. Igen, fura szerzet vagyok, még az órát sem a megszokott módon viselem.
Applequeennel a szokásos programot vettük végig, vagyis beszélgetés, nevetgélés, kaja (Valami isteni epres pudingot csinált eperdarabkákkal és egy hatalmas adag tejszínhabbal.) és film. A filmet viszont bebuktuk, mivel ilyen kategórián aluli szart már rég nem láttam. Óva intek mindenkit a Válassz! című borzalomtól, amiben egy szikrányi értelem sincs és még darabolós horrornak sem mondható.
Ami még a társas életemet illeti, bevezetnék egy új kategóriát. Eddig voltak az ismerősök és a barátok. Előbbibe azok sorolhatók, akikkel ha összefutok néhány mondatos beszélgetésbe is elegyedem, míg utóbbiba azon kevesek, akikhez szoros kapcsolat fűz. Őket szoktam a bejegyzéseimben álnéven emlegetni. Most viszont vannak olyanok, akik ezen két státusz között foglalnak helyet, ők a haverok. A kategóriák között persze van vándorlás, így haver lett néhány középiskolás barátomból. Mostanában viszont szereztem néhány új havert, akikkel nem csupán sablonos mondatokban beszélgetek és akikre számíthatok, ha jegyzet, könyv vagy fénymásolat kell. Szóval mégsem vagyok én annyira antiszociális kis dög, hiába kap el néha a hiszti (főleg latin előtt), gubbasztok legszívesebben egy jó könyvbe mélyedve és különcködöm mindenben.
Ami az embereket illeti, egy dolgot még nem sikerült megfejtenem. Ez pedig egy férfi agyának működése, ha potenciális nőjelöltet érzékel. Jól kijövök a fiúkkal, van fiú barátom és az újonnan szerzett haverok között is megoszlik a nemek aránya. Mégis, mintha zavar kerülne az adásba, mikor nőként kezdenek viszonyulni hozzám. Vagy csak nekem nem olyan logikus az, ami nekik teljesen világos. No, de kérem szépen nem az óvodában vagyunk és jobban szeretem az egyenes beszédet.
Ez csak egy zárójeles megjegyzés akart lenni minimális magánéletemhez, amit még csak most kezdek kibogozni.
Igazából ezeken kívül az elhavazott egyetemisták mindennapjait élem, vagyis keveset alszok, sokat könyvtárazok és kezdek parázni a vizsgaidőszak közeledtével egyenesen arányosan. A sorozatnézés így szinte felfüggesztve és nagyon nehezen tudok csak beiktatni egy-egy regényt feszített napirendembe. Mégis, ami életben tart azok a könyvek, a tea, a kávé és a zene.
Ha pedig zene, akkor íme a bejegyzésemnek találó címet adó új kedvencem, amit már egy hete naponta minimum ötször meghallgatok:
Nightwish - Storytime