Mozgóképek CXVIII.

Úgy tűnik, továbbra is nehezen tartom a határidőket ennél a rovatnál. Így lehet, hogy lesznek még olyan hónapok, amikor kimarad egy bejegyzés (mint most a február), és lesz olyan hónap is, amikor két bejegyzés lesz a témában. Ez most egy ilyen időszak, ám ettől függetlenül következetesen és sorrendben írni fogok minden filmről.

 

Filmek terén elég erősen indítottam az évet, mert januárban 13-at néztem meg, ebből egyet moziban. Ráadásul, nem csupán a darabszám miatt erős ez a kezdés, hanem a változatosságuk okán is. Akad közöttük anime, krimi, dráma, romantikus és dokumentumfilm is. Volt, ami tetszett, volt, ami kevésbé. Lássuk őket szépen sorban.

Buborék

"A történet Tokióban játszódik, miután a gravitáció törvényeit áthágó buborékok zúdultak a világra. A külvilágtól elvágott, romba dőlt város a családjukat elvesztett fiatalok egy csoportja számára parkour játszótérré vált. Hibiki, a veszélyes játékstílusáról ismert fiatal ász egy nap vakmerő lépést tesz, és a gravitációt elhajlító buboréktengerbe zuhan. Életét Uta, egy titokzatos képességekkel rendelkező lány menti meg. A páros ekkor egy különleges, csak számukra hallható hangot hall. Miért jelent meg Uta Hibiki előtt? Találkozásuk olyan felfedezéshez vezet, amely megváltoztatja a világot."

Próbálok több animét nézni, mert szeretem őket, és mert nem árt a gyakorlás. Bár, nyelvgyakorlásnak a hús és vér színészekkel dolgozó filmek jobbak.

Ez a film a látványvilágával fogott meg. Nagyon tetszett a légies ugrálás, a színek és persze a buborékok. A történet, bár egy alternatív valóságot mutat be, valójában egy klasszikus mese, A kis hableány átdolgozása. A cselekmény nem épp csavaros, és a romantika is visszafogott, bár hangsúlyos elemnek számít, engem mégis kellemesen kikapcsolt. Egyszerűen jó volt nézni a lebegő metrókocsik között buborékokon ugráló szereplőket.

Azoknak ajánlom, akiket egy jól felépített látványvilág leköt, és nem várnak mellé egyébként túl nagy történetet. A kis hableány rajongói előnyben. Aki viszont fordulatos cselekményre vágyik, ahol mindent megmagyaráznak, csalódhat.

Fehér zaj

"A film egy kortárs amerikai család azon próbálkozásait dramatizálja, hogy megküzdjenek a mindennapi élet hétköznapi konfliktusaival, miközben a szerelem, a halál és a boldogság lehetőségének egyetemes titkaival küszködnek egy bizonytalan világban."

Könyvadaptáció (nem olvastam és nem is fogom), ami első ránézésre szórakoztatónak tűnt. A szereposztás pedig kifejezetten ígéretesnek.

Habár az elején valóban van valami a humorában, ami leköti a nézőt, és kellemes társadalomkritikával szolgál, egy idő után azonban bele lehet fásulni ebbe a filmbe. Túlságosan hosszú, túlságosan szétszórt és túlságosan érdektelenek benne a karakterek. Senkit sem lehet igazán megismerni, senkivel sem lehet azonosulni, pedig ez elvileg egy karakterközpontú történet. Csak vannak, teszik a furábbnál furább dolgaikat és nincs se cselekményszál, amit követnének, se lezárás a végén. Értem, hogy ez egy művészi kifejezése a már említett társadalomkritikának, csak nem értem, hogy miért kell ezzel több órán keresztül kínozni a nézőt.

Untam, nem tetszett, inkább nem ajánlom.

Az üveghagyma

"Benoit Blanc ismét egy kibogozhatatlan rejtély előtt találja magát, de nincs olyan ügy, amelyre a világ legjobb nyomozója ne tudna fényt deríteni."

A Tőrbe ejtve meglepően kellemesen szórakoztató krimi volt, ezért kíváncsi voltam, hogy a folytatás tudja-e tartani ezt a színvonalat.

Nos, kétségtelenül megpróbálta, de nekem ez a történet mégis gyengébbnek hatott. Itt jobban zavart, hogy a nyomozó lényegében egy mellékszereplő, és az ügyet valaki más göngyölíti fel. Apropó ügy, nem volt épp csavaros, talán egyetlen meglepetés volt benne, minden más kikövetkeztethető volt. A karakterek nem adtak olyan sokat a történethez, bár a színészi játék rendben volt, és összességében a vége tetszett.

Azoknak tudom ajánlani, akik az első filmet szerették, hátha tetszeni fog nekik ez is. Aki viszont még nem próbálkozott ezzel a nyomozóval, inkább az első résszel kezdje.

Halványkék szemek

"1830 októberének végén felakasztva találják Leroy Fry kadétot az Egyesült Államok Katonai Akadémiája, a Hudson-felföldi West Point lezárt területén. Az öngyilkosság kizárva, mivel az áldozatot brutálisan meggyalázták: kivájták a szívét a mellkasából. Az akadémia jó hírének megőrzése – és egyáltalán: fennmaradása – miatt a létesítmény vezetője a nyugdíjas éveit a közeli településen, Buttermilk Fallsban élvező egykori New York-i rendőrnyomozót, Augustus Landort kéri fel az eset felderítésére és a tettes vagy tettesek kézre kerítésére. A szigorú szabályok szerint működő katonai bázison azonban nincs könnyű dolga a feleségét és a lányát is a közelmúltban elvesztő bűnüldözőnek. Ám akad egy önjelölt, nem kevés önbizalommal – és nem mindennapi koponyával – rendelkező, ékesszóló, ugyanakkor meglehetősen szószátyár segítője: az első évfolyamos Edgar Allan Poe kadét személyében."

Egy újabb könyvadaptáció (nem olvastam), és egy újabb krimi. Ez azonban egyértelműen a szereposztás miatt vonzott, na meg azért, mert kosztümös.

A film hangulata jól el lett találva, és a szereposztás tényleg sikeresnek mondható. A cselekmény csavarosabb, mint az előző bohókás krimi, ám ezt sem mondanám kifejezetten izgalmasnak. Fenntartja  a néző figyelmét, de nem szögezi oda a székhez. Számomra közepes élményt nyújtott ez a történet.

Azoknak ajánlom, akik egy borongós naphoz illő kosztümös krimire vágynak. Aki viszont valami kifejezetten misztikust vagy akcióban bővelkedőt szeretne, csalódhat.

Ízek, imák, szerelmek

"Liznek (Julia Roberts) mindene megvan, amiről csak egy nő álmodhat: férj, ház, sikeres írói karrier. Ám ő mégis boldogtalan. Hirtelen elhatározásból elköltözik otthonról, és kilép a házasságból. Viszonyt kezd egy nála jóval fiatalabb színésszel, Daviddel (James Franco). De igazából ez sem elégíti ki. Úgy érzi, levegőváltozásra van szüksége, ezért világkörüli útra indul. Olaszországban felfedezi az élet örömeit, Indiában a szellemét és a lelkét ápolja, mígnem Bali szigetén megtalálja a belső egyensúlyát. Ráadásul találkozik Felipével (Javier Bardem), a bohém brazillal."

Ez egy cseppet sem friss alkotás, 2010-es, és könyvadaptáció (ezt sem olvastam), eddig azonban nem éreztem úgy, nekem szólna. Aztán megint elkapott a hiányzik Olaszország érzés, ami miatt már korábban is több filmre vetemedtem. Úgy gondoltam, ha már egyszer sorba álltam a film miatt még nagyobb népszerűséget kapó nápolyi pizzériában, megnézem, mire ez a nagy felhajtás. (Egyébként ott a pizza tényleg zseniális, megéri kivárni a sort!)

A film eleje csak idegesített, mert idegesített a főszereplő, aztán jött Olaszország és megkaptam azt a nosztalgiát, amire vágytam. Utána pedig megint elkezdett zavarni, mind a főhősnő, mind az üzenet, amit ez a történet képviselni szeretne. Nagyon szeretek utazni, szívesen kalandozom idegen tájakon és ismerek meg más kultúrákat, ám nem gondolom, hogy ez egy megoldás lenne a jóléti depresszióra. A spirituális vonal pedig, amit beleszuszakoltak, maga volt a vallási katyvasz.

Szenvedtem ezen a filmen, mert idegesített a kiváltságosok útkeresése - picurkát sem tudtam azonosulni sem a szereplőkkel, sem a problémáikkal - és az a rengeteg közhely, amit világmegváltó okosságként lenyom a néző torkán. Egy dolog azonban jó volt ebben a filmben, megnézhettem, milyen az a bizonyos nápolyi pizzéria belülről, mert a nyáron csak az elviteles sort álltuk ki.

Csak azoknak ajánlom, akiket nem zavar, ha egy történet tele van cukorba forgatott közhelyekkel. Utazási tippeket senki se várjon tőle!

Az ifjú trónörökös

"Egy tinédzser próbálja elkerülni, hogy fény derüljön botrányokkal teli múltjára és nagy titkára, amikor egy véletlen folytán összejön a koronaherceggel."

Igen, volt egy gyenge pillanatom, amikor könnyed, romantikus filmre vágytam. Sikerült jól mellényúlnom.

Ebben a filmben egyetlen pozitívum van, norvég alkotás, szóval különleges eredeti nyelven nézni. Ennyi, nem több. A cselekmény klisékre alapul és meglehetősen erőltetettnek hat. A karakterek pedig katasztrofálisak, nem csupán az amit írtak nekik, hanem a színészek még hiteltelenebbé teszik. Ráadásul van a történetben egy olyan téma, amivel érdemes lenne foglalkozni, ám a készítők meghagyták csattanónak, és úgy összecsapták, ahogy egy ennél könnyedebb témát sem lenne szabad. No, és mindezt miért? Hogy a klisés tinifilm maradhasson klisés tinifilm beleszuszakolt "komoly" témával. 

Nem csupán unatkoztam rajta, hanem fel is bosszantott, így senkinek sem ajánlom. Ha valaki értelmes norvég filmre vágyik szerelemről, nézze meg inkább A világ legrosszabb emberét.

A csoda

"Egy, a múltja által kísértett nővér 1862-ben Angliából egy távoli ír faluba utazik, hogy kivizsgálja, milyen csoda folytán képes egy kislány evés nélkül életben maradni."

Ez a film érdekesnek tűnt, ám rendkívül érdektelennek bizonyult. A borús hangulat és a beharangozott rejtély nem nyújtott semmit. No, nem azért, mert a készítők nem jól adagolták volna az információt ehhez a történethez, hanem azért, mert lényegében nincs is történet. Egy kislány nem eszik, mindenki tudja hogyan marad mégis életben, ebből lesz egy picurka vallási konfliktus, és puff, már vége is a történetnek. Se misztikum, se vallás és tudomány összecsapása, csak egy tény, amit mindenki tud, csak épp nem mer beismerni, mert jaj, megszólhatnak miatta.

Csalódás volt ez a film, untam, pedig lehetett volna benne potenciál egy közepesen izgalmas filmhez. Kizárólag azoknak ajánlom, akiknek túl sok a szabadideje és nem tudják, mit kezdjenek vele.

Mint hulló szirmok

"Asakura Haruto beleszeret egy fodrászba Ariake Misakiba és randira hívja a lányt. Mivel látja mennyire keményen dolgozik a lány, nem mond le az álmáról hogy fotós lehessen. Misakinál viszont egy súlyos betegséget diagnosztizálnak, melynek során a lány tízszer gyorsabban öregszik egy átlagos embernél."

Ennél a filmnél nem olvastam ismertetőt, csupán nyelvgyakorlás címszó alatt kezdtem bele. Gondoltam, könnyed, cuki, romantikus, ám ez is meglehetősen mást adott, mint vártam.

Az elején valóban kedves kis romantikus történetnek tűnik, aztán viszont átcsap egy durva drámába. Mivel nem olvastam ismertetőt, ez számomra nagy és nem épp kellemes meglepetés volt. A film élvezeti értékéből elég sokat visszavett, jobban örültem volna, ha megmarad könnyed, aranyos vonalon. Gyakorlásnak viszont megfelelt, és meghozta a kedvemet egyéb japán filmek iránt. (Az ismertetőt azonban ezentúl mindig elolvasom.)

Kizárólag japán filmek, azon belül is japán drámák kedvelőinek ajánlom. Kissé szenvedős történet, nem olyan cuki, mint amilyennek tűnik, így ha valaki csupán romantikára vágyik, keresse máshol.

A Mardini nővérek

"Két nővér kockázatos utazásra indul a háború sújtotta Szíriából, és úszótehetségük mellett szívvel és lélekkel is hősiesen küzdenek, hogy részt vehessenek a 2016-os riói olimpián."

Habár első ránézésre ez egy sportfilmnek tűnik, valójában dráma és a menekültek nem épp egyszerű sorsát mutatja be. Ráadásul mindezt valós események, valós személyek történetén keresztül.

A sport, mint motiváció és mint túlélési eszköz van jelen ebben a filmben. A hangsúly inkább az egyéni döntéseken van, ki, mit tenne meg egy jobb sors, jobb lehetőség érdekében. Ezt a kérdést pedig nagyon jól körbejárja. Az ábrázolásmód nem nevezhető idealistának, ám mivel ez lényegében egy sikertörténet, kicsit annak tűnhet.

Nem üt olyan mélyre a kérdésben, mint mondjuk a Styx, de így is eleget ad, hogy a néző kicsit elgondolkodjon. Azoknak ajánlom, akik kedvelik a valóságon alapuló történeteket, és fogékonyak az aktuális problémák iránt. Aki viszont kifejezetten úszásról szóló sportfilmre vágyik, csalódhat.

A boszorkány

"1630, Új-Anglia. William és Katherine hithű katolikusok. Öt gyermekükkel egy tanyán élnek a fenyegető vadon mellett. Amikor újszülött fiuk rejtélyes módon eltűnik, az elvetett gabona pedig nem kel ki, a családtagok egymás ellen fordulnak. A film hátborzongató képet fest egy, a saját félelmeinek és szorongásainak hálójába gabalyodó családról, amely elkerülhetetlenül a Gonosz prédájává válik."

Különféle helyeken különféle jókat hallottam erről a filmről. Egy jó ideje meg akartam már nézni, csak kerestem a megfelelő hangulatot hozzá. Nos, azt hittem, megtaláltam, de kiderült, ehhez nem kell ideális hangulat, mert az sem segíthet rajta.

Komolyan nem értem, mire fel volt a sok dicséret, mikor ez a film minden szempontból középszerű. Középszerű, klisékre épülő történet, ami egyébként tele van fekete foltokkal. (Nem, nem a jó értelemben, csak a készítők valószínűleg érezték, ha jobban megmagyaráznák ezt a katyvaszt, még nagyobb hülyeségnek tűnne.) Középszerű látványvilág, és gonosznak beállított fekete színű háziállat, ami inkább bosszantó, mint elfogadhatóan klisés. (Komoly probléma, hogy nagyon sok ember nem akar fekete kutyát vagy macskát örökbe fogadni babonák miatt, erre ilyen szutyok filmek még rá is erősítenek...) Borzongani való nem sok akad benne, ám szánalmat keltő elem annál inkább.

Ez egyszerűen egy rossz film. Unatkoztam rajta, amikor épp nem a szememet forgattam a nyilvánvaló klisétengeren. Inkább nem ajánlom senkinek.

Szívparádé

"Munkája megtartása érdekében a kutyáktól félő, karrierista nőnek Krakkóba kell utaznia, ahol megismer egy elbűvölő özvegy férfit, annak fiát és négylábú barátjukat."

Tacskókról szóló film csak jó lehet, nem igaz? Nos, megválaszolva saját kérdésemet, nem, nem igaz. Erre pedig jó példa ez a film.

Kutyás családi filmnek indul egy kis romantikával fűszerezve, de úgy elveszik a saját kliséhalmazában, mint a fenti horrornak csúfolt  vacak a saját erdejében. A kutyák alig kapnak szerepet, vagy ha igen, akkor sem következetesen. A főhős bevallottan fél tőlük, majd hopp, már nem fél, sőt, már tudja, hogyan kell egy tacskót trükkökre tanítani. Hiteltelen? Igen, ez a film legfőbb jellemvonása a bárgyú mellett. Ez a románc ugyanis bugyuta és a szereplők is bugyuták. A kutyusok cukik és Krakkó szép, ennyi pozitívum akad benne, ám ez nem éri meg azt a kicsivel több mint másfél órát, amit az ember rápazarol.

Csak akkor ajánlom, ha valaki szép képeket szeretne Krakkóról és nem zavarja, ha közben egy bugyuta romantikus filmet kell néznie. Aki pedig jó kutyás filmre vágyik, nos keresse máshol, mert ez nem az.

A tölgy - Az erdő szíve

"A tölgyfák az európai kultúrában már több ezer éve jelentős szerepet játszanak, az istenek fájaként tisztelte és tiszteli több nép is, méltóságteljes megjelenése, barázdált kérge, jellegzetes levele és lombkoronája miatt hazánkban is különleges helyet tölt be a természetszeretők szívében. A túrázók talán nem is tudják, hogy a tölgyek mennyi állatnak biztosítanak élőhelyet. Törzse és ágai otthont nyújt mókusoknak, madaraknak és bogaraknak, gyökereinél egerek és gombák húzzák meg magukat. Termése élelmet biztosít, a körülötte lévő avar fekvőhelyet ad az arra járó vaddisznóknak, sünöknek és rókáknak. A fa számos állatnak a túlélést jelenti, lombja védelmet nyújt a zord időjárás és a ragadozók elől. A tölgy óv és ad, így válik az erdő központi alakjává. Laurent Charbonnier és Michel Seydoux hatalmas mozivásznakra álmodott természetfilmjében betekintést nyerünk egy tölgyfa mindennapjaiba, hihetetlen felvételeken testközelből ismerjük meg azt a színes élővilágot, amit a turistaútról nem látunk."

Ez az egyetlen film, amit januárban moziban néztem meg és cseppet sem bántam meg.

Tudom, tudom, kicsit talán furcsának tűnhet beülni moziba egy dokumentumfilmre, ráadásul egy narráció nélküli dokumentumfilmre egy fáról, de tényleg enm bánok semmit. Ez egy nagyon szép film, gyönyörű felvételekkel, és olyan aláfestő zenével, hogy bár ez tényleg egy fáról és annak élővilágáról szól, tele van kalanddal és feszültséggel. Bizony, az ember egyszerűen aggódik az egerek és bogarak miatt, miközben nézi, és ez csodálatos.

Nagyon tetszett. Bátran ajánlom mindenkinek, aki kedveli a természetet és a szépen megalkotott dokumentumfilmeket. A fák titkos élete című könyvet már olvasók előnyben.

Szökőhév

"A fiatal Anna kétségbeesve várja, hogy barátja, a számára minden szempontból tökéletes férfi végre feleségül vegye. A probléma csak az, hogy a sors egészen mást tartogat számára. Miután a pár negyedik évfordulója is leánykérés nélkül zajlik, Anna elhatározza, hogy saját kezébe veszi az ügyet. Szerencsére ráakad egy ír hagyományra, mely szerint szökőnapon, február 29-én a nők is megkérhetik kedvesük kezét. Annának nem is kell több, elhatározza, Dublinba megy választottja után, hogy térden állva kérje férjül. A tökéletesen eltervezett fiúkérés azonban nem megy olyan könnyen. A csöppet sem zökkenőmentes utazás és a borzalmas időjárás keresztbe tesz Annának, így Írország másik felén ragad, messze párjától. A váratlan helyzetben kénytelen egy igen jóképű ám annál cinikusabb férfi, Declan segítségét kérni, hogy vágjon át vele az országon és keressék meg együtt barátját."

Nem adtam fel, hogy találjak egy kellemesen romantikus filmet a hónapban, így megnéztem egy viszonylag régi (2010-es) akotást, ami nekem eddig kimaradt.

Ez a film teljesen rendjén van. Humoros vígjáték, ami úgy használ fel kliséket, hogy közben szórakoztató marad. A történet persze kiszámítható, de a párbeszédek pörögnek, és Írország nem csupán egy szép hátteret ad neki, hanem részét is képezi a cselekménynek. Pont azt kaptam tőle, amit vártam, egy kis kellemes kikapcsolódást és semmi többet.

Azoknak ajánlom, akik romantikus filmre vágynak és jól szórakoznak a balszerencsés eseményeken, amelyek végül persze jóra fordulnak. Ha viszont valakit zavar, hogy pár perc után tudja, mi lesz a vége a történetnek, nézzen inkább egy jó krimit, mert itt bizony nincs semmi meglepő.

Értékelés:

A tölgy - Az erdő szíve          -> 10
Buborék                                  ->  9
Szökőhév                                ->  8
Az üveghagyma                      ->  7
A Mardini nővérek                 ->  6
Halványkék szemek               ->  6
Mint hulló szirmok                ->  5

A csoda                                  ->  5

Szívparádé                             ->  4

Ízek, imák, szerelmek           ->  4

Fehér zaj                                ->  3

A boszorkány                        ->  3

Az ifjú trónörökös                  -> 2