A garabonc

Már egy ideje kiolvastam, csak nem volt időm leülni és megírni a véleményemet. Még mindig elég zsúfoltak a napjaim.
Szóval egy újabb Vörös Pöttyös könyv. Sok jót hallottam róla, így bekerült a megrendelt csomagba. Nem bántam meg.
Már csupán a borítója miatt érdemes beszerezni. Egyszerűen csodálatos nemcsak az előlap, hanem a hátlap is. Egy könyvnél sosem a borító a legfontosabb, de azért nem árt ha gyönyörködni is lehet benne és jól mutat a polcon.
Vastagságára nem lehet panasz, pont ideális a 400 feletti oldalszám.
Ennyit a külsőségekről. Jöjjön a szokásos ismertető, ezúttal a libri honlapjáról kölcsönözve:

"Katsa garabonc egyike azoknak a ritka és fura szerzetekbe, akik különös képességgel születtek. Az ő rendkívüli tehetsége a küzdelemben, a halálosztásban mutatkozott meg- nyolcéves kora óta tudja, hogy akár puszta kézzel is képes embert ölni. A király unokahúgaként kiváltságos életet élhetne, de garabonciája miatt kénytelen a király erőszakos megbízásait teljesíteni. Amikor találkozik a szintén garabonciás harcos Pongor herceggel, Katsa még nem sejti, hogy élete fordulóponthoz ért. Nem számít arra, hogy Pongor a barátja lesz. Nem számít arra, hogy megtudja az igazságot a saját garabonciájáról - a legkevésbé pedig arra, hogy egy távoli földön lappangó, rettenetes titok közelébe kerül..."

Ez egy tipikus kalandregény. Utazás, rejtélyek, barátságok és egy csipetnyi szerelem. De ebben főleg a kalandokon van a hangsúly. Az első oldalakon pedig még térkép is van hozzá, ami engem A Gyűrűk Urára emlékeztetett.
A nevek meglehetősen egyediek, meg kell őket szokni. Érdekesség, hogy a herceg neve az eredeti szövegben Po, míg a magyar kiadásban Pongor lett belőle. Ügyes húzás, mert így a magyar olvasók nem egy teletabi figurára asszociálnak. (Hanem mondjuk Pongóra a 101 kiskutyából...) Viccet félretéve meg kel szokni és kész, ráadásul, ha a olvasó megismeri Pongor herceget, elfelejt minden névrokont.
A cselekményről nem szeretnék írni, maradjon meglepetés. Kalandos, izgalmas, de nekem kiszámítható, mégis van benne valami báj, ami megfogott. Talán a könnyed történetvezetés, vagy hogy nem olyan erőszakos a cselekmény, mégis elég durva dolgok kerülnek szóba.
A garabonciák nekem nagyon tetszenek. Az pedig, hogy ezekhez felemás szemszín tartozik még különlegesebbé teszi az egészet.
A kötet legjobb tulajdonsága azonban a szereplői. Szépen megformált mindegyik karakter. Katsa fejlődése pedig elképesztő. Egyre jobban kibontakozik, szelídül is kicsit, mégis megmarad önmaga.
Személyes kedvencem egyértelműen Pongor. Ez a pasi elképesztő. Olyan stílusa és karizmája van, hogy hamar belopja magát a női szívekbe, mégis a gondolkodása az, ami engem megfogott. Bár találkoznék valakivel, aki így látja a világot. A kedvenc részem is hozzá kapcsolódik. Azt mondja Katsának, hogy a lány ereje nem megalázza őt, hanem csak alázatossá teszi. Kérem szépen, hol lehet ilyen férfit találni manapság?
Akit még nagyon megkedveltem az Raffin. Szórakoztató figura és a legtöbb vicces jelenet az ő beszólásain alapszik.
Keserkék is szimpatikus. Egyszerűen jók a karakterek és kész.
Nekem nagyon tetszett a könyv. Olyan hangulatot teremtett, ami már igazán hiányzott.
Azoknak ajánlom, akik szeretik a kalandregényeket, a fantasyt, mert eléggé olyan a stílusa, és akik megismernének egy igazi, megnyerő férfit Pongor személyében.
A kötetnek lesz folytatása is. Az írónő, Kristin Cashore három kötetet tervezett ebben a világban. Ezek csupán lazán függnek össze, nem ugyanazok a szereplői, csak fel-fel bukkannak, így külön külön is olvashatók, mégis egyben az igazi. A második rész Zsarát címmel hamarosan megjelenik magyarul a már megszokott gyönyörű borítóval. A harmadikra viszont még várni kell egy ideig.

Ha már az előző könyves bejegyzésemnél raktam be idézetet is, hagyományt csinálok belőle. Ezúttal olyat választottam, ami jól mutatja Katsa jellemét:

"– Nem veszek fel vörös ruhát – jelentette ki.
– Ez a napkelte színe – közölte Helda.
– Ez a vér színe – ellenkezett Katsa.
Helda sóhajtva kivitte a ruhát a fürdőből.
Lehengerlően néznél ki benne, Úrnőm – mondta –, a sötét hajaddal és a szemeiddel.
Katsa az egyik különösen makacs csomóval küzdött a hajában, hogy kibogozza.
– Ha valakit le akarok hengerelni a vacsoránál, belevágok egyet az arcába – dünnyögte a víz felszínén felgyüremlett buborékoknak."