A borító épp olyan szép, mint az előző részeknél, és terjedelemre 298 lapjával is beállt a sormintába.
Fülszöveg:
"Az még csak hagyján, hogy ezernyi szobájában gépemberek százai járnak föl-alá, pörögnek, zakatolnak, táncolnak a mindenhova bekúszó köd szivárványszínű ragyogásában, vagy hogy az óriási villa játékkészítő tulajdonosának magányra ítélt feleségét senki nem láthatta már húsz esztendeje. Ám időnként sűrű feketeség szüremkedik ki az ablakok résein át, s ölt rémisztő alakot – hogy aztán újabb és újabb haláleset adjon okot a találgatásoknak: vajon milyen szörnyű titkot rejtenek az erdőn túli palota termei? Vagy egyenesen: miféle szörnyeteget?
Irène és Ismaël 1937 augusztusának végén a normandiai partvidék kék-öbölbeli idilljében, szerelmi egymásra találásuk hajnalán még csak nem is sejtik, miféle borzalmakat tartogat számukra a nyár utolsó teliholdjának éjszakája, amikor nyomozni kezdenek egy feltételezett gyilkosság tettese után, s behatolnak a zseniális játékgyáros-feltaláló labirintusszerű, árnyakkal teli birodalmába."
Ez a történet Franciaországban játszódik, és a trilógia első részével hozható párhuzamba. Mielőtt azonban belemennék a részletekbe, meg kell jegyeznem, hogy kissé keserűen olvastam ezt a könyvet. Zafón nem tud már több történetet írni nekünk, így ez volt az utolsó, amibe ismeretlenül belemerülhettem. Ráadásul kicsit csalódott voltam, hogy az életművét a számomra leggyengébb munkájával zártam. Igen, ez azt jelenti, hogy nem lett a kedvenc könyvem, hiába vagyok egyébként elfogult.
A történet szokásos Zafón stílusban indul, és viszonylag hamar adja a remek hangulatot, ami a szerző minden munkáját jellemzi. A cselekmény és annak felépítése is megszokott, mert van itt minden kötelező elem: titokzatos múltú karakter, szerelem, misztikum és egy nagy adag kaland. Első pillantásra ezért minden adva volt hozzá, hogy ezt a könyvet szeressem. Csakhogy mivel tipikusnak mondható elemekből építkezett, és már mögöttem van a szerző összes többi könyve, ez a kötet semmi újat nem adott. Talán ha először ez a kötet kerül a kezembe, talán ha a célközönség, az ifjúsági olvasók táborát gyarapítanám, vagy egyszerűen csak nem olvastam volna a Marinát, jobban tetszett volna.
Ezt a történetet ugyanis meglehetősen elnagyoltnak éreztem. Nem volt részletesen kidolgozva a háttértörténet, a megoldások pedig roppant egyszerűen alakultak. A misztikus vonalat alkotó gépeket pedig nem tudtam értékelni. Van ugyanis néhány tipikusnak mondható, borzongás célját szolgáló elem, ami rám nem hat. Az egyik ilyen a mozgó játékok. Ettől pedig nem tudtam komolyan venni a történet egy lényeges elemét, ami eléggé rontotta olvasási élményemet.
A cselekmény tempóját a végén túlságosan gyorsnak éreztem, lényegében egy nap alatt előkerül a rejtély és meg is oldódik. Ez valószínűleg az ifjúsági besorolás számlájára írható, mert kamasz olvasónak jó ha pörög a cselekmény.
Az egész könyv kapkodósnak hatott, mintha nem lett volna elég idő semmire, mert jönnie kell az akciónak, hogy lekösse a figyelmet, a többi pedig részletkérdés. Holott épp ezek a részletek adták volna a könyv kellemes vonulatát. Zafón szépen tud írni, remek gondolatokat tud a sorokba csempészni, ami viszont most kimaradt, mert gyorsan akart haladni a cselekménnyel. Ez pedig még egy dologra hatott negatívan, a hangulatra. A hangulathoz ugyanis elengedhetetlen, hogy az olvasó lássa, mi történik minden részlettel együtt, itt viszont akkora volt a kapkodás, hogy minden elnagyolt díszletnek tűnt.
Összességében tehát, bár ez a történet fantáziájában és hangulatában megszokott formát mutat a szerzőtől, gyengébb összképet ad. Talán az egész életművéből ez a könyve tetszett a legkevésbé.
Ettől függetlenül bátran ajánlom azoknak, akik még csak most ismerkednének a szerzővel, mert kezdésnek biztosan jobb élményt nyújt. Ifjúsági olvasók előnyben. Ha viszont valaki a felnőtteknek szóló könyvei után olvassa, nos, ne legyenek magas elvárásai.
Kiegészítés a trilógiához:
Habár ez a könyv A Köd trilógiájának harmadik része, nem igazán kapcsolódik a másik két kötethez. A történet persze hasonlóan ifjúsági, de nincs lényegi kötődés az egyes részek között, így az olvasási sorrend teljesen mindegy. Ha tehát valaki ezzel a kötettel kezdené, csak bátran, nem fogja rontani a másik két rész élményét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése