A könyvárus rejtélye

Nem vagyok krimirajongó, néha viszont kedvem támad a műfajhoz.
Ennél a könyvnél a cím volt az, ami megfogott. Mindig feléled bennem a kíváncsiság, ha egy könyvben könyvekről, könyvszerető emberekről, vagy bármi hozzájuk kapcsolódó dologról olvashatok.
A borító mutatós Párizs illusztris szimbólumával és kifejezetten tetszik, hogy fekete-fehér. 335 oldalával kellemes hosszúságú olvasmány, bár akad benne néhány bosszantó elgépelés.

Fülszöveg:

"Hugo Marston, a párizsi-amerikai nagykövetség biztonsági főnöke kénytelen végignézni, ahogy barátját, Maxot elrabolja egy fegyveres ember. Hugo versenyt fut az idővel, hogy megtalálja az idős könyvkereskedőt. A nyomozásban segítségére lesz egy rejtélyes, vonzó újságírónő, egy félig-meddig visszavonult CIA-ügynök és egy kelletlen rendőrnyomozó, akik segítenek Hugónak megküzdeni az őt körülvevő politikai intrikákkal, rendőrségi korrupcióval, az egyre terjeszkedő drogháborúval és a náci kollaborálás szellemével, amely Párizs egyik legjelesebb személyiségét kísérti. A helyzet rosszabbra fordul, amikor egyre több könyvárus tűnik el, testüket pedig a Szajnából halásszák ki, és az ismeretlen gyilkosok már Hugóra vadásznak. Ahogy a kirakós darabkái a helyükre kerülnek, a férfi a nyomokat követve jut el az ellenség barlangjáig… pontosan úgy, ahogy a gyilkosok eltervezték."

Hugo Marston-sorozat első kötete, de ez ne riasszon vissza senkit, mert epizodikus jellegű sorozatról van szó. A részek lazán kapcsolódnak egymáshoz, mivel mindegyiknek különálló és önmagában kerek története van, csak a főhős állandó.

Ez tehát az első alkalom, hogy Hugo (kellett egy kis idő, mire megszoktam a nevét és nem gondoltam reflexből egy vízilóra és ahhoz is, hogy francia helyszíntől függetlenül texasi nem vízilóra gondoljak...) színre lép. Épp ezért kicsit bevezető jellegűnek is lehet tekinteni ezt a kötetet. Nagyon sok az utalás a főszereplő múltjára, korábbi nyomozói tapasztalataira. Ezek segítenek megismerni, ugyanakkor kicsit meg is szakítják a jelen cselekményét, mint mese közben az anekdoták. Hugót elképzelnem mégsem volt teljesen könnyű és nem csak az említett vízilós víziók miatt, hanem mert a tapasztaltságából és megfontoltságából adódóan idősebbnek képzeltem, amelyet a romantikus szál feléledése rendesen alá is ásott gondolataimban. Ettől függetlenül szimpatikus figura.

A cselekmény a műfajhoz mérten alakul. Lassan bontakoznak ki a szálak és futnak össze. Sokáig nem is látszik az összefüggés az események és bűnesetek között, de az olvasó érzi, előbb-utóbb lesz kapcsolat. Engem a drogügyek kevésbé fogtak meg, így jobban örültem volna, ha a másik vonal a hangsúlyosabb, de rendben volt. Rendben volt, mert nem unatkoztam, és bár a vége cseppet sem ütött, tetszett, hogy minden darabka pontosan a helyére került.

A legmegnyerőbb ebben a könyvben az író stílusa. Egyszerre olvasmányos és nagyon részletes. Mark Pryor nem siet, de nem is untat és a kis anekdotái is könnyedek. A nyelvezet érdekessége, hogy az író sok francia kifejezést, néhol komplett mondatot ágyazott a szövegbe. Nem mindig tűntek indokoltan szükségesnek, de nem is bosszantottak. Élveztem, ha értettem valamit és örömmel csekkoltam a lábjegyzetet, ha nem.

A szereplők rendben voltak. Valamiért Rousillion tűnt a legérdekesebb figurának (na, meg Max...) és a negatív szereplőket kissé direktnek éreztem. 

Ami a könyveket illeti, igazi ínyencség volt bouquinistes-ekről olvasni és ahogy említettem, a könyvek utáni hajsza jobban lekötött, mint a drogügyletek.

Összességében tehát nem volt rossz könyv, cseppet sem bánom, hogy elolvastam, mély nyomot azonban nem hagyott bennem. Krimikedvelőknek meleg szívvel ajánlom, illetve mindenkinek, ha szívesen nyomozna Párizs utcáin.

Legjobb mondat a könyvben:

"Ha a békének szaga lenne, gondolta Hugo, akkor az olyan lenne, mint egy bőrkötésű, ódon könyvekkel teli könyvtár illata."

Kiegészítés:

A következő rész (A kriptatolvaj) már elérhető magyarul. A sorozat egyébként jelenleg 4 kötetre rúg. Ha épp krimihez lesz kedvem, elolvasom a folytatást.