Anya, kérek még!

A hozzátáplálás minden kezdő szülő számára nagy kihívás. Egyrészt el kell dönteni, melyik irányba indul el az ember, pürékkel vagy falatkákkal kezd. Aztán jönnek a tiltólisták, mit nem szabad, mit hogyan nem szabad. Az igény, hogy tápanyag szempontjából jó legyen, és az aggodalom, hogy eleget eszik-e. Ezt pedig megfejeli egy adag szorongás arról, hogy ne szorongjunk, és hozzáadódik egy nagy adag bűntudat is, ha valami nem úgy sikerül, mint terveztük. De mi sikerülne úgy, ahogy elterveztük, mikor babákról beszélünk?

Az én taktikám az volt, hogy megpróbálom minimalizálni a témához kapcsolódó aggodalmakat és információkat. Bizony, a túl sok információ is megterhelő tud lenni. Ezért kerestem egy könyvet, ami a legközelebb állt a szemléletemhez, (mint a Montessori baba esetében is tettem) és ezt jelöltem ki támpontnak. Aztán pedig hagytam, hogy sodorjon az élet, meg a babám folyton változó hozzáállása az ételekhez.

Úgyhogy ez most megint egy kifejezetten személyes hangvételű könyvértékelés lesz, tele saját tapasztalattal.

Fülszöveg:

"Amikor a hozzátáplálás témája egy édesanya számára aktuálissá válik, sokféle egymásnak ellentmondó információval találkozhat. Elsőre ijesztő lehet az egész, de a sok jó tanácsot félretéve, akkor járunk jó úton, ha kisbabánk jelzéseit figyeljük és követjük.
A szerző, Ambrus Éva – a ManóMenü.hu alapítója, feleség és édesanya – szakértőkkel karöltve mutatja meg, hogy a hozzátáplálás milyen egyszerűen is működhet. A kisgyermek egészséges fejlődését az első években alapozzuk meg, ehhez pedig a kiegyensúlyozott táplálkozáson át vezet az út. A könyvből megismerhetjük, hogyan érdemes felkészülni a hozzátáplálásra, vagyis milyen alapanyagokkal, hogyan kezdjünk neki, milyen konyhatechnológiai eljárásokat és eszközöket alkalmazzunk, melyek azok a biztos jelek, amikből arra következtethetünk, kisbabánk készen áll rá. De arra vonatkozóan is megnyugtató tanácsokat kaphatunk, mit tegyünk, ha a gyerek válogatni kezd vagy éppen beteg.
A sok hasznos gyakorlati útmutató mellett 118 egészséges és bababarát recept is megtalálható a könyvben: egyszerű és kombinált pürék, totyogósoknak való ételek, egészséges nasik, házi babakekszek, szülinapi torták, ünnepi bababarát finomságok."

Ezt a könyvet nagyjából egy hónappal korábban kezdtem el olvasni, mint hogy megkezdtük volna a hozzátáplálást. Így volt időm átlapozni és kitalálni, mégis hogyan is fogjak neki ennek a nem épp kicsi, mégis teljesen hétköznapi feladatnak. Erre a célra pedig tökéletesen megfelelt.

A könyv eleje rettentően, más-már túlzottan aprólékos és informatív. Például sorra veszi a konyhai eszközöket, mint a citromfacsaró vagy a botmixer. Viccesen hangzik, nem igaz? Hiszen, ki ne tudná, aki valaha járt már konyhában, mire való a citromfacsaró. Aha. Aztán rájössz, hogy nincs otthon almareszelő, és bizony egy babának kell almareszelő, és mindez értelmet nyer. Szóval picikét túl szájbarágós és részletes, de összességében hasznos a kötet bevezetése. Tisztázott bennem néhány alapnak tekinthető gondolatot, ami mentén aztán haladtam tovább.

A receptek a 86. oldaltól kezdődnek, és tematikusan vannak csoportosítva: egyszerű pürék, kombinált pürék, darabos ételek és falatkák, totyogóknak való ételek, nassolnivalók, receptek alkalmakra és alapreceptek. 

A kötet végén pedig van egy függelék, ami sorra veszi, az adott hónapban mit érdemes bevezetni a babának. Ez gyakorlatilag végig az útmutatóm volt. Ez alapján határoztam meg, milyen alapanyagokkal akarok majd próbálkozni, és ha valamiben elbizonytalanodtam, például eheti-e már, akkor csak felcsaptam a függeléket és megkerestem.

A kötet eleje és vége tehát nagyon hasznosnak bizonyult számomra, már ezért megérte beszerezni.

Na, és akkor lássuk a recepteket, illetve a gyakorlati megvalósítást.

Kukoricapuding

Először is minden receptnél fel van tüntetve, hány hónapos kortól ajánlott. Szóval nem elég csak sorrendben haladni egyik fejezetről a másikra, hanem érdemes minden fejezetbe belepillantani. Én ezt kis színes jelölő cetlikkel oldottam meg az elején. Aztán később már csak azt jelöltem, ami megtetszett, és szerettem volna kipróbálni. Számomra egyébként ezek az ugrálások egyáltalán nem voltak zavaróak, hiszen egyszer amúgy is átlapoztam már tüzetesen ezt a könyvet.

Nem, természetesen nem próbáltam ki minden receptet. Van olyan, amit már biztosan nem is fogok, ám olyan is akad, ami még tervben van a jövőben. Néhányat azonban szeretnék kiemelni, miközben megosztom saját tapasztalataimat. Innentől tehát inkább személyes gondolatok várhatók a könyvvel kapcsolatban.

Kezdjük ott, hogy a pürés irányt választottam, és nem bántam meg. Gyümölcsökkel és zöldségekkel kezdtem, és kifejezetten hasznos volt a könyv, hogy tudjam, mit mivel érdemes kombinálni. Magamtól legalábbis biztosan nem kevertem volna össze a banánt avokádóval, pedig a babám boldogan ette. 

Apropó boldog baba, közhely, de valóban az a lényeg, hogy ő boldog legyen. Szóval ki lehet találni a világ legtökéletesebb étrendjét, amiben a tápanyagok és ízek, színek mérnöki pontossággal vannak beosztva, de ha neki nem kell, akkor mindez mehet a levesbe. 

Nekem szerencsém volt, jó étvágyú és kíváncsi természetű babával kellett "megbirkóznom" a napi menüvel, ám így is volt (van és lesz is még) kihívás bőven. Vegyünk is sorra néhány általánosnak mondható problémát.

Először jött a 22-es csapdája. 6 hónaposan kezdődik a hozzátáplálás, egy 6 hónapos baba még nem tud ülni, ültetni nem szabad, mert nem tesz jót a gerincének, de jaj, nehogy fekve tedd a kanalat a szájába, mert megfullad, legyen egyenes és függőleges a nyelőcsöve. Szóval üljön, de mégse üljön... (Tipp: pihenőszék. Nem is ül, nem is fekszik. Ki lehet benne vinni a konyhába, így a paradicsomos hal nem a szőnyegen fog landolni.)

Sültkrumpli egy horvát étteremben

Második probléma, egy gyerek az hiába pici baba, attól még gyerek. Eldobál, elejt, maga akar enni, de még ügyetlen, szétken, rádtüsszenti, kiköpi, megharap, mindent csinál evés közben. (Tipp: a kis kezek mindig legyenek lefoglalva játékkal, vagy extra evőeszközzel.)

Harmadik probléma, fogzás. Amint kibújnak az első fogak, bármi baja van, biztosan a foga az oka. Akkor is ezt lehet mondani, amikor halvány lila gőzünk sincs, miért nyűgös, miért nem kéri azt, amit egyébként szeret megenni. (Tipp: figyeld a jeleket, mert ha rágni akar, akkor bizony a hajadra kenheted a levest, nem fogja kérni. Adj neki olyat, amit rágcsálhat.)

Negyedik probléma, nassolnivalók. Nagyon, de tényleg nagyon könnyű rácsúszni a babanasikra. Nálunk a kukoricapufi az örök kedvenc. Fogzás miatt kezdtük, mivel így volt mit rágcsálni két kanál püré között, meg amúgy is serkenti a rágás megtanulását. Aztán volt, hogy csak ez kellett neki... (Tipp: ha nasi kell neki, hát kapjon nasit, csak figyelni kell a mértékre. Nincs ebben semmi rossz.)

Ötödik probléma, amit anya eszik, az mindig finomabb. Igen, akkor is, ha ugyanazt eszi és akkor is, ha mást, vagy épp olyat, ami nem babának való. Remek, hogy minden hozzátáplálási oldal alapszabálynak veszi, hogy egyél együtt a babával. Csakhogy, ha a baba még segítségre szorul, mert nem talál bele a saját szájába a kanállal (Hiszen baba!) akkor anya eldöntheti: eteti a kicsit, vagy magát eteti. Esetleg anya polip, nyolc karja van és tud egyszerre két kanalat, egy kisautót, és egy szalvétát is fogni, miközben a lepattanó falatokat is elkapja. Ha pedig a baba már megtalálja a saját száját, nos akkor úgyis az kell neki, ami anya kezében van, így el fogja kunyerálni az ételt, tehát már megint a baba eszik, anya meg nézi. (Tipp: nagy családi étkezés, ott olyan sok az érdekes étel és ember, hogy el is lehet felejteni, anya épp mit majszol a sarokban.)

Hatodik probléma, a baba már jár. Egy járó babát, csak nagyon éhesen lehet a fenekén tartani. Ha nem elég éhes, akkor inkább játszana, menne a kis dolgára, nem fog szépen üldögélni. Illetve akkor sem fog, ha fáradt, mert vagy beleesik a feje a tányérba, vagy sírni kezd. Szóval legyen kellően éhes, de ne túl fáradt, akkor etesd. Ha mázlid van, néhányszor sikerül is ezt a tökéletes időpontot megtalálni.

És végül a hetedik probléma, a baba egy személy. Ő bizony egy önálló lény, önálló és egyre erősödő akarattal. Szóval, ha eddig boldogan ette a banán-avokádó kombót, az nem jelenti azt, hogy három hét múlva is boldogan fogja enni. Ha pedig bevezeted az ízes, fűszeres ételek világába, nos, el is felejtheted a sómentes diétát. (Tipp: hagyd felfedezni, egyik fűszer sem átramas mértékkel fogyasztva.)

Szóval nem épp egyszerű ez a hozzátáplálás. A legfontosabb azonban az, hogy rugalmasak maradjunk. (És hogy megtartsuk a humorérzékünket, mikor a baba beterít minket a spenótos, paradicsomos, vagy épp halas menüjével, esetleg épp felkeni a falra.)

Próbálkoztam mindenféle receptekkel. Volt, ami bevált, például a már említett püréket és a babacsintát szerette. Volt, ami csúfos kudarcba fulladt, mint az ehetetlen babakeksz, vagy az íztelen kukoricapuding (hiába nézett ki jól, lásd a legfelső képen).

Igyekeztem figyelni a tápanyagokra és a só és cukor mennyiségére. Azt azonban, ami például ebben a könyvben is szerepel, hogy hányszor és mennyifélét adj a babának, egyszerűen lehetetlen betartani. Úgyhogy el is engedtem. Egy idő után nem számoltam, csak néztem, boldogan eszik-e, jóllakott-e, mert lényegében csak ez számít. Szóval igen, rákapott a nyaraláson a túlsózott sültkrumplira (ha anya ezt eszi, akkor neki is ez kell...), szereti a margherita pizzát (jó ízlése van, a friss nápolyi stílusú a kedvence) és a Télapótól kapott picike csokit is elmajszolhatta.

szülinapi torta

Ez a könyv tehát remek volt nekem mankónak. Ha kérdés merült fel, tudtam hozzá fordulni, adott jó néhány remek ötletet, mint a szuper születésnapi torta (lásd a bal oldali képen), és nagy vonalakban ezt követtem. Viszont nem vettem kőbe vésettnek egyik sorát sem, hiszen minden baba más, minden anyuka máshogy főz és minden nap más, mint az előző.

Útmutatónak tehát nagyon tudom ajánlani, de tanácsom csak egy van: bizz magadban és figyeld a babát, mert a hozzátáplálás nem egy vizsga, ahol csillagos ötösre kell felelni, hanem egy hosszú és rögös út, amit mindenkinek végig kell járnia. Ezt lehet vidáman bicegve, és szorongva vánszorogva is megtenni, ami pedig nem a szakkönyveken és irányzatokon múlik, hanem csak rajtunk.