Marina

Nagyon szeretem Carlos Ruiz Zafón könyveit, sőt megkockáztatom, hogy ő az egyik kedvenc íróm. Nem volt hát kérdés, hogy beszerzem-e ezt a kötetet.

Habár eredeti megjelenése kicsit régebbi (1999) nagyon örülök, hogy végre eljutott a magyar olvasókhoz és ilyen kifejező borítót kapott. Nem hosszú könyv, csupán 266 oldal, így gyorsan be lehet falni.

Az író előszavából kiderül, hogy ez a legkedvesebb könyvgyermeke és ez még különlegesebbé tette számomra az olvasási élményt.

Fülszöveg:

"1980, Barcelona. Óscar Drai, egy óvárosi bentlakásos intézet lakója szívesen barangol az iskola környékén omladozó régi paloták közt. Egy alkalommal be is merészkedik az egyik elhagyatottnak látszó épületbe, ahol a látszat ellenére laknak: egy festőművész és kamasz lánya, az írói ambíciókat dédelgető bátor, szépséges Marina. A két fiatal közt szerelmes barátság szövődik, és a lány egyszer elviszi Óscart a titokzatos árnyakkal teli régi temetőbe. Az egyik sírhoz rendszeresen kijár egy lefátyolozott személy, akiről nem lehet tudni, nő-e, férfi-e vagy inkább kísértet. Letesz egy szál virágot, aztán ellebeg.
A síron nincs név, csak egy szétterjesztett szárnyú fekete pillangó vésete.
Óscar és Marina a jelenést követve további fekete pillangók nyomára jut, és vérfagyasztó kalandokba keveredik."

Zafón nem véletlenül kedvencem. Minden történetét körbeleng egy különleges hangulat, amelyet ennél a könyvnél is rögtön megkaptam. Ott volt Barcelona zegzugossága, a titkok kihívása, a múlt porszemei és egy kedvesen melankolikus emlék. Nagyon élveztem a sétát a főszereplőkkel, a kutatást és a rejtély felderítését. Ismét volt bimbózó szerelem és egy korábbi tragikus románc. Akadt bölcs szereplő, akadt kapzsi gonosztevő és egy adag misztikum. Szóval pont olyan volt, ahogy azt egy Zafón könyvtől elvártam, mégis más, mint amit eddig olvastam.

Ez a kötet talán azért nehezen besorolható, mert bár ifjúsági regény (az író utolsó olyan könyve, amelyet kifejezetten a fiatalabb korosztálynak szánt), ott van benne minden, amiből a későbbi, immár felnőtteknek szánt történetei építkeztek. A kettősség pedig egyszerre pozitív és negatív.

Pozitív a fent említett előzetes elvárások teljesüléséért, a szerethető figurákért, a remek gondolatokért és a történetet körbelengő varázslatos hangulatért. A sorok most is beszippantottak, Óscar és Marina gondolatai és érzései ott lebegtek körülöttem és mintha egy fekete pillangó is kiszökött volna a lapok közül. Egyszerűen élveztem az utazást, a kalandot és újra beleszerettem Barcelona minden darabkájába.

Azonban most akadt egy csipetnyi negatívum is. Valószínűleg a célközönség korosztálya miatt, kicsit túl sok lett a fantasztikus elem. Zafón történeteinek legnagyobb érdeme, hogy az olvasó nem tudja eldönteni, hol a valóság és hol a képzelet, mert az ő soraiban minden lehetséges. Itt viszont még érezhetően nem találta meg ezt a bódító egyensúlyt.

Mihail munkája rendkívül kaotikusra sikeredett. A története szépen összeállt, ám a miként és miért rengeteg lyukat hagyott maga után. Túlságosan fantasztikus volt, túlságosan elszakadt a való világtól. Ezzel persze nincs semmi baj, szeretem a fantasztikus történeteket, azonban tudom jól, hogy Zafón misztikuma nem ilyen. Mindez azonban csak annyit jelent, hogy a többi könyvét még jobbra értékelem.

Még egy dolog írható a célközönség számlájára, a kiszámíthatóság. Szépen át lehetett látnia szálakat. Ha az olvasó figyel, összeszedhet minden morzsát és rájöhet, miért Marina került címszerepbe. Ez azonban cseppet sem vett el a könyv értékéből, mert a történet így is izgalmas volt.

Összességében tehát ez egy remek könyv - mint minden Zafón kötet, amit eddig olvastam - és csak ajánlani tudom. 

Elsősorban azoknak, akik szeretik a rejtélyeket, szívesen leporolnának néhány régi dobozt a padlástól és kedvelik a keserédes szerelmi történeteket. Aki pedig olvasott már Zafón tollából, ne habozzon, mert bár piciben, kicsit ifjúsági köntösben, de ez bizony egy olyan regény, amit az írótól már megszokhattunk.

Ízelítő:

"A művész életének velejárója a kockázat, a bizonytalanság, és szinte mindig a nyomor is. Ezt nem választja senki; a művészet választja az embert."