Rengeteg

Naomi Novik sárkányos sorozatát nagyon szeretem, így rettentően sajnáltam, hogy a negyedik kötetnél félbeszakadt a magyar megjelenése. Épp ezért nagyon lelkes voltam, mikor meghallottam, új regénye jelenik meg. Főleg, hogy ebben is akad sárkány...

A borító nagyon szép és kifejezetten jól áll neki a kemény kötés. 488 oldalához el is kél.

Fülszöveg:

"Agnyeska szereti csendes faluját a völgyben, az erdőket és a csillogó folyót. Kis világának peremén túl azonban a gonosz varázslattól sötétlő Rengeteg burjánzik, melynek árnyéka a lány életére is rávetül.
Népét egy szigorú varázsló oltalmazza a Rengeteg hatalmától, a Sárkányként ismert mágus azonban szörnyű árat követel a segítségéért: tízévente egy hajadont. Ahogy közeleg a kiválasztás ideje, Agnyeska félelme egyre nő, mert tudja, hogy legjobb barátnőjére, a szépséges és bátor Kasjára fog esni a Sárkány választása, és senki sem mentheti meg a rá váró rettenetes sorstól.
Amikor azonban a Sárkány eljön, nem Kasja lesz az, akit elragad."

Nem igazán tudnám meghatározni, mire számítottam, de az biztos, hogy egészen mást kaptam.

Nehezen rázódtam bele a könyvbe, ebbe a világba, Agnyeska gondolataiba, a mágia működésébe és persze a Rengetegbe is. Szinte meg kellett küzdenem vele, mint egy burjánzó erdővel. Utat kellett vágnom a történet szálai és szereplői között, hogy megtaláljam a mélyben rejlő harmóniát.

A cselekmény kifejezetten lassan indul be, csak kóstolgatja az olvasót, bírja-e még az apró-cseprő furcsa varázslatokat, a főhősnő ismétlődő botladozását és a Rengeteg lappangó fenyegetőzését. Aztán, ahogy Agnyeska ráérez a varázslásra, úgy kezd a kitartó olvasó is ráérezni a könyvre.

Ettől függetlenül akadnak itt hegyek és völgyek is. Az első harcok izgalmas jelenetei után a könyv felénél ismét fűbe kushad a cselekmény. Hiába értettem, hogy a háttérvilág árnyalásához szükség volt egy kis udvari politikára és csipetnyi intrikára, cseppet sem érdekelt. Alig vártam, hogy a főhősnő végre észbe kapjon és a szoknyáját felcsippentve rohanjon vissza a kalandok dzsungelébe.

Aztán megtörtént és innen ismét érdekessé vált a történet, hogy a kezdeti sok kuszaság összeálljon egy kerek egésszé. Az írónő tehát ismét szépen kibontott egy világot, egy történetet a kissé hullámzó izgalmassági faktor ellenére is. A végére pedig én is rájöttem, mégis mit olvasok.

Igen, sokáig nem volt egészen világos, mi is akar lenni ez a könyv. Fantasy vagy kalandregény? Romantikus történet mágiával fűszerezve? Középkori köntösbe bújtatott eposz? Kicsit mindegyikre hasonlított, de mégsem volt igazán egyik sem. Aztán megvilágosodtam, hogy ez egy mese, méghozzá annak eredeti fajtájából.

Ez a történet pont olyan, mint a Grimm mesék. Tele vannak fantasztikus elemekkel, elrugaszkodnak a valóságtól, szórakoztatni akarnak és felnőtteknek szólnak. Nos, ez a könyv pont ilyen. A központi eleme a mágia, egyszerű lányrablós történet köré építkezik, ott lapul benne az ismeretlen iránti ösztönös félelem, akad benne halál és vér, illetve néhány sikamlósabb romantikus jelenet. Közben pedig felvet jó néhány gondolatot irigységről, hazaszeretetről, hatalomról és gyűlöletről, természet és ember kapcsolatáról, de egyiket sem ragadja meg, csak hagyja, hogy lebegjenek az olvasó fejében, mint néhány kósza falevél. 

Ettől a visszanyúlástól a mese gyökereiig lett igazán különleges a történet. Az olvasó nem féletlenül éli bele magát minden sorba, nem feltétlenül szimpatizál a szereplőkkel, de végighallgatja, mint egy mesét a tűz mellett, mert a kíváncsiság pont olyan, mint néhány mag, ha gyökeret ver az emberben, szinte lehetetlen kiirtani.

Összességében tehát meglepő élmény volt ez a könyv, mert valami egészen másra számítottam, végül mégis elégedett voltam azzal, amit kaptam.

Elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a régi meséket és nem rettennek vissza attól, ha lassan indul be a cselekmény. Kitartástól mentes olvasók azonban jobb ha inkább mellőzik, mert a Rengeteg nem nyel el rögtön, hanem fokozatosan kúszik fel a bokádon és míg valami másra figyelsz, már a válladnál jár...