Ez a kötet meglehetősen régi, az eredeti megjelenése '95-ös, és a két magyar kiadás, amit megélt, sem mondható frissnek. A mellékelt borító az újabb, fülszövegből azonban önkényesen a korábbit hoztam picikét megrövidítve.
Nincs bajom egyébként ezzel a borítóval, nem nyújt kifejezett esztétikai élményt, de jól illik a cselekményhez.
Terjedelemre 300 oldal körül mozog, de ne tévesszen meg senkit, ez bizony egy terjengős történet.
Fülszöveg:
"A Hat Hercegség ősi uralkodó családjának a Látnokoknak kettős nehézséggel kell szembenézniük. A királyi utódlás kényes láncában hirtelen feltűnik egy hatéves gyermek, a trónörökös törvénytelen fia, Fitz, aki megjelenésével örökre megváltoztathatja a Hercegségek történelmét. Ugyanakkor a tenger felől új, minden eddiginél kegyetlenebb támadásokat intéznek a Vörös Martalócokként rettegett kalózok. Az udvari örökösödési intrikákba csöppent hatéves fiút a király titokzatos tanácsadója és mestergyilkosa, Árny tanítja ki a tőr diplomáciájára, amivel hasznossá válhat a királyi család számára."
A cím és a műfaj alapján egy eseményekben gazdag, kalandos történetre számítottam. Nos, egyáltalán nem ezt kaptam, mégsem mondhatom, hogy nagyot csalódtam. Ez a könyv ugyanis egy felnövéstörténet középkort idéző háttérrel és időnként egy kis mágiával. Ha pedig így tekintünk rá, és nem egy pörgős, akcióban bővelkedő kalandra, akkor megállja a helyét.
A cselekmény lényegében a főhős életét és cseperedését mutatja be hat éves korától a kamaszkor elejéig. Közben akad itt világ- és családépítés. Különféle kapcsolatok alakulása, külső és belső fenyegetések, árulások, háttérben megbújó titkok és minden egyéb, ami egy királyság belső intrikáiba beleférhet. Szóval, bár a narráció meglhetősen lassúnak és helyenként tényleg terjengősnek hat (mindig tudjuk épp mit evett, mit viselt a főhős) egész jól leköti az olvasó figyelmét. Nem éreztem úgy, hogy unatkoznék rajta, ami elsősorban a gördülékeny szövegnek volt köszönhető.
Ha már szöveg, a narráció a főhős szemszögéből mutatja be az eseményeket, és minden fejezet elején van egy kis extra ismertető, amolyan mini történelemlecke vagy krónika. Ez elsősorban a világ megismerésében segít, és egy kis kiegészítést nyújt az olvasónak. Ráadásul a könyv keretes szerkezetéből tudjuk, hogy a főhős felnőtt, megöregedett és épp a visszaemlékezéseit írja. Ez és a tény, hogy van még néhány kötetnyi folytatás, elég nyilvánvalóvá teszi, hogy Fitz életéért nem érdemes aggódni, ám ettől még lehet izgulni érte. Ezzel a megoldással egyáltalán nem volt problémám, azonban volt egy eleme a narrációnak, ami nem tetszett, a nevek. Kifejezetten bosszantónak találtam, hogy a szereplők nagy része beszélő nevet kapott. Ez helyenként indokolt volt (mint Árny vagy Bolond esetében), helyenként csupán zavaró (mint Türelem). Ezek a nevek ugyanis keltettek az olvasóban egy előzetes képet az illetőről, ami aztán megismerve őket kissé zavarossá vált. Számomra nehéz volt ezt megszokni.
A karakterek egyébként jól felépített, árnyalt személyiségek és a furcsa neveik ellenére kifejezetten emberiek. Mindegyikük hibázik, hoznak jó és rossz döntéseket egyaránt, így igazi embereknek tűnnek és nem csupán díszletnek. Ráadásul egy kisfiú szemszögéből látjuk őket, aki épp fejlődésben van, így a többi szereplőről kialakított kép is vele együtt változik.
A cselekmény nagy része az udvari intrikák és belső viszonyok körül forog, ám akad mellette néhány mellékszál, ami kifejezetten érdekes.
Egyrészt, ahogy a cím el is árulja, a főhős egy orgyilkos tanítványa. Ez a szál végig együtt mozog az egyéb tanulási és felnövési folyamatokkal, így nem kell sok véres eseményre gondolni. Fitz tanul, megfigyel és csak a kötet legvégén keveredik bele a munka veszélyeibe. Szóval, ha valaki attól tartana, ez egy véres könyv, ne tegye. Sőt, ármányokkal átszőtt fantasy történethez képest kifejezetten vérszegény. Ez azonban nem baj, hiszen egy gyerek a főszereplő. (Gyanítom, a második kötet már erőszakosabb lesz.)
Másrészt ott a mágia, ami csupán mint fűszer van jelen a történetben. Néhány fejezetet leszámítva nem sokat törődnek vele, a főhősnek természetes, az olvasó meg úgyis rájön, miről szól ez az egész. Nekem nagyon tetszett, ahogy az írónő felépítette. Fitz képessége pedig irigylésre méltó. Kár, hogy mivel még gyerek, akit megaláznak és elnyomnak, nem tekint megfelelően az adottságaira. Azonban remélem, ez idővel változni fog.
Még egy dolgot szeretnék kiemelni, az állatok és elsősorban a kutyák hangsúlyos szerepét. Állatbarát olvasóknak kellemes lehet, azonban, ha egy intrikákkal teli udvarban kisállatot tartunk, nos, benne van a veszteség lehetősége. Bizony, nem mindegyik kutya éli túl ezt a kötetet, azonban ez nem céltalan erőszak, hanem kifejezett okkal történik, és a főhős jellemét is formálja. Egyébként pedig ez sem olyan durva a könyvben, hiszen, ahogy korábban már írtam, meglehetősen visszafogott ez a történet, ha gyilkosságokról van szó.
Összességében ez egy hosszú felnövéstörténet fantasy köntösben. Nem bővelkedik akcióban, de fenntartja a figyelmet, és erős alapokat ad a folytatásnak. Azoknak ajánlom, akik kedvelik, ha a főhős a szemük előtt nő fel, nem zavarja őket a lassabb tempó, és nem vágynak világméretű problémákra. Uralkodói irntrikák kedvelői előnyben. Aki viszont olyan orgyilkosról olvasna, aki után véres tetemek százai maradnak, nos, keressen egy másik kötetet.
Kiegésztés:
A Látnok-ciklus három kötetből áll, így van még két további meglehetősen vaskos könyv. Hamarosan sort kerítek a második részre (A király orgyilkosa), hacsak bele nem kezdek inkább egy másik hasonlóan terjedelmes fantasy sorozatba...
Illetve ez a sorozat a szerző univerzumába (Az Elődök Birodalma) tartozik, vagyis kapcsolódik még hozzá jó néhány másik kötet. Ha csak a magyarul is megjelenteket nézzük, még két ciklussal plusz hat kötet (ami terjedelemben inkább tizenkettő). Egyelőre nem tudom, hogy jelenlegi olvasási lendületem kitart-e ilyen sokáig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése