Mint minden könyvmoly, én is szeretem az összes könyvvel, olvasással kapcsolatos dolgot. Még egy könyvjelzőtől is lázba tudok jönni, sőt kifejezetten megválogatom, hogy épp melyik csodaszép könyvjelzőmet tegyem az aktuális olvasmányom lapjai közé. Ilyen szenvedéllyel pedig nehéz ellenállni egy olyan könyvnek, amely valódi varázslatként mesél az olvasásról.
A borító mutatós, szeretem a minimalista mégis csinos borítókat és a cím is kifejezetten figyelemfelkeltő.
Terjedelemre szokványos 416 oldalával. Az egyedüli negatív észrevételem ezért csak az volt, hogy már megint egy sorozat. Konkrétan trilógia, mert ez a kötet a Varázskönyv-trilógia első része. Ezt azonban elnyomta a már említett könyvmoly génem.
Fülszöveg, ami talán egy picit túl sokat árul el:
"Furia Faerfax a könyvek világában él. Családja vidéki birtoka egy végtelenségbe nyúló könyvtár fölött emelkedik. A lány egy nap különleges könyvre bukkan: a lapokra írt sorok segítségével képes levelezni Severinnel, aki 1804-ből válaszol neki. Miközben a barátság lassan vonzalommá formálódik, Furia nem is sejti, milyen halálos veszedelem fenyegeti a családját. A tragédia hamar bekövetkezik, édesapját elveszti, öccsét pedig elrabolják. Így Furia olyan erőkkel kerül szembe, amelyek hatalmát még csak nem is sejti. Hogy segítséget kapjon, Libropolisba, az eltűnt könyvesboltok városába megy. Itt találkozik a vadóc lánnyal, Cattel, és Finniannel, a felkelővel. Együtt vonulnak harcba a könyvmágia urai és az összes könyvet fenyegető betűhalál ellen."
Szóval igazi könyvmoly lelkesedéssel vetettem bele magamat ebbe a könyvbe. Aztán a lelkesedésem megcsappant kicsit, majd visszatért, majd megint eltünedezett, aztán felszívta magát és visszajött és ez így ment a kötet végéig. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy jó élmény volt-e ez a könyv, avagy sem. A könyvmoly génem ugyanis túlságosan elfogult.
Az alapötlet, a könyvek valódi varázslatos világa és a levelezés a múlttal egy mágikus könyvön keresztül nagyon jó. Nagyon ötletes és kellőképpen táplálja az olvasói szenvedélyt. (Na, nem mintha táplálni kellene, mert az enyém konkrétan már elhízott...) Csakhogy ez egy kétélű fegyver, mert a valódi könyvmoly számára az olvasás hókusz-pókusz és villódzó, színes fények nélkül is varázslat. Ez a varázslat pedig szelíd és láthatatlan, ettől olyan különleges és ettől vált a könyvbéli könyvmágia olyan furcsává. A szaladgáló betűk és a könyvutazás még hagyján, de az oldalszív felhasítása és az azzal járó csihi-puhi nekem már sok volt. Egyszerűen nem bírtam komolyan venni és ezzel kiestem az olvasási élményből.
Bármennyire jól hangzik tehát a mágikus könyvek világa, néhol nevetséges és rajzfilmszerű. Pedig az írónak tényleg vannak jó gondolatai és a karakterek nagy része is érthető és szerethető volt. Kicsit azonban úgy éreztem, mindent bele akart szuszakolni ebbe a kötetbe. Trilógiánál ez cseppet feleslegesnek érződött. Ráadásul olyan sok szálat hozott be és mozgatott a különféle konfliktusok terén, hogy az ember nehezen tudta eldönteni, melyik az igazán fontos. A mumus Akadémia, a könyvön kívüliek problematikája, az üres könyvek vagy a gonosz nők világuralmi tervei? Pedig sejthető, hogy melyik könyv körül bonyolódik valójában a történet, ám ez a sok mellékszál elsikkasztotta a lényeget.
Időnként így nem voltam biztos benne, hogy a szerző tudja, mit szeretne elérni, hová akarja kifuttatni a dolgokat és úgy egyáltalán, van-e oka mindenre.
Erre a másik jó példa a korhatár kérdése. A könyv elvileg ifjúsági, kamasz főszereplőkkel, romantikus szállal és a tipikus "majd a fiatalok megoldják a felnőttek problémáit" konfliktushelyzettel. Csakhogy ifjúsági regényhez képest a történet drámai oldala - itt most konkrétan a halálesetekre gondolok - cseppet erős. Túl sok szereplő túl rövid idő alatt adja be a kulcsot és ezen a lezárás finomított mivolta sem segített. Oké, hogy Disney kiirthat családokat büntetlenül, de nem hiszem, hogy ez lenne a követendő példa. Ráadásul ettől a tragikus hangvételtől csak még furcsábban hatottak a szó szerint egymással harcoló könyvek...
Félreértés ne essék, ez egy pörgős könyv és ha az olvasó bele tud feledkezni (és nem dobja ki néhol a kacagtató könyvmágia), akkor jól szórakozik rajta, ám nem érdemes a könnyed kikapcsolódáson kívül mást keresni benne. Ettől nem fogja az ember jobban szeretni vagy épp becsülni a nyomtatott oldalakat, nem lesz nagyobb könyvfüggő. Nem kap semmi pluszt egy kreatív alapokon nyugvó, ám szokványos cselekményű ifjúsági fantasy regényen kívül. Épp ezért nehéz állást foglalnom a végső ítéletemmel kapcsolatban.
Egyrészt kellemesen kikapcsolt, nem untam, nem bosszantott, másrészt viszont nagyon kevés volt. Mindaz, amire könyvmoly szellemem vágyott (még több hódolat a nyomtatványok világa felé) hiányzott belőle. Jó ötlet ez a könyvmágia, ám annyira elrugaszkodik a valóságtól, hogy még a könyvillatú kölni csábítása sem tudja az olvasó szívéhez közel tartani. Az én szívemnek legalábbis nem jutott a közelébe.
Könnyed fantasy történetre vágyóknak tudom ajánlani, főleg ha valami teljesen újra vágynak. Fanatikus könyvfüggők azonban ne várjanak tőle csodát, mert a gondolati mélység itt bizony elmarad.
Kiegészítés:
Ahogy említettem, trilógia nyitó kötete. A második rész, A sötétség oldalai már elérhető magyarul csinos kék borítóban. A befejező rész, Blutbuch (vagyis Vérkönyv) magyar megjelenéséről nincsenek információim.
A második résznek még adnék egy esélyt, mert nem mondanám rossznak ezt a mágikus könyvvilágot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése