2016. október 8., szombat

Amikor ezt olvasod, én már nem leszek

Nem ez az első ilyen témájú könyvem és nem azért, mert az öngyilkosság kérdésköre különösebben foglalkoztatna, hanem mert ez egy nehéz téma, amiről nehéz jó könyvet írni. Mindenkinek van róla személyes véleménye, esetleg tapasztalata és általánosságban is nehéz egy ennyire szubjektív dologról beszélni. Nem is nagyon olvastam még olyan könyvet, ami megragadta volna számomra a lényeget. Így mikor találkoztam ezzel a könyvvel, felmerült bennem, talán ez most megfog. Nos, sajnos nem így történt.
A borító nagyon szép és a cím is figyelemfelkeltő. Mindössze 248 oldal, így könnyen végig lehet olvasni.
Fülszöveg:
"A tizenöt éves Daelynt évek óta bántják, kínozzák az iskolatársai. Kiábrándult és boldogtalan, egyedül a romantikus könyvek nyújtanak neki vigaszt. Egy sikertelen öngyilkossági kísérlet miatt nem tud beszélni, magány és csönd veszi körül. Szeretne elmenekülni az iskolától, a szüleitől, az életétől… Korábbi öngyilkossági próbálkozásai kudarcot vallottak, aztán rátalál egy honlapra, amely segíthet abban, hogy véget vessen az életének. 23 nap múlva „átlép majd a fénybe” – ennyi ideje marad, hogy még utoljára átgondolja a döntést. És rögtön az első napon találkozik egy különös fiúval, aki barátkozik vele, és segíteni akar rajta. Időben érkezett, vagy már túl későn? Megkezdődik a visszaszámlálás."
A könyv alapja és célja teljesen rendben van. Az iskolai zaklatások és az öngyilkosság nem olyan dolog, amit a szőnyeg alá kellene seperni, hanem valami, amiről beszélni kell.  Az azonban legalább olyan fontos, hogyan beszélünk róla.
Ez a könyv nagyon depresszív, az írónő úgy döntött, hogy egy teljesen csalódott és kiábrándult lány halálvágyó gondolatai elég ütősek lesznek, hogy lerobbantsák azt a szőnyeget. Nos, nem egészen sikerült.
A könyv nem szól másról, csak a főnősnő kiábrándultságáról, amit aktuális romantikus olvasmányának förtelmes sorai törnek meg időnként. Nem szoktam sorokat átugrani, de két bekezdés ezekből a "könyvekből" bőven elég volt és néha megfordult a fejemben, hogy Daelyn cseppet mazochista, hogy még ezekkel a vackokkal is tetőzi a gondjait.
Apropó gondok, nézzük meg közelebbről a motivációt. Soha nem hívtak kövérnek (ellenkezőjét viszont már megkaptam), így nem teljesen tudtam átérezni a túlsúlyos tinilányok megaláztatását. Viszont mint mindenki, aki kijárta az iskolát, láttam hasonlót. A gyerekek nagyon gonoszak tudnak lenni egymással és ha valakin ezt a gonoszságot büntetlenül kitölthetik, valóban eldurvulhat a helyzet. A hangsúly pedig itt van: büntetlenül. Nem akarom mentegetni a szülőket, mert egyértelműen nem tudták kezelni a lányuk lelki problémáit, de abból a szempontból megértem őket, hogy ha a gyerek nem szól, nem csoda hogy nem jönnek rá, baj van. Nem fogok közhelyeket ismételni, de tény, hogy a zaklatásnak egyetlen ellenszere van, ha valaki segít, ha valaki kiáll a sértett mellett. Ez pedig nem fog bekövetkezni, ha a sértett nem keres segítséget vagy nem hagyja, hogy segítsenek.
Egy dolgot valószínűleg nem fogok megérteni, ha valakinek van bátorsága saját életére törni, miért nincs bátorsága kinyitni a száját, visszaütni vagy elmondani, hogy mi fáj. Ebben a könyvben ugyanis nem a depresszióról vagy más lelki betegségről volt szó, mint kiváltó ok, hanem mások zaklatásáról. A főhősnő külső okok miatt tette, amit tett és nehezen értettem meg, miért akarta a sírba vinni magával megaláztatása titkait. Főleg hogy volt, amikor felmerült benne a kérdés, ha szólna, esetleg mást megmenthetne mindettől...
Tetszett, hogy az írónő bevonta az internetet és tetszett, ahogy a fórumokon egymás szavába vágva mesélték el gondjaikat az öngyilkosságot fontolgató emberek. Az is tetszett, ahogy felmerült, milyen sokan vannak, mennyire hasonlítanak, mennyire megértik egymást és mennyire kár hogy a való világban nem tudják mindezt együtt megbeszélni.
A könyvnek tehát vannak jó gondolatai és Santana miatt időnként humora is, bár ez a szál kissé elcsépelten romantikusnak tűnt. Ezek a jó gondolatok azonban nem állnak össze egy kerek egésszé. Az olvasó várja a katarzist, várja a végső döntést, várja hogy valaki közbelépjen, hogy történjen valami, de nem kapja meg. Az írónő egyszerűen elvágta a történtet az utolsó napon és én értem ennek az üzenetét és a gondold tovább dolgot, de gyűlölöm. Utálom, ha valami félbemarad, ezért majdnem elhajítottam a könyvet, mert nem hogy nem adott nekem valamit, hanem elvett, elvette a befejeztem egy könyvet érzést, amit mint könyvmoly rettentően szeretek.
Majd miután túl voltam a dühöngésen észrevettem, hogy van még néhány oldal és teljes lett a csalódottságom. Mint valami iskolai munkafüzet végén ott vannak a tipikus "beszéljük meg együtt" kérdések. Itt ismét megfordult a fejemben a kötet elhajítása. Értem én a nevelő szándékot, de ez már túlzás. Ha valakit érdekel a téma, megfogott a történet úgyis agyal még rajta kicsit, nem kell ennyire a szájába rágni, hogy gondolkodjon. Kicsit olyan érzés volt, mintha ostobának nézné az olvasót, aki segítség nélkül nem képes értelmezni egy összefüggő szöveget.
Összefoglalva ez megint egy könyv erről a nehéz témáról, amitől nem lettem se jobb, se okosabb. Ítélkezhetnék a főhősnő felett, mert nem csak neki vannak problémái, de nem teszem, csak sajnálom. Sajnálom, hogy így alakultak a dolgai, sajnálom, hogy nem bízott senkiben, sajnálom, hogy nem kért segítséget, sajnálom a szüleit és rettentően sajnálom, hogy nagyon sokan éreznek így a világon. Ez a sajnálat azonban nem adott nekem semmit és ezért sajnálom magát a könyvet is. Jó terv, jó cél, de nem jó kivitelezés. Nem tetszett.
Kizárólag azoknak ajánlom, akik érdeklődnek a téma iránt és nem zavarja őket két és félszáz oldalnyi melankólia. Testükkel elégedetlen olvasók előnyben, ők jobban át tudják érezni a főhősnő helyzetét. Aki viszont mélylélektanra vagy valami megfoghatóra vágyik, keresse máshol.

Kiegészítés:
Bármennyire is érdekes egy öngyilkos gondolatokkal teli fejbe bekukkantani, a témáról legalább ennyit, vagy talán néhol kicsit többet mond el az, ha a hátrahagyottakra is vetünk néhány pillantást. Ezért jutott eszembe az Itt voltam, ami romantikus köntösben, de szépen körbejárja, milyen az élet egy ilyen tett után.

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Előre is bocsánatot kérek ,hogy nem az általad olvasott könyvhöz szólok hozzá , nézd el nekem.
    már jó néhány éve olvaslak ,elsőként az írásaidra találtam rá , aztán erre a blogodra..
    a kérdéseim a következők : 1,Csak nálam nem jó az anime fanfiction oldal (vagy esetleg mindenkinél)?
    2,nemsokára szülinap lessz , mikor töltesz fel új fejezet? Most vagy jövőhéten?
    Verus :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nálam sem működik az oldal szerverhiba miatt. Ilyen már többször előfordult, nem kell aggódni, hamarosan biztosan megjavul.
      A héten szerettem volna feltölteni új fejezetet, de a hiba miatt nem tudtam belépni. A szülinapot sem felejtettem el, bár még nem döntöttem el, milyen meglepetéssel készülök. Azért remélem, addig megjavul az oldal és tölthetek fel nektek olvasnivalót. :)

      Törlés
    2. Szia kezdek aggódni hogy nem áll helyre az oldal remélem nem igaz a sejtésem ,tudsz velünk valami információt megosztani vagy csak annyit tudsz mint mi?

      Törlés
    3. Szia! Sajnos csak annyit tudok, amennyit az adminok elárultak. Az oldal tulajdonosa tud a hibáról, de ez külső szerverhiba, ezért hosszadalmas. Aggodalomra semmi ok, az adatok megvannak, csak ki kell várni, míg újra elérhetőek lesznek.

      Törlés