Még mindig szívesen olvasok meséket, így a könyvtár gyerekrészlegén is rendszeresen látogató vagyok. Ott futottam bele ebbe a könyvbe, amelyet már megjelenésekor szimpatikusnak találtam.
A borító izgalmas fantasy mesét ígér és ezt a hátsó borítón feltüntetett korhatárnak megfelelően meg is teszi. Asa Larsson és Ingela Korsell szerzőpáros munkája Henrik Jonsson illusztrációival.
Mindössze 168 oldal gyerekkönyvhöz illő nagyobb betűtípussal és az említett illusztrációkkal tarkítva, tehát hamar végig lehet lapozni.
Fülszöveg:
"Furcsa dogok történnek Mariefredben. Természetfeletti erők kelnek életre. Egy testvérpár, Viggo és Alrik lesz a kiválasztott, hogy megvédjék a titkos könyvtárat, ami a templomdomb alatt fekszik. A könyvtár őrzői, az öreg Magnar és Estrid először túl fiatalnak találják a fiúkat erre a nehéz feladatra, ezért próbára teszik őket. Ám nemsokára valóban veszélyessé válik a dolog, és Alriknak meg Viggónak minden furfangjára és ügyességére szüksége lesz, hogy túléljék a próbát. És közben még az iskolában is meg kell védeniük magukat a gonoszkodó Simontól és bandájától, akik azt hiszik, hogy ők a suliudvar teljhatalmú urai."
Szeretem a gyerekkönyveket, ebből a típusból azonban már cseppet kinőttem. Ha tíz-tizenkét évesen kerül a kezembe, biztosan izgalmasabbnak találom. Húsz fölött, rengeteg fantasy olvasmánnyal mögöttem, már nem kifejezetten hoz lázba két srác kalandja egy varázsbottal. Ez azonban nem von le semmit a könyv értékéből, hiszen a célközönség nem én vagyok.
A cselekmény kellemes tempóban halad és mindig akad valami kaland a gyerekek figyelmének fenntartására. Az illusztrációk rendben voltak és a fekete-fehér színösszeállítás tökéletesen passzol egy természetfeletti kalandhoz, de nem igazán nyűgöztek le. Számomra hiányzott valami plusz ebből a könyvből, hogy ismét kisgyereknek érezzem magam tőle. Hogy úgy lelkesedjek a kalandért, mintha egyidős lennék a szereplőkkel. Ezt a pluszt pedig a rajzok megadhatták volna, ám inkább a kalandos hangulat megteremtését szolgálták, mint az esztétikai gyönyörködtetést.
A főhősök karaktere tetszett. Egyrészt szeretem a testvéri kapcsolatok ábrázolását, másrészt a koruknak megfelelően viselkedtek. Néhány mesében a gyerekek olyanok, mint miniatűr felnőttek, túl komolyak vagy vagányok, ám itt hitelesek voltak. Viggo szertelensége egyrészt önmagamra emlékeztetett (mert valamikor én is voltam ugribugri kíváncsi energiabomba) másrészt fiatalkorú rokonaimra, akik most is ilyen energikusan csibészek. Alrik az idősebb főhős sem tűnt túlkorosnak. Megijedt a veszélyesebb helyzetekben és a goromba szavak sem peregtek le róla. Szóval hihetően, a koruknak megfelelően viselkedtek.
A többi szereplő is rendben volt, bár tipikusnak mondható a jó fej felnőtt és gonosz felnőtt valamint a kifejezetten undok gyerekek csoportja.
Ami a misztikus vonalat illeti, épp csak kezdett kibontakozni, ám ez egy sorozat esetén, mert ez bizony sorozat, teljesen érthető.
Összességében tehát nem volt rossz. Nem bánom, hogy elolvastam, de nem is fogott meg igazán. Épp ezért elsősorban fiatalabbaknak ajánlom, ők biztosan izgalmasnak találják Viggo és Alrik kalandjait.
Kiegészítés:
Ez tehát a Pax sorozat első része és ez azt jelenti, hogy a kalandok még nem értek véget. A második rész, A démonkutya már elérhető magyarul, míg eredeti svéd nyelven már a negyedik kötet is megjelent. Szóval, akinek megtetszett ez a világ, számíthat még jó néhány kötetnyi folytatásra.
A második részt is láttam a könyvtárban, lehet, hogy valamikor azt is elolvasom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése