Ez a kötet a Vaják sorozat második része, aminek közvetlenül az első könyv befejezése után ugrottam neki.
Terjedelemre épp olyan, mint az előző és még mindig a PlayON kiadás borítói mellett teszem le a voksomat, bár foglamam sincs, kit illusztrál a kardos úriember a borítón.
Fülszöveg:
"Geralt a vajákok közé tartozik: mágikus képességeinek köszönhetően, amelyeket hosszan tartó kiképzése és egy rejtélyes elixír csak még tovább csiszolt, zseniális és könyörtelen harcos hírében áll. Ugyanakkor nem hétköznapi gyilkos: célpontjai vérszomjas szörnyetegek és aljas fenevadak, amelyek mindenütt hatalmas pusztítást végeznek, és megtámadják az ártatlanokat. A birodalmat járva azonban fokozatosan ráébred, hogy bár prédái egy része kétségtelenül elvetemült szörnyeteg, mások azonban bűn, ármány vagy egyszerű ostobaság áldozatai."
Oké, ez a fülszöveg pont ugyanolyan, mint az első résznél, azonban ez nem lustaság vagy fantáziátlanság következtében alakult így, hanem jobb híján. A sorozat cselekménye ugyanis csak ennek a második résznek a végén kezd kibontakozni, így lényegében nincs is mit összefoglalni. Sőt, a két kötetet akár egy vaskosabb könyvbe is bele lehetett volna foglalni, annyira nem érzi az olvasó hol van egyiknek a vége és hol kezdődik a másik.
Ebből egyenesen következik, hogy ez a rész is rövidebb történetek sorát meséli el. Tehát még mindig olyan, mint egy novellás kötet, azzal a különbséggel, hogy a különálló kalandokat egyre többször köti össze valami - vagy inkánbb az estek többségében valaki - így sokkal erősebben érződik rajtuk az összetartozás.
Az író továbbra is remek humorral nyúl a jól ismert mesékhez (Pélául: A kis hableány.) és csempészi bele a florklórból ismert lényeket. Ezúttal azonban az egyes kalandok cseppet hosszabbra nyúltak és mindegyikben nagyobb hangsúlyt kapott a főhős gondolkodásmódja. Az olvasó így egyre közelebb kerül Geralt karakteréhez, ami a folytatásban reményeim szerint még fontos szerepet kap. Kökörcsinből pedig sosem elég. Olyan jó humorral dobja fel a kalandokat ez a bohókás szereplő, hogy öröm olvasni. Míg az első részen csak mosolyogtam, itt volt hogy hangosan fel is kacagtam. A sárkányvadászatot például végignevettem és még most is kuncogok, ha eszembe jut. Sapkowski stílusa tehát továbbra is szórakoztató.
Ha már az írónál tartunk, picivel több leírást alkalmazott ebben a részben, aminek kifejezetten örültem. Illetve nagyon tetszettek a történetbe ágyazott környezetvédő gondolatok és hogy újra és újra előkerült a kisebbség kérdése. Itt ugyan a varázslatos lények vannak kisebbségben, ám az ő problémájuk a valóságban is kifejezetten fontos üzenettel bír. A könnyed szórakozáson túl tehát tud adni a könyv néhány mélyebb gondolatot, amin érdemes elmélkedni, rágódni, mint egy jó mese tanulságán.
Nekem tehát továbbra is tetszik ez a sorozat, így biztosan olvasom majd tovább is. Tudom ajánlani mindnekinek, akinek az első könyv tetszett, mert ebben sem fog csalódni. Ha pedig valaki még nem kezdett volna bele ebbe a sorozatba, pedig kedveli a mesés kalandokat, akkor ne habozzon adni neki egy esélyt.
"A más fajokkal folytatott háborút idiotizmusnak tartom. Lehetséges persze, hogy remek szórakozást jelent unatkozó és fásult hercegeknek. De nem nekem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése