Van valami megkapó a borító egyszerűségében, és 248 lapjával nem egy terjedelmes kötet, mégis két hétig tartott, míg elolvastam. Egyrészt jólesett időnként letenni és eltöprengeni rajta, másrészt ez volt az aktuális utazós olvasmányom, vagyis bárhová mentem, vittem magammal. Többnyire ezért metrón, villamoson és buszon vettem kézbe.
Fülszöveg:
"Emlékszel, hol voltál, amikor megtudtad?Az elmúlt évek egyik legérdekesebb izlandi regénye izgalmas, valószerű és borzongató történet az elképzelt jövőnkről.
Az általunk ismert világ megszűnik létezni. Izland, az egyik legszervezettebb ország egyik napról a másikra elveszíti a kapcsolatot a külvilággal, és káosz lesz úrrá benne. Senki nem tudja, mi okozza a fennakadást, az állam, a jog és a társadalom építményei pedig repedezni kezdenek.
A sziget a thriller, a politikai fikció és a disztópia remek kombinációja, ugyanakkor pontos kórkép is a modern világról. A szerző művével megdöbbentette Izlandot, és élénk vitát váltott ki az állam és a társadalom alapjainak fenntarthatóságáról."
Ebben a történetben nem az az érdekes, hogy mi történik, hanem az, hogyan. Épp ezért nem egy szokványos olvasmány, mert bár van klasszikus értelemben vett cselekménye, az elszigeteltség, ez lényegében mellékszereplője ennek a könyvnek. A szerző ugyanis nem mesél, hanem bemutat és boncolgat, ami nem egy megszokott olvasási hozzáállást kíván. Aki tehát szokványos disztópiát vár miértekkel, hősökkel, problémával és megoldással, az csalódni fog. Itt nincsenek se hősök, se válaszok, csak egy kórkép a társadalomról, ami nem épp felemelő, ám pont ettől érdekes.
A történet meglehetősen kevés karakterrel dolgozik: van a főhős, annak családja és barátai. Ennyi és nem több, így a nagyobb kép és hitelesség érdekében a fejezetek között újságcikkek és helyenkénti leírások segítik a megértést. Nekem tetszett ez a koncepció, az újságcikkeket kifejezetten szerettem. Alig 250 oldalon ugyanis ennél több nem fért volna bele, és nem is volt rá szükség. Ahogy elmlítettem, ez a könyv nem mesél, hanem boncol. Apró kockákra vágja fel a társadalmat, elgondolkodik a "mi lenne, ha" kérdéseken, és ennek megfelelően lehetséges utakat mutat, amitől kissé mozaikszerű. Nincs minden leírva, nem mondanak ki benne mindent, a szereplők sorsa mégis összeáll. A karakterek is ehhez igazodva távolságot tartanak az olvasótól. Nem lehet őket mélyrehatóan megismerni, hiszen életük, tetteik csupán egy-egy mozzanata villan fel, ám megértésükhöz ennyi is elég.
"Ezernyi különböző szállal kapcsolódunk egymáshoz: szavakkal, hangokkal, érintésekkel, szövegekkel, vérrel, dalokkal, kötelekkel, utakkal, drótnélküli üzenetekkel."
Ebben a könyvben minden nagyon emberi és valósághű. A felvetett problémák hitelesek, a rájuk adott válaszreakciók szintén. Ezt nem feltétlenül jó érzés olvasni, ám ez is a könyv lényege. Kellemetlen kérdéseket tesz fel, kellemetlenül valóságosan szemléltet, ami nem biztos, hogy minden olvasónak tetszeni fog. Én kedvelem az ilyen típusú könyveket, a realista ábrázolást, és tökéletesen megvagyok bizonyos válaszok nélkül.
Összességében tehát jó olvasási élményt nyújtott ez a könyv. Elgondolkodtatott, és a befejezésével is elégedett voltam, mivel illett hozzá.
Azoknak ajánlom, akik kedvelik a lassan, ám reálisan felépített elméleti okfejtéseket. Akiket nem zavar, ha nincs minden tisztázva, és ha bepillantást kapnak a társadalom sötét oldalára. Aki viszont klasszikus értelemben vett disztópiát szeretne, gyorsan haladó cselekményt vagy csak minden kérdésre választ, nos, csalódni fog. Izlandi irodalom kedvelői előnyben.
"Olykor egyetlen emberré zsugorodik össze a világ. Egyetlen magányos emberré a kihalt fjordban."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése